Nem kérdés! Azoknak adok igazat, akik nyomják vég nélkül a telefont, minden pillanat "benne van a telóba', haza van vive" és az "anyukám, ezt nézd meg" jelszóra nyíló albumba van téve. A vacak fotók is élnek, legfeljebb nem neveznek velük a Worls Press Photo-ra. Emlékezni jók nagyon, ráadásul nem is biztos, hogy olyan rosszak, kis kapkodásmentességgel párosítva nagyon alkalmas cucc a mobil is. A profiknál és fejlett amatőröknél (gyakran jobbak, mint akik pénzért exponálnak) más a helyzet. A profik egy része hány a dologtól: kategórikus elzárkózás, nyilvános hányás. Fennkölt butaság ez. Van amire profiknak is jó a kamerafon, sőt még pénzt is lehet keresni vele. A haditudósítók egy része már nem visz három gépet és lencsék sokaságát Afganisztánba , de zsebrevág pár iPhone-t és küldi a képeket a fotó outletbe, a Getty Images-nek, vagy szerencsésebbek, előre bezsebelt pénzért a szerkesztőségüknek. Nagyon jó utcaképeket, portrékat, makrókat (nem hangyaszemre) is lehet készíteni telefonnal és el lehet egy kicsit merülni az
alkalmazások orgiájában .
A mobilfotózást nekem találták ki. Akik követik a blogot, korábban olvashatták, hogy Hasselblados, Nikonos, hírügynökségi koromban is volt a zsebemben egy kis, orosz, műanyag Szmena és benne az Ilford HP5-ös film. Ez a párosítás unikumnak számított, csináltam velük balesetet, tüzet, utcajelenetet. És meg is jelentek nyomtatásban. Persze a mobilfotózás erősen szűkíti a profi használatot, de fotózsurnalizmusra hibátlan. Ott vagy, nincs szettáska az oldaladon, nincsenek vázak a nyakadban, egy vagy a sok telefonnal fotózó között. Ez az elvegyülés nem mentesít a publikálási kötelezettségek alól, a személyiségi jog szerint sok esetben írásos engedély kell a nyilvánosságra hozatalhoz. Van amikor kérek (pl.
itt a cilinderes úrtól), van amikor nem, utóbbi esetekben rizikós is lehet a lazaság.
Ezeket a fotókat Samsung Galaxy S-s mobillal csináltam Grado városában, minimális utómunka a fekete-fehér átalakítás mellett előfordult. Ez volt az első alkalom, hogy nem vittem nagy gépeket, egyetlen optikát sem külföldre, sőt a filmes vázakat a konverterekkel, az 500-as tükrös telével is itthon hagytam. Nem adom persze el a cuccot***, egyrészt lehet, hogy bejön még esküvő, koncert, sport, másrészt unokák a képkiragadásban, nagyításban, előhívásban, szárításban 0-ról indulnak majd. Ahogy én is a múlt században.
*** Meggondoltam, eladom a DSLR vázat és optikákat, a mobilra erősítek és lehet, hogy veszek egy mikro3/4-es kompakt méretű Panát a zsebembe.
 |
| Kilátás a Hotel Forzaniból. Középen szivárvány, de visszafogtam magam (hogy hagyjam a színeit) |
 |
| Így valóban United Colors felé közelít. Gyerekfotónál különösen kell vigyázni (francia apuka, olasz anyuka engedélyével) |
 |
| Azt hittem triálozni fog a srác, de csak napozni ment |
 |
| Az indiai bizsuk szépek, olcsók. Van aki seggre is ült |
 |
| Két ellenszenves bábu, tekintetük inkább elűz, mint vonz. Akárcsak az árcédla, egy egyszerű poló 15 ezer forint |
 |
| Grado az apró kutyák városa. Otthagyott kutyaszar ismeretlen arrafelé |
 |
| Kutyát nem látni póráz nélkül, a képen barátkozást kezdeményező Retriever és két félénk öleb találkozott |
 |
| Tudom, hogy sablonos kép, de a bernáthegyi felismerte a lehetőséget egy portréra |
 |
| A tengerparti sétányon a turista a naplementét fényképezi |
 |
| Az öreg háló és a tenger |
 |
| Palmanova 25 kilométerre van Grado mellett. A székesegyház 1530 tájékán épült a katonai erőd kinézetű és funkciójú városban, egyetlen tornya alig magasabb, mint az épület, hogy a várfalakon túlról ne lehessen az ágyúkat pontosan irányozni. A kép a Vignette appal készült, dupla expóval |
 |
| Összeillő pár. Valószínüleg nem olaszok, a helyi nők udvariasan fogalmazva sem mondhatók szépnek. A kevés kivétel egyikével a szállodánkban , a Hotel Fonzariban találkoztunk, igaz, ő magyar volt. A vagány és feltűnően csinos lány 19 éves korában, 16 éve jött ki és kemény munkát dolgozik az étteremben. Jó volt látni |
 |
| Nekem ugyanez a véleményem a nyomtatott sajtóról |
 |
| A strand az esti nyomtalanítás előtt |
