Gudbáj Beatles

Ma még egyszer megnéztem a Corbijn kiállítást a ludwigban, el is búcsúztam Zappától, Bowie-tól, Depeche Mode-től és társaitól. A képek hangulata ma nagyon lenyomott. Tartom amit a megnyitó után írtam , de jobban átjött a zseniális művészek önrontó életestílusa, ahogy Johnny Cash arcát odateszi Corbijn operatőrének optikájába: nézzétek ezeket a ráncokat, hegyeket-völgyeket, ez vagyok én. Vagy ahogy a kunmagyarnak is kinéző, George Harrison haja a halálos rákharcának végén még újra megpróbál Beatles frizurává erősödni. Corbijn kamerája előtt búcsúzott ez élettől ez a férfi. A Depeche Mode egy kráterben az éppen összedőlő és nevüket viselő rom faépületmaradványt analizálja. Az én zenészeim voltak, a kortársaimmal üvöltöttünk értük, sokukat fotóztam is koncerten és most Corbijn megmutatta a direkt szemcsés, a direkt életlen, a direkt nem ünnepi fotókon annak a korszaknak az ikonjait, amely ízlésünket, személyiségünket megpecsételte.
A kiállításon ma nagyon sokan voltak, csendben sétáltak, többször vissza-visszatértek a képekhez, keringtek a termekben, a Corbijn filmeket vetitő teremben nem volt hely. Alig szóltak egymáshoz, csak egy 4-5 éves forma kislány, a hátán nagy rózsaszín pillangószárnyakkal repkedett össze-vissza a termekben, nevetgélt, énekelt. Később az épület előtti gyerekrajz kiállítás óriás poszterei között láttam, valakinek a kezét fogta és szótlanul mentek haza.
A hangulatomat a mai esős képek exponálják leginkább. Ahogy kinéztem a háttérben a város egybekékült az áradó Dunával, a hegyekkel és a viharfelhőkkel, előtérben az ostoba és szennyező stílusú színház, amiről csak egy pocsolya-tükörkép fejezi ki a véleményemet és a gyerekrajzkiállításon is csak egy kissrácot fényképeztem le, aki egy követ bont ki sikeresen a burkolatból. Remélem jól belevágta a tócsába.

Üzenet N. művészettörténész hallgatónak

A fotó- és kinográfus Anton Corbijn http://www.corbijn.co.uk/ kiállításán a Ludwig Múzeumban ( http://www.ludwigmuseum.hu/ ) beszéltünk párat kérdésem kapcsán. Tőled is megkérdeztem, ami engem is foglakoztat, mióta itt van pesten a jelenlegi legjobb európai vizuálművészeti kíállítás. Csak egy mondatban és vállalva az ebből adódó felületességet, Corbijn a világ legjobb zenészeihez, művészeihez, excentrikus figuráihoz került közel a fényképezőgépe miatt és az foglalkoztatott, hogy a hasonlóan kreativ, fiatal jófotós srácok nem jutnak be, nemhogy a Ludwigba, de még egy kerületi müvházba sem. Amíg erről beszélgettünk és a kiállítótermekben végig, egyfolytában rázott az áram, olyan másfél voltos elem erejével, mint a hidegrázás, olyan volt. A dinamót Corbijn és a modelljei tekerték. Hálisatennek valahogy felstimulálódtak az agytekervények is és megjött az eszem valamennyire, a fotósok nem képesek azt megcsinálni, amit Corbijn képes pl. a U2-val. Tűéles, sivatagi, homokos, szúrós növényes táj, előtérben a U2 tagok egymás mellett. Életlenül. Nem nagyon, de képszerkesztő, profi fotós áthúzza filccel a kockát, nehogy nagyítsnak belőle, annyi ellensége van az embernek amúgy is. És akkor ott van Deep, kinek a száját a kifújt füst takarja, vagy direkt vakuzást és titokfotózást imitáló szemcsés, kékes kópiák. Ahogy mondtad. Az elsők Corbijn társai közül, nem tudom kik volt, talán Depeche Mode vagy Costello vagy Bono, bárki, annyira nyitottak voltak, hogy majd megvesztek egy olyan művészért, mint Corbijn.
Nekem és riporter társaimnak, ha koncertet fotóztunk, meg kellett csinálni a "jó" képet (már ott az idézőjel, direkt), éleset, jó mimikával, jó mozdulattak, jó háttérrel (nem volt egyszerű ez sem azért), gyakran öt percet kapott a média a színpad elé közvetlenül és utána mehetett az arénába, szanaszét. Iparosok voltunk és a mai riporterek is azok. Anton Corbijn nem fotózott előadáson, ő együtt élt a Rolling Stones-szal és Zappával, David Bowie-val.
N. ez a válaszom a saját kérdésemre, az áram hatott. Jó neked, hogy a képek között ott vagy egész nap.
Menjetek be a klipvetítésre is,. Corbijn nagyot alkotott mozgóban is, nézzétek mag a vágásokat, csak egy fotós csinálhat ilyen ütemet. Itt van egy filmelőzetes is: http://www.youtube.com/watch?v=7c2_B_cWK_M . A mozi a rövidet élt, gyorsan halt Ian Curtisról szól, akinek felesége "Távoli érintés" címmel írt egy könyvet Ian-ról. Az életrajzi filmet Corbijn csinálta meg, ez is megnézhető a ludwigban. Pattogatott kukorica és kóla nincs.
Jó napom volt. Gondolkodtam, hogy melyik képet tegyem fel nektek. Kylie Minogue-ét találtam a legérdekesebbnek. Ugyanis a sajtótájékoztatón részletesen elmondta, hogyan készült a saját lakásában ez a fotó. Anton kitalálta, hogy az énekesnőt egy Hitchcock filmszerű beállítással inspirálja, nézték is dévédén a rettenetet, majd megcsinálta a telefonálós fotót. Azt mondta, hogy Kyliról egyszerűen nem lehetett elcseszett képet csinálni. Sejtjük az okát.
De azért kiteszek egy U2-sat is, nem az életlent.