A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Énekes rigó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Énekes rigó. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, június 15, 2010

A skarlát és a rigók. Vagy fordítva

A családi képről a rigóapuka hiányzik, éppen ételt gyűjt

Hogy egy falat se vesszen kárba, bele a fióka torkába. A tojó éppen pihen

A gilisztákból elöször minden fióka kap, utána a szülő ismér végigjárja a fészket és lenyomja a torkukon

Valahol érkezik az étel, ők már tudják

Most a tojó a pincér

Anya és két fióka négyből

Nyolcadikos koromban kétszer voltam skarlátos. Az első esetben Katajev: Távolban egy fehér vitorla című könyvtári könyvet gyanúsítottam a kór házhoz szállításával, másodszorra nem volt ötletem. A László kórházból a sok rossz mellett a hajnali rigófütyülésre emlékszem, meg arra, hogy mint törzsvendégnek, ugyanazt az ágyat kaptam a  fehérköpenyesektől. Az ablak mellettem volt, hajnalban kihajtottam és élveztem a parkból tekergő zenét.  A korai órában, a madárdal kontra nélkül, elemi erővel, gyönyörűen hangzik, itt a hegy lábánál, még napközben is az, szerencsére a friss kórházi helyzetet nem ismerem.
A koncert érdekében mindent megteszünk a madarainkért, ásáskor, mint hűséges kutya, egy méterre követnek és viszik a gilisztát a fészkekbe, ha nem ásunk, akkor locsolok a rigókért is, a nedves földben  túrnak a kajáért. Eddig nem volt szerencsénk a rigók otthoni életét megfigyelni, általában a kerítés melletti tűlevelű sövénybe fészkeltek, de az idén a birsalma fánk macskabiztos ágára ügyeskedtek valami fészekfélét, gyanítom, hogy a szeles, esős idő miatt rapid és találékony megoldás kellett nyélbe ütni a világos tojónak és az éjfekete tollazatú hímnek. Szóval a rigófészek nem szép, össze-vissza dolgokból áll és az az étel sem szép, amit odahordanak felváltva a szülők. Pontosabban a tojó többet pihen a még szintén nem szép, jóformán csőrből és óriási  szemből álló, alig tollas fiókái mellett. Csak ők tudják a módját 3-4 giliszta egyidejú csőrben hozatalának és feltálalásának, nekem az pincér jut eszembe erről a jelentről, aki a második fogást egy nyolcfős asztaltársasághoz egyszerre szervírozza. A birsalmafészekben csend van, körülötte is, de hirtelen megnyúlnak az ég felé a kopasz rigónyakak , a csőrök tátva. Jönnek a giliszták. Én még más mozgást nem látok, valami rezonancia-kapcsolat lehet a fészek és a szülő között. Ilyenkor nyomom a szememhez a Canont. Minden manuálisra van állítva, az élességgel, blendével, idővel nem kell törödni. A telém leghosszabb zoomnál 5.6-ról indul, ez 800 ISO-nál is az ágak között 1/160-1/200-od jelent. Ezzel az amatőr cuccal szenvedés vagy kihívás fényképezni ilyen fények között, azért is élvezem, holott a végeredményre nem vagyok büszke.
Ma Budakeszin a rigók és társaik 3.20-kor kezdtek énekelni.

vasárnap, július 19, 2009

Krimi a bokrok között





Fényes nappal is rendszeres a gyilkosság nálunk a bokrok és a sövények mentén. A hidegvérű gyilkos melegvérű, tud repülni és különös ismertető jele, hogy szépen énekel. Az áldozat legismertebb tulajdonsága, hogy éppen akkora háza van, mint önmaga, szóval testhezálló és kemény eléggé. Komoly gyengesége, hogy lassú, mint egy másik csiga. Szegénynek pechje van. Bármilyen furcsa az emberek is eszik néha, ahogy olvastam, már a rómaiak is eszegették, amikor errefelé birodalmaztak Kelet-Európában.
Itt a kertünkben ember nem tesz kárt bennük (esetleg, ha unoka perhecc megkóstolja), de a szépen daloló énekes rigók nagyon is. A gyilkos találkozás pillanatait onnan veszed észre, hogy szabályos kopogás hallatszik valahonnan, keményen és sűrűn, na nem olyan sűrűn, mint a harkályé, az géppuska sebesség. Egyébként a csapás a sebesség miatt hatásos, a bemozdulós képet a másodperc 332-ed része alatt csinálta a Canon. A zöld mélyén talált csigával a rigó kirepül oda, ahol követ talál és szépen összetöri a házat. Amikor már ki tudja kapni a lakóját, nekikezd a helyben fogyasztásnak, csak akkor gondol elvitelre, ha konkurens jön, ez pedig csak ember lehet. Sok rigóhoz, sok csigánk van, tudom, nem szép képek, de az élet ilyen.
Egyébként jogilag nem tisztázott a helyzetem, ugyanis a csiga eszmei értéke 2 ezer forint Mint szemtanú tartozom-e vajon felelősséggel egy 2 ezer forintos csiga elfogyasztásáért? Nem szakítom meg a biológiai láncot! Akkor egyrészt nem lesz rigódalos a kertünk, másrészt az énekes rigó eszmei értéke 10 ezer forint. Marad minden a régiben, ahogy a képek mutatják: kihozza, feltöri, megeszi.