Favágás digitális fényképezőgéppel

A mai napom szlogenje: Digitális Fotó magazin--kár a fáért. Mint fotóriporter és képszerkesztő a világ legjobb szaklapjait olvasom, részben, hogy tanuljak, részben, hogy tanítani tudjak. 2003-óta minden hónapban megvettem a hazai magazint, de egyre kevesebb ideig volt a kezemben. Vártam, hogy lejön az elefántcsont toronyból és a kétes szerkesztői ízlés szerint válogatott, nem túl igényesen válogatott külföldi profi fotósok több oldalas bemutatása, iszonyúan elvont elméleti írások közlése, elavult hírek megjelentetése, néha elnagyolt tesztek lehozatala helyett, az "öröm nézni" szintű digitalizált amatőrök, hazai és híres külföldi profik világát mutatja. Pályázatokat hirdet komoly díjakért, hoz egy olyan közösséget, akik ott nyüzsögnek a magazin körül, mert hiteles emberek mondanak véleményt munkáikról és nem veszítik kedvüket a netes, hozzá nem értő trollok beszólásai miatt, esetleg a másik végletként, az alaptalanul dicsérő ismerősök, barátok viszik fotós tevékenységét zsákutcába. Magányos jó fotós nemigen van, legalább is kezdőként szükség van egy jó társaságra, ahol beszélnek a képekről, miközben gyorsan kialakul az a mag, akiknek a véleménye jól befolyásol. Erre a támaszra mindenkinek szüksége van, egy idő után jöhet a saját ösvény. A Digitális Fotó magazin lerugdosta a hozzá igyekvőket a létráról, elvágta a köteleket is. Nem tudom ügynökség vagy saját maguk akvirálják a hirdetéseket, de a komoly gyártók hazai cégei is segítettek ebben a kisiklásban a képzetlen szerkesztőknek. Gyenge a lap, hullik a példányszám? Nincs pénz, találjanak ki valami jobbat, mondjuk favágást fejszével. 
Voltak jó oldalak is a magazinban, a laptervezőnek gyenge főszerkesztő jól ír és fényképez, jók voltak a tutoriálok, néhány teszt használható volt, de összességében silány a magazin.

Rézi agár elkisért, Folti vendégkutya átvette a rakományt. A retro talicska Búza Barna  szobrászművész ajándéka

Talicskába raktam az összeset és áttoltam a barátomékhoz, unokájuk most kezd fotózni egy dslr-rel és van olyan okos már, hogy kiszedi magának azt, amire szüksége lehet.

A futár, az aranyhalas meg a repper

Nekem a kutyasétáltatás egy nagy horog a virtuális lét steril, afterséves pofájába. Visz  Rézi agár az erdőbe, túrista és vaddisznó ösvényekre, vízmosásba, mindehova gyakorlatilag, az elmélet azt nem is tudja elképelni. Néha úgy megyünk, hogy ne találkozzunk senkivel, néha meg direkt úgy, hogy igen ("de szép vagy", "ugye meg szabad símogatni", "de finom szőröd van"). Ma este, mikor már a fák megfogtak egy kis hűvöset, az igenre hajtottunk, Makkosmárián, a templomos réten fog Rézi futkározni. De közbejött három srác, akik egy padon és környékén éppen szolid after és bifor partit tartottak, hogy a söráramlás ne szakadjon meg. Szóltak Rézinek, megállt, odament, beledőlt egy kis fülvakarásba és azonnal látható volt, hogy a sebességfitogtatás ma nem történik meg.

A kálvária a falut nézi a magasból

 Azért elmentünk még a kálváriáig, ahova a kései Napból már vörös pászták estek le, fotó és vissza a fiúkhoz, hogy lefotózzam őket is. Pár perc beszélgetés, kiderült, hogy egyikük bringás futár, Gergő meg aranyhalakat cserélt be Csányi etológus prof-nál pénzre, a harmadikuk önkormányzati levélkézbesítő munkaidőben és 0-24 órás műszakban repszövegeket ír, de a "mondjá' má valamit"-ra nem indult be. Ha én repper lennék, én is megtagadnám.

Az aranyhalas Gergő, a futár és a reppes

Egy repper, az örökös és minden fronton ellenálló, csak nem fog egy mélyen ütős gondolatot eldarálni ott az erdei padon. Ahhoz pörgés kell és nem ilyen lombok alatti "béke van" baráti sörözés. Végén lefotóztam a futár pólóján a friss cégreklámot, még a többiek sem látták, annyira új, noha már kilométer ezrekben mérhető a futársági távolság. Három idegen, három mondat az életükből. Ja és kettejük bringáját már ellopták egyszer. Kórtünet.

Csak tüske ne legyen

A világ egy agár szemével

Régóta foglalkoztat, hogy egy magyar agár, hogyan látja a világot? Miért éppen magyar agár? Azért, mert sokat járom egy egyeddel az erdőt és ilyenkor általában az általam "Agár vagyok, futok, mint állat" munkacímmel ellátott etológiai egyetemi jegyzet alapján viselkedik.  A kertünkben teniszlabda eldobása vagy cica szó elkiabálására gyújt rakétát. Sebességbecslésre szolgáló adat: az úgy 20 méternyire teljes erővel futó felnőtt macskát 8-10 méteren belül utóléri, utána zavarba jön, hogy vége a versenynek és most mit kell csinálni? Hagyja elmenni. Az erdőben körülöttem fut olyan 50 méter sugarú körben, bedőlve és nagy darab talajdarabokat elrepítve maga alól. Elfut őz után is, de mielőtt látótávolságon kívűl kerül, visszahívom, füttyszóval, vagy két tapssal. Ezt azóta tanultuk meg, amióta kutyás szomszédaink figyelmeztettek, hogy orvvadászok hurokkal dolgoznak a környéken. Olyan 50-60 km/órára saccolom a sebességét, ezt ferraris gyorsulással éri el és jó párszáz méterig tudja tartani. Van még egy különlegessége futás közben, ez pedig a hirtelen irányváltoztatási képesség bokor, emberi láb, fatörzs, bármi miatt, csúszás és hempergésmentesen tud kerülni. Az agarunk hívásra nem flegmán sétál vissza hozzám, hanem mintha én is macska lennék úgy rohan oda. Számára a rohanás alapállapot. Ezt képen is mutatom, a másikon pedig azt, hogy miként lát egy agár futás közben, éppen amikor egy bokor alatt húz át. Az ezzel kapcsolatos kétkedő leveleket, észrevételeket, kérem közvetlenül Csányi Vilmos professzorhoz, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjához továbbítani. Ő ért hozzá, én csak lefényképeztem tudományos háttér nélkül.

Lábhoz! Haggyá' má'

Rézi magyar agár, Dóri és Laci menhelyről hozták, pedig mindent megmozgattunk, hogy ne legyen egy nemkicsinemnagy lakásban kutya. Különösen agár ne legyen. Kinézték az interneten, megnézték élőben és ha száz lába lett volna, akkor is elhozzák. A kutya a szemükbe nézett. Megszülettek a gyerekeik és Rézi úgy szereti őket, mint minket, pedig egy csecsemő a belecsimpaszkodásokkal kezd kutyagazda lenni. Rézi nem ismeri a szakszerű kutyaoktatói vezényszavakat, de csettintésre megáll, halk gyereidére odajön. Járda szélén megáll. Az erdő más, ott elfut őz vagy vaddisznó után, de két erős tapsolásra visszarohan, parki vagy utcai macska vagy galamb ugyanezt az ijesztést kapja, ha elfelejtem hangsúlyozni a fülébe, hogy nem, nem nem. Nem harapna, csak versenyt akar futni velük, ha azt mondom, hogy majdnem úgy gyorsul, mint egy Ferrari, nem sokat tévedek. Ha véletlenül csosszantok rosszul lépve az úton, megugrik, fél. A sarki ügyvéd brutálisan harapós német juhásza egyszer rávetette magát és a szájába harapott, Rézi kiugrott alóla. A német juhász azóta kerüli, igaz, az incidens után az agarunk szájából egy ellenségdarabot szedtem ki.

Van egy másik heppje. A lovaszobrokhoz odavágtat Rézi és körbeugatja, ez a fotó egy ilyen akció pillanata, a Margit híd budai oldalán készült a parkban. Nem tudom ki van szoborba öntve (elég szégyen), de azt tudom, hogy nagyon ugatnivaló.

Posted via email from A szó elszáll, a kép meg harap

Nuno Gomez Budakeszin

Ma a fotókiállítási csodálkozáson kívül két fontos dolog történt velem, egyik előtte, a másik utána. Élmény szendvics. Reggel Rézi agár elvitt az erdőbe sétálni és a hazavezető földúton, ahol autókra is lehet számítani, megláttam ezt a termetes csigát. Éppen az út közepén száguldott. Keresztben húzta a csíkot. Vajon átér-e épségben vagy roppant nehéz helyzetbe kerül? Elég messze volt még a tempóját látva az erdőtől, várjam meg amíg odaér és tereljem a forgalmat? Nem nehéz kitalálni mit csináltam vele. Aki a taposásra tippel, iratkozzon le a levlistámról.
A másik, még különlegesebb sztori késő délutánra esett és azét érdekes, mert egy világsztár a főszereplője. Ott jött velem szemben a járdán Budakeszin, a házunktól párszáz méterre. Már messziről gyanús volt, de akkor kezdtem sajnálni, hogy csak a mindígnálamvan kis gép van a zsebemben, amikor elolvastam az egyszerű, kerek medált a nyakában. Nuno Gomez. Egyik kedvenc focistám és amikor egyszer volt alkalmam a Benfica pályájának közepéről körbenézni, arra gondoltam: de jó lenne, ha válthatnék vele pár szót. Akkor nem sikerült, de most bejött az én utcámba. Ott áll velem szemben Budakeszin Nuno Gomez. Nyújtottam a kezem, de kissé félszegnek, vagy félősnek láttam, mintha hátra lépett volna. Sok rosszat hallhatott rólunk. Behívtam hozzánk, kiderült minden cél nélkül járkál errefelé, talán még passzolgathatunk is egy kicsit a kertben. Odabent oldódott a görcs, szimpatikus volt, hogy sztárallűrjei nem mutatkoztak meg, pedig olvastam erről a tulajdonságáról is. Dehát Gomez az Gomez. A lasztit is odaadta, hagyta magát kicselezni, szóval elmondhatom, hogy a világ egyik legcselesebb lényének lábai között rúgtam el a labdát. Úgy látszik elege lett ebből, ahogy múlt az idő a kapu (nem foci) felé nézegetett, oda-oda is ment. Azt a boldogságot csak irigyelni tudtam, amit akkor mutatott, amikor megjelent a kapuban (nem foci) egy lány és egy srác, akiket láthatóan nagyon szívelt. Megjöttek Nuno gazdái, aki abban a pillanatban megugrott egy szuka illat nyomában, amikor erre résnyi lehetősége adódott. Megmondom őszintén, gyanús is volt, hogy Rézire is, mit szemet, testet vetett, de szerencsére a mi Rézink egy teniszlabda suhanására kiszaladt alóla. Különben is Rézi már semleges nemű, hiába nagy fiú Nuno Gomez. Az viszont közös bennük, hogy mindkettőjük mögött súlyos menhelyi múlt áll. Szép napom volt.

Unokás

Lili Budakeszin vacsorázott
by gcsikos

Így beszélgetek én a két éves Lili unokámmal.

Sötétedik. Vagy világosodik?

Minden esetre ma jókedvvel mentem a városba. A Batthyányi téren hagytam az autómat és Metróval jutottam el a Syma csarnokba, ahol öreg motorok és autók kiállítása lesz a 7végén. Ott startolt a jókedvem, amikor a rendezvény főrendezője azt mondta, hogy azért nem enged be újságíró igazolvánnyal senkit, mert túl sokan vannak. Túl sok online újságíró is van szerinte. Tudom, hogy nem lehet megszervezni a sajtó általános csendjét ezt a szellemes ötletet megajándékozva, de ilyen ember eszembe juttatta Lakatos Vaddisznó Ernőt a pártközpont agit. prop. osztályáról, aki hetente egyszer megmondta, hogy mi jelenhet meg. Vagy, ha megjelent valami, aminek nem kellett volna, a szőnyeg szélén állókkal közölte, hogy ki lesz kirúgva. Az utódja legközelebb tudta, hogy mi jelenhet meg. Mielőtt azt hinnétek, hogy visszasírom LVE-t, tisztázom, hogy nem erről van szó, csak bizonyos régi elvtársakra sírom vissza. Ráadásul ez a mostani rendező elvtárs ki akarta vezettetni Kriszta kolleganőmet, mert kért tőle valamit, amit kutya kötelessége lett volna megcsinálni. Ez nem tetszett nekem, de erről az emberről még a lecseszés is lepereg. Jól kiveszekedtem magam, még jobb kedvem lett, magáról a kiállításról legközelebb. Hazafelé a Stadion Hotelnél egy apró kutya vicsorog a "Vigyázat harap" tábla mögött kategóriájú képet csináltam egy hajléktalanról.


Otthon elvittem Rézit sétálni a János hegyre, ahol a levelek már ellepték az ösvényeket és a sétautakat. Tetszik ez az őszi hangulat, különösen ha süt a Nap és a falu felől betalál még az erdőbe lemente előtt.

Hazafelé meg szoktam állni Kalácska néni kertje előtt, mert még ilyenkor is vonzó petúnia illatba lehet belesétálni. De most nem ez volt az oka, hogy lecövekeltem, sőt elővettem a gépet. Kalácska néni szőnyegezett Döncivel. Dönci fajtiszta harci kutya kinézetű jámbor izomcsomag az elején hihetetlen erejű harapásra képes fogakkal.Dóri lányom hozta egy papírdobozban Kalácskáékhoz, miután az apró keverékük eltűnt (még pestlőrincre is elmentek, mert hallották, hogy arrafelé kószál egy hasonló szökevény)és nem lett meg. Lajos bácsi megkérdezte, hogy nagy lesz-e? Megnyugtattuk, meg különben is, a még csak billegve járó kiskutya rátette a fejét az öreg cipőjére. Ha azt mondtuk volna, hogy akkora lesz, mint egy borjú, akkor is maradt volna. De akkora is lett, mint egy kisborjú. És harci pofája is van. Szeretek azzal kérkedni, hogy arra járók előtt benyúlok a kerítésen és megvakarom Dönci füle tövét. Jó, hogy a kirándulók erre jöttek, a szép tájak mellett láttak egy igazi bátor helyi férfit is. Csak akkor megy a bátorságindexem nullára, amikor egy kiránduló is meg meri símogatni Döncit, akinek ez még jobban is tetszik, új illatokat szippant. Városi illatok házhoz szállítva. Teljesen bedől az idegen símogatásra is. Szóval estefelé Dönci lekapja a háza tetejéről a darab szőnyeget és odateszi Kalácskáék küszöbére, jelezve, hogy készen áll egy kis szőnyegezésre. Erre kijön Margit néni és elkezdi az udvaron a szőnyeget reptetni körbe-körbe. Dönci meg ugrik és levadássza a már ronggyá tépett játékszert.
Így forognak az udvar közepén a nagyon öreg gazda és a már elég öreg kutya. A sarkon még megálltam az illatos kert mellett, Rézi vágyakozva nézte a forgatagot. Pedig ő a teniszlabdákra bukik.