Megpróbáltak lopni. Csak egy fotót..

A blogom időszámításának elején még nem volt facebook, instagram. Idővel megpróbáltam ezekre a közösségi oldalakra kivinni blog tartalmat, hogy a kezdődő közösségi nyüzsgésből hozzak olvasókat, véleményeket. Alig jött be, sőt, fel is hagytam a blogolással, viszont már 4000 felett van a fotószámlálóm  az instán, és  képeimet onnan osztom a fb-ra.
A blogspot meg árválkodik. Most sem élesztem fel, a fb-ról hozok ide egy friss sztorit.
Később azért visszakaptam a szerzői jogot...

Vörös posztó

A már régóta ág nélküli fát, csonka fatörzset, sokszor nézegettem az erdőben, olyan volt a sok odúval, mint egy lakótelep madaraknak. Nem merek párhuzamot vonni az emberlakótelepekkel, de jó volt megállni az ösvényen mellette, figyelni a pörgést, a villámszerű jövést-menést és a sokfajta dalt hallgatni is jó volt. Az emberlakótelepekből is van ahol jó lenni és van amelyiknek az aurája is taszít.
Ezt az öreg tölgyfa maradékot a napokban egy kis erdei huzat törhette ketté, nem is kellet szélvihar, a korhadás is legyengítette, meg az egyre több odú sem tett jót neki. Valószínűleg halkan esett össze, nem volt alatta bokor, ami esetleg megreccsenhetett volna.
Már messziről világított az az élénkpiros folt, ami az erdő ilyen kopár korszakában szokatlan. Mint egy vérfolt olyan volt az a jókora posztódarab, amit az egyik lakó gyűjtött reptethető méretű darabonként a családjának, a fészek összkomfort érdekében. A tört fadarabokból kihullott szinte egyben ez a vörös fészekalj, száraz fűszálak, állatszőrök fonata tartotta egyben és mutatta, hogy a nem tudom milyen apró madár, madarak milyen tökéleteset tudnak összerepkedni. Nem egy év munkája van most a borostyános földön, az biztos.
Elég hangosan énekelnek már a madarak, de szerencsére még csak most kezdik komolyan venni a párválasztást, van idő új fészek építésére, de a vörös posztós luxusnak már annyi. Ide a tölgyesbe, éjszakánként lejönnek a vaddisznók a hegyről és szisztematikusan széttúrnak mindent. 
Ez a többgenerációs madárlakótelepnyi 20-30 év csak egy pillanat volt az erdő hosszú életében...

Az Instagram vonzásában

Kedves ide tévedők és fix látogatók, nem tűntem el, de elkapott az Instagram engem is. Jövök vissza de, mint egykori fotós újságírónak, át kellett esnem az új járványos betegségen. Nem is akarok nagyon kigyógyulni, a lábadozás stagnálás üzemmódban folyik tovább, tehát írom nemsokára a blogot is. Az Instagram diagnózis most készül,  publikus lesz. Addig is itt vannak a roham következményei.

Naiv-e vagy?

Petőfi városa és barátunk kiállítása felé haladva benéztünk a naiv művészek múzeumába Kecskeméten. Seggre is estünk. Innen-onnan ismertem pár művet, meg külföldön mozgolódva is nagyon fog ez a terület, de Kecskemét nagyon megnyomja  a naiv szekeret. Különösen, ha az történik, ami velünk esett meg. Hárman azonnal szétszéledtünk három felé és nagy mohósággal elkezdünk kiállításlátogatósan viselkedni. A mohóság úgy jött le, hogy néztem pár pillanatig valamit, majd továbbmentem, hogy majd újra visszajövök ehhez a szoborhoz, de a másiktól is elhúzott a kíváncsiság valahova.  És akkor megszólalt valaki, hogy "azt a Madonnát egy asszonyklub öltöztette tüllbe és a keretet is ők vonták be". Ott ült a teremőr egy nagyon naiv, faragott padon és elkezdett "tárlat vezetni". Kellett neki pár perc, amíg felmért minket és úgy látta megérdemeljük az extrát. Hát még ha tudta volna, hogy azért szeretem a naiv művészeket, mert nem akar amatőr lenni, nem akar profi lenni, egyszerűen csak népművészet, vallás és valami ezoterikus formafetisizmus viszi a kezét. Szeretem a naivakat, mert nem tud dilettáns lenni, arról lemond néhány amatőr és profi, de inkább a profi javára. Szeretem a naivakat, mert képes újra festeni egy képet, ha a csónak passzol a vízen a perspektívában, neki az jó, ha lebeg a folyó felett, ugyanúgy, mint ahogy iskolás kora óta rajzolja. De lehetne sorolni még.
A teremőr nem volt nyomulós, annyit mondott, amennyit éppen tudni akartunk, de egyre többre voltunk kíváncsiak,  már nem kóboroltunk háromfelé, mentünk utána, vagy előtte, hallgattuk és kérdeztük. Az állandó kiállítást bemutathatnám nektek képről-képre, de most inkább a tárlatvezetői akció képeit hozom ide. Menjetek el és, ha A. Varga Imre ad jegyet, szerencsétek van. Az A. megkülönbözteti Varga Imre szobrásztól, ugyanis A. Varga maga is képzőművész, fest, rajzol, kiállít egyedül, közösen, díjakat nyer, szóval alkotó és a naivok nagy tisztelője. Ha hív, ha nem, elmegyek a következő kiállítására.

A halászlének és a bornak fújja a rezesbanda az 1900-ban faragott szoborcsoportban. Az alkotóját pótolni fogom, ha Varga Imre megírja

A. Varga Imre lubickol a múzeumi atmoszférában, hogy naivos képzavarral éljek

Rövid vélemény: kéne! "Garaboly virágokkal"-Gombkötőné Tóth Ilona festménye

Dallos Marinka kékfestőt adott a virágszedőre

Örsi Imre faszobra

Kiállításnézés után portréazonosítás. Nem mehettünk el úgy, hogy nem néztük meg az alkotókat. Kábé úgy néznek ki, mint mi

Örsi Imre két faragott alakja itt táncolt először, a férfi kerékpárját toló postás volt eredetileg, a fanőt a Örsi kozmetikushoz vitte a kiállításra kerülés előtt. Ahogy az egyik fenti fotón látszik, az eredményt az idő eltüntette 

A Bánó ház, az egykori nemesi lakóház, Kecskemét második legöregebb épülete, a 18. század végén épült 

Az a bizonyos Madonna, alkotója nevét is várom Varga Imrétől

Így indult a tárlatvezetés

A mozdulat és az arckifejezés megtévesztő, teljes az elismerés a festő-teremőr részéről

Csordás Ferenc szerint ilyen egy énekes madár. Szerintem is

Török István kőfaragó embereit is szereti a festő

Orbán István nyúlánk alakjai egy mozdulattal elmagyarázva

Berúgott, otthagyott labdák a múzeum szűk hátsó udvarában. Ha kikéred, megkapod bármelyiket. Mi siettünk tovább...

Cafrangos játék

A 82 éves Margit néni a szomszédban cafrangosat játszik a kutyájával minden nap. A szintén nem fiatal kutya, minden nap széttép valamilyen nem használatos ruhát vagy szőnyeget, de nincs kiabálás, ugatás, csak a textil hasad csendben.

Babajáték

Zsófi átéli, hogy a babák búcsúznak egymástól

Tükör sincs, kereső sincs? Itt lehet találni...

Időnként mutatok cikkeket külföldi magazinokból is, nem azért is, mert a magyarokból is. A hazai magazinok egyetlenkéje gyenge, az összes gyűjtött példányát át is talicskáztam barátom unokájának, azért talál benne jó gondolatokat is. Nem állítom, hogy ezért, de a napokban nyert egy középiskolai pályázaton. Magyarázni való a talicskához, hogy tanítottam fotózást későbbi profiknak magam is, de még ma is tanulok, a Digitális Magazinból nehezemre esik.
A másik ág, hogy az igazi blognak az eredeti tartalmúakat tartom, ha fotósé, legyenek ott a fotói és a gondolatai, ha a kettő együtt, az a legjobb. Ott még nem tartok mindig. Az idegen gondolatokkal ékeskedő blogokat nézem, mert segítenek az eljutásban jó, de nem tartom nagyra, vagy legalábbis futottak még kategória. Persze kellenek az aggregátorok.
Ez a bevezető szinte mentegetődzés, mert most én is felhívom a figyelmet egy magazin cikkére, amelyben olyan témáról van szó, amely engem is foglalkoztat. Nekem furcsa volt kereső nélküli gépet használni, annak ellenére, hogy régen Rolleiflex-szel és majdnem 5 évig Hasselblad szettel fotóztam, csak tüköraknával. Utána témaváltás és Nikonra váltás jött, most meg újra a régi mód, innováció vezető gép, újra csak Tkijelzővel. Amivel akármilyen beállításban is, még csak nem is erős napfénynél, a fantáziára van bízva, hogy mi lesz leképezve.

Itt a What Digital Camera április számából három tükörtelenített gép keresőjének összehasonlítása. És a képeik minőségének is, aminek a várható eredményét már ismertem a teszt előtt hónapokkal is, hiszen tavaly szeptemberben azért vettem a Sony-NEX5N-t. De a keresőre már nem tellett, most is csak erre a teszt mutatásra futotta.

Keménykalap és Krumpliorr, Pallas Athéné ellopott lándzsája és a 48-as honvéd síremléke

A hosszú címet Ráday Mihály városvédő tevékeny munkássága miatt vagyok kénytelen bevetni, tudom, nem szerencsés. A mai napig a legjobb gyerekfilm operatőre, a mai napig a legjobb városvédő műsor készítője (manapság nincs is) és most futok a mai kokárdás nap aktualitásába, egy 48-as honvéd síremlékénél tartott megemlékezésbe. Valahol a városban folyt Orbán Viktor, folyt a Milla, folytak az Orbánista jobbikos lengyel vendégtüntetők, folytak a magyar fasiszták, folyt mindenkinek a saját fazonjára alakított kokárdás ünnep, csak Ráday háza előtt folyt egy ismeretlen hős, Kovács J. honvéd emléke előtti tisztelgés. Így ahogy írom Kovács J., még a pontos nevét sem tudjuk, csak azt, hogy harcolt a szabadságért és megölték. Idén 23. éve, hogy a Ráday család, barátai és ismerősei eljönnek a Ráday házhoz. A városvédő néhány méterre a kapujától talált rá a síremlékre, melyet 1904-ben egy lövészegylet emelt, bizonyos Kovács honvéd sírjára. Rádayék rendbe hozták, hogy szép, aktuálpolitika mentesen, zenével, versekkel, történészi gondolatokkal Kossuth, Petőfi és a többi híres 48-as hőshöz emeljék Kovács honvédot. 15-én, 15 órakor, mint minden évben. Énekeltünk, tapsoltunk a verselőknek, igazi lélekgimnasztika volt, boldogság és gondolatbarátság.
Esetleg lehetne jövőre időpontot módosítani, ha úgy érezzük, hogy "mindnyájunknak el kell menni" és ott kell lenni, ahol ott kell lenni? Utána visszajövünk majd Kovács honvédhoz is...

Unokás, gyerekes, kutyás, családias ünnepség, középen sötét ruhában Wisinger István

Barátok találkozója, hátul a "riporterkerestetik" győztes  Horváth János, volt kubai nagykövet, számomra örökös tévés

A Ráday feleség Ruttka Andrea textiltervező (a kabátja a névjegye) és egyik lányuk. Mögöttük Mártha István, akitől elorozták az Új Színházat és Lukin Sándor operatőr, az igazi "nagy generációs" tévés, akinek sokszor álltam a kamerája előtt autós műsorokban

Honvédemlékezés márványba faragva

Nem mondom, hogy Ráday megöregedett, a szakálla miatt  régebben is annak látszott

Kokárda tanulmányok: balra egy házilag hajtott egyszerű, mellette egy  paszományból  formázott különleges. Utóbbit a texiltervező feleség fonta és tűzte Ráday Mihály hajtókájára. Különben így néz ki az eredeti 48-as kokárda színelosztása, nem olasz zászlórészlet, a szívhez a vörös szín van  legközelebb, legfeljebb a házigazdáék rakták rossz helyre. Hátul az ismert, szép szériakokárdák láthatóak

Nem kell emelvény a szónoknak

Csak mutatom, hogy milyen szűk horhosban találta a lövészegylet a katonasírt, majd 80 év múlva Ráday Mihály a síremléket

Nyugalom és napsütés

Néhányan a mintegy 100 emlékezőből

Mednyánszky: Téli táj (Eladva)

A tavasz hóvirág, rügyek, szerelmesek nélkül nálam most így néz ki, holnap már más lesz, mint ahogyan a tavasz is még tavaszabb lesz. Hogy valami fotós háttere is legyen a tavaszomnak: kezd összeállni a szonim lencserendszere, elsősorban régi manuális obikra építem a jelenlegi innováció király Sony-NEX család kiteljesedését, ezeket 5-8000 forintért adja az ebay, míg az eredetiek 150 ezer alatt alig vannak. Persze témafüggő, hogy ki mit cipel magával, nekem a kézi élességállítás elől nem szalad el senki a keresőben, persze nem bánnám, ha szaladna, de nem tudnám pénzzel követni:) Nem savanyú a szőlő, de a 20-30 éves fémből és üvegből készült Minolták (rajzolat, kontraszt, színkezelés, ár miatt ezt a márkát támogatom teljes erőből) még ma is úgy néznek ki, mint új korukban. Hasonló jókat kívánok a mai műanyag cuccoknak is. (A fotók az utómunka miatt nem tekinthetők objektív teszteknek, azokat később, nem az első kockák után mutatom)

Fényjáték

Már nem kell

Eladták a Virág Galériában

Vízbiztonság

Hátra-fókuszban a börze

Nem volt különösebb szándékom a ferencvárosi fotóbörzével, azt nem számítva, hogy Gáborral itt beszéltem meg a gyárilag nagyarcúan árazott 2500 forintos Sony-NEX obi és vázsapka helyett az 500 forintos utángyártottak átvételét. De, ha már ott vagyok... És a NEX-szem is. Tudom, hogy üzleti rezümének jobban örülnétek, de szinte csak a "legrégebbi" és "legnagyobb" szinten figyeltem a cuccokat. Azért nagyon hozzávetőlegesen: rengeteg manuál fókuszos, nagyon jól használható lencse volt, az ebay ár plusz ide szállítás pénznél kissé drágában és több porszemmel ellátott állapotban. A ebay-es nagymenő cégek legtöbbje, újjá kozmetikázva ad bármit, itt ez nem volt jellemző. Sajnos kevés újholmis cég volt, mondom annak ellenére, hogy ők nem igazán börze kompatibilisek. Nem is kamerákra gondolok, hanem a kiegészítőkre. Aki ott volt, mutatott újdonságot, például a DSLR videózás lassú itthoni felfutása miatt még kevéssé keresett steadicam rendszerek már ott voltak halomban. Sajnos az időm rövidsége miatt nem tudtam molyolni, hosszasan csevegni, majd legközelebb. Viszont találkoztam régi barátommal, akinek a Wartburgján jártuk a jazz fesztiválokat, amiknek részben köszönhető, hogy a több évtizedes profi fotózás örvényébe kerültem. "Tudtam, hogy itt leszel"-mondta. Ezért érdemes volt eljönni.

Középen egy kis 4x4-es Rolleiflex Baby 70 ezerért , mellette egy Zeiss 18 ezer forintos cetlivel

A börze nehézsúlyú versenyzője egy majdnem 4 kilós Practicar 5.6/500 lencse volt. DSLR vázakon a kezdeti nyitottság lágysága után a tükrös objektíveknél is jobb képet ad, nem beszélve a 19 lamellás rekesz formázott háttérmosásáról

Retro asztal. 11 felé már több eladó volt, mint érdeklődő a termekben

 Klasszikus börze jelenet, most a fiatal eladó magyaráz az idős vaku „kortársának”

A Haller utca környékén nem volt nehéz ilyesmit látni: vagy új szerzemény, vagy „maradvány”

A Pony Premo 6-ost egy rochesteri cég gyártotta 1903-ig, amikor Georg Eastman, Kodak alapító megvette a vállakozást. 1912-ig gyártották, a nagy gépet  a Kodaknál  elsodorta  a tömegeknek készült kisméretű, de óriási szériájú kamerák özöne.  Ezt a példányt 55 ezerért kínálták, de volt a mellette a Century modellből 100 ezer forintért is. A záridőt már be lehetett állítani és nem kellett zsebórán nézni

A Polaroid EE 100 specialt, a 70-es évek rögtönfotó gépét szerették a profik Reporteréhez hasonlítani, 3000 ISO-ra is exponált teljes nyílásnál. Kellett is, mert a lencséje 9.4/112-es volt. A márka 2. generációs hajtogatós kameráján a villanó égő fényét diffúzorral  lehetett szabályozni 

Meggyőző mozdulat

Számomra idegen ez az elektrosztatikusan veszedelmes csomagolás, olcsó sapkával jobban vonzanák a vevőt

Cirill betűs eredeti orosz, cirill betűs Zeiss másolat, latin márkanevű  orosz és eredeti Zeiss távcsövekkel lehetett szemezni. Nem sokkal drágábbak, mint a pesti aluljárók rémeinek gagyi "távcsövei"

Kétszerező telekonverter is volt Kiev 88-ashoz. Megjegyzem Hasselbladhoz is ajánlanám, alig ront a kép IQ-ján a tesztek szerint, nem beszélve a svéd-szovjet optikai tengelyről, mint kuriózumról 

A Rolleiflash-okból akár hármat is szinkronba lehetett hozni a Rolleiflex gépekkel, a fővakú a kereső lencse köré volt erősítve. Nem lenne német a cucc, ha az állványa nem lenne jó a fényképezőgépekhez is

Próba, próba hátán