Váci utcáán, Váci utcááán

A Váci "utcán" ma, március 7-én szakadt a hó. Délutáni séta, ebéd után, behúzott nyakkal. Behavazott teraszok, élénk külföldiek még ilyenkor is, kirakatüveg csillogások, odabenn teltház, odabenn üresség, ügyes lakáshirdető választási felületen teszi oda magát.

Olasz úr magyar női sapkával, Váci utca bájnájt

Valójában nem igazi bájnájt, amennyire nem igaz Váci utca. Úgy este hét felé fotóztam és nem a szuper Váci utcában, hanem csak a folytatásában a Nagycsarnok felé. Már viszketett az exponálós újjam egy kis zárnyitásra, meg szerettem volna a kis, ultrakompakt Sony WX1 képességeit fényszegény környezetben is megnézni. Ennek a gépnek a 2.4 a legnagyobb blendéje és 24 legnagyobb látószöge, hátsó világítású cmos szenzora van, tehát a fény nem küzdi át magát "elektronikán", vagyis csak kis mennyiség vész el belőle. Van neki a twilight módja, amikor hat képet készít a másodperc 3/4 része alatt 160 ISO-val és rakja össze eggyé. Van sötétben, kézremegés kiküszöbölést állása is, ez nem más, mint a felemeli az ISO-t durva 2000-3200 értékre és ilyenkor is többet exponál egy szempillantás alatt. Jó messzire kerültem az otthon hagyott 450D Canonom nagy érzékelőjétől, de a túrista lettem Budapesten egy túrista szintnél jóval nagyobb tudású tenyérnyi géppel. Hol olasznak, hol németnek néztek minket, de amikor felvettem a dekatlonban vett vékony, de meleg, fekete kesztyűmet, csak olaszul hívtak forralt bort inni. A kesztyű is teszt volt, a parányi gombokat gond nélkül tudtam nyomkodni.

A Váci utca kisebb szakasza szinte kihalt volt, lehet, hogy vacsoráztak a külföldiek. Otthon. Alig van néhény német, olasz, az oroszok pedig már a spanyol spájzokban lehetnek. Általában a kirakatokon át fényképeztem be a boltokba, kivéve ahol még nyitott volt az ajtó a hideg ellenére. Volt ahova be is mentünk, hogy körülnézzünk. A herendis bolt, egy galéria, egy patina üzlet meg pár kézimunkás cuccokat kínáló üzlet kivételével alig marad el a színvonal egy kis olasz tengerparti falu turistapénz vadász giccstömegétől. Meglepődve fedeztem fel, hogy már van Elvis Presley, Matrjoska baba evolúciós változat is. Újdonság volt számomra, hogy az orosz katonasapka és usanka mellett feltűnt egy űrhajós sisak is gégecsővel, mikrofonnal. Csak a Gagarin autogram hiányzott. A szűk egy óra alatt, mindössze egy konkrét üzletkötést láttam, egy magas, jólszituált túrista úr női sapkával távozott, le is fényképeztem. Ha szükséges az idegenforgalmi szakemberek rendelkezésére bocsátom a fotót. Nagy ötletnek tartom viszont a japán, ír, olasz dalos CD-k kínálát, elsősorban a honvágytól szenvedő japán, ír, olasz vendégeink lelkén segítenek. Aki ide jön elegáns női kosztümőt vásárolni az csak egy sztyuárdessz lehet, ezt a reménytelenséget fejezi ki az eladó lány póza is a modell lábai között.

Szóval jó ez kis gép, szeretem. Csak magammal kéne megbarátkoznom, olyan kritikus vagyok néha. Mérlegbillentés a Váci utca másik felén hamarosan.

Katonai bíróság befestve

Eléggé elkanyarodtam a digitális fotós főútamról mostanában, a DSLR helyett, amit szinte csak makróra veszek elő, a kis ultrakompakt FX35-ös Panasoniccal játszadozom, nem véletlenül. Próbálgatom, hogy mi az a határ, amikor még nem szürrealista a kép, a nézője hisz benne, de már nem ugyanaz, mint amit a különben fáradhatatlan, tenyérnyi méretű, de szorgalmas szemcsegyáros számítógépe előállít. Szeretem a gépet, mert kicsi és azért mert 25-ről indul az optikája, nem szeretem, mert a pixeldenzitása elképesztően rossz, a képei kemények, gyenge a dinamikájuk és a videonál nem megy a zoom, egyáltalán, manuálisan csak expo korrekciót lehet állítani. Ennek ellenére a régi életemben még fotóztam vele a magazinomba nagy nyomatokat is, verejtékes utómunka árán.

Most a másik irányba mentem a fényképezés PC-s toldalékával. Direkt "elrontottam" a fotókat és nem érdekelt a felszemcsésedés és a színtévesztés sem, sőt. Nagyjából ezt az utat tudom egyébként elképzelni iPhone és PDA, okostelefon fotózásra, vagyis nem érdemes a képjavításba beleizzadni, inkább újabb gondolatokat lehet a képre bízni, talán a nézője is érti. Ha nem, vállalom a hibaforrás szerepét. A vizuális, szellemi eszközeim elég szerények, a programok között viszont túrhatnék kedvem szerint, de pillanatnyilag a Lightroom 2.1-nél kötöttem ki.

A képek közűl a citromos tonik és a medence nem kíván magyarázatot, de a másik kettő igen. A Fő utcai katonai bíróság fotózásakor kerestem azt a helyet, ahonnan az egyébként decens, de elég rovott múltú épület múltja is bejön, az atmoszférát a szemben levő grafittis kapualj zúzottsága adja, elképzelésem szerint.

A másik helyszín a Vörösmarty tér és Váci utca találkozási pontja, ami jelenleg átépítés alatt nyűglődik. Csontig kicsomagolták az épületet, nemcsak új portálok lesznek, hanem a belső is kés alatt van. A kék fal mögött viszont a csákány megkímélt egy a régmúltból származó reklámdobozt, amiből a jólfésűlt, ezért évtizedes elmaradottságban megfotózott srác vidáman néz át az emberekre a palánk felett. Nyílván leütik nemsokára onnan, de addig is a munkahelyi közérzetfokozás egyetlen eszköze, ahogy a törmelékzuhany és porfelhők mögül figyel.

A blogom elmentett vázlatai között van egy nagyobb lélegzetű cikk, amely rólunk, állampolgárokról, mint riporterekről szól. Arról, hogy miért maradtak le a lapok és tévék mögöttünk, egyszerű mobiltulajdonosok mögött. Csak egy gondolatelőzetes a mostani poszt miatt. Ha eseményképet csináltok, akár 2-3 megapixel felbontásban is, az eredetit küldjétek a CNN-nek ( twitter: @backstory és ireport) és csak a másolaton bűveszkedjetek.