Ahogy szoktam nem a közepébe azonnal, kis kerülgetés következik. Autós újságíró koromban arra próbálta rábeszélni az olvasóimat, hogy garanciát túl, az autójukat ne független szervízbe vigyék vagy gurítsák, ott ugyanis kevés a jó szerelő és a gyenge is drágán dolgozik. 1989-ben zárt be a budafoki házgyár és a panelek helyére kisebb nagyobb raktárak cégek, műhelyek toppantak, majdnem olyan zűr-zavaros és elhagyatott káosz lett, mint a Duna másik oldalán, a Csepel Művek helyén. Az interneten át így jutottam egy Triznyák nikket ápoló szerelőhőz, aki a család összes autóját gyógyította. Jártam oda még házgyár korban is munkaképeket fotózni, később már csak autószervizbe. Volt linkje is a szerelőnek a honlapunkon, autószerető műhely volt a neve. Amig Triznyák vezérműszíjet cserélt, addig álltam a Panel utcában és átnéztem a folyón a Formaöntő, Bronzöntő és Csőgyár utca vidékére. Nem jött túlzott nosztalgia dózis, nem szerettem a
120 mérnök egyikeként a vonalat húzni a szerszámgépgyárban. Most Dóri sárga Hyundai volt a műhely sztárja, aranyos, kis TB Get, másodautónak a városba nagyon patent.
A nem tudom milyen benzinkútnál, ahol le kell fordulni a Duna partra, meglepetésemre, tízemeletes háznyi homokdomb lett, tovább, már a parton, az egykori homlesz birodalom helyén, a föld elsimítva, csak a fák meghagyva, kábé egy kilóméterszer 5-600 méter nagyságú területről van szó. Ha azt mondom, hogy ott az esőerdőkhöz hasonló aljnövényzet és a konstans deliríumban erősködő vagy éppen lehanyatló brigádok éltek, még nem is fejeztem ki a lényeget. Moldova György biztosan kinyomozná, hogy a házgyári munkások némelyike sem ment messzire a lakatcsattanás után.
Most nem tudni hol vannak a bokorlakók, eltüntek, az életterüket bobketek lánctalpai tüntették el, szabadidő park lesz, állítólag már jövőre, a dombról meg majd sível, szánkóval, bárhogy le lehet csúszni. Adrenalin és örömbőség szuper helyen, a Duna partján.
A kis, algidás lángossütő a víz mellett már elköltözött, a folyó feletti pára takarja a kelenföldi hőerőművet, amellyel szemben van a Kopaszi gát, szintén szabadidő park, ahol élvezet a golfpályaszerű fűben sétálni, bringázni, de nem élvezet az éttermet otthagyni, mert óra múlva sem hoznak semmit. Az ilyen éttermeknek zárva legyen Budafok, de kell majd valami persze, már csak a macskák miatt is. A rozsdás ajtók mögötti, génjeikben valahogy az oxidáció színét megörökítő macskagenerációknak is jobb helyük lesz akkor símogatás és élelembeszezésre az új parkban. A reklámvásznat tavaszra elviszi az időjárás, a most másholhomlesz egyszerhasználatos bevárlákocsiját pedig hasznosítja valaki. Van egy érdekes, amúgy nem is csúnya kerités, amely nem kerít be semmit, csak úgy van a gazdzsungelben, körbe lehetne járni. Igen, a dzsungel keríti be, látjátok ezt is a fotón. Egy panorámaképen pedig bebizonyítom, hogy a túloldali Csepel valóban sziget. Ha bőven vegyszereznek majd az új parkban, nem nő a gyomként is szép virág a betonból.
A sok szöveg helyett egy betoncsőre írt, két sor fejezi ki a közelmúlt lényegét: No limit és Para. A nyilak a régi hajléktalanváros felé mutatnak, nem aktuális már. És nem is lesz az. Remélhetőleg.
