Az eső erodáló hatásáról akarok írni, csak a félreértések elkerülése miatt mondom. A viharok, záporok, koptatják a hegyet, most csak az én hegyemről van szó, a Jánosról, de vitán felül, így van ez mindenhol, ahol az esővizet, hólét a gravitáció teszi a helyére. Budakeszi egyik végét egy murvával leszórt út választja el Budapesttől, a felezővonaltól Keszi, a másik oldalon Buda XII. kerülete. Vannak esőlevezető árkok a meredekről, azok szépen és hamar betelnek, ezután jön a víz, amerre lát. Ezen a földúton például percek alatt tengelytörő mélységű árkokat szab magának a lefolyásra a falu csatornái felé. Autókkal bajosan lehet manőverezni, de terepjárókkal direkt élvezet. Néhány naponta jön valahonnan egy tolólapos gép és elsimítja a mélyedéséket, pár húzás és sima az út a következő felhőszakadásig. Az istenáldotta gép munkaterülete talán hatszáz méter, éppen a főváros főpolgármesterének családi érdekeltségű uticéljáig tart, ott tágas parkolót kanyarít a sofőr és ekéz visszafelé. Van még pár ház feljebb is, ott csak a gép zúgását hallják. Ők megértik, hogy egy főpolgármester mozgásszabadsága 100-as legyen, bár, ha esetleg 90 lenne csak, 10 perc a legközelebbi BKV buszmegálló.
Fenn a hegy turista útjain szebb dolgok történnek, ott is vannak hosszirányú vájatok, de vannak nagyon szép talajminta rajzok is. A vizsodrás görget magával fenyőtüskét, tobozt, falevelet, ágdarabokat és ha a görgetmény súlya akkorára nő, hogy a sodrás már nem bír vele, megáll a lejtőn. Gyönyörű és szabályos távolságban képződött lépcsők látszanak ilyenkor keresztben az utakon. Kanyarokban kisodródnak a lépcsők, egyenesben újra kirajzolódnak. Még nézni is szép, de lakni a főpolgármester falu felé eső oldalán érdemes.
