Mai glamour fotóim

Jövök megyek a budaörsi üzletorgia szélén, kint vagyok hagyva. Nem kellek a cipővásárláshoz szerencsére, inkább a kamerám nézegeti a világot. Napsütés, alacsonyan, leszálláshoz húzó gépek motorral vagy a fékszárnyak sivító levegővágásával, a lapály szélén a budaörsi és a budai hegyek, gyönyörű táj, ajándékpercek a fotósnak. Mégis ezeket a képeket hoztam haza a parkoló menti patakpartról.
Bocs a glamour fotózás résztvevőitől, modellektől, fotósoktól, mindenkitől, de ez a cím jutott eszembe. Cserébe készül az a posztom, amelyben róluk, mint digitális kép-úthenger és a profizmus csatájának egyik lehetséges túlélőiről írok.

Még kapaszkodnak, de a szél tovább viszi a vékony nylonokat

Háttérben Budaörs, a pedáns és gazdag város, igazi látvány ellentét

Ha csak egy folt lenne, de gyors autósoknak is másodpercekig mutatja magát szemét

Hol patakparti nád, hol tüskés bokor kapja el a szemetet

Robbanás előtt

Állóképeket mutatok a kertből, többnyire ezred másodperces expozíciós idővel készültek, pedig film kellene arról, ami most történik a kertünkben. Legalább 60 kép másodpercenkét, hogy lassítva lehessen nézni a tavaszi robbanást. A képeket délelőtt csináltam, de órák múlva már minden más lehetett, nem beszélve napokról, hónapokról, évekről, évtizedekről. Minden ugyanaz és minden más, előadás állandó szereplőkkel, cserélődő nézőkkel. Most éppen mi tapsolunk vagy csendben gondolkodunk. És utána mély meghajlás a színészek előtt...

Nyári orgona, gyorsabb, mint a tavaszi

A kerítést több, mint 80 éve új, egyre vékonyabb rozsdarétegek vonják be, a lonc szerencsére gyorsan eltakarva védi

Többlépcsős rakéta

Legalább fél évtizedes anyák napi, cserépben érkezett rózsa,  tűri a teleket és illatos lesz nemsokára

Ők ketten nem tudom micsodák, de mintha katicabogár inverzek lennének. Ki tudja,  minden esetre pár milliméteresek még csak, nem mozognak és szerintem boldogak voltak, miután visszaeresztettem föléjük a az egyre nagyobb lonc leveleket

A franciák régóta tudnak valamit...

Retrospektív emlékezés egy szép versenyautóra és egy szép tavaszi napra. A zenét sajnos már nem emlékszem kitől szedtem le, mint ahogyan azt sem tudom, hogy megy-e még a 90 éves gép?

Oscart a főhős kutyájának!

Megnéztük az Oscar esélyes "Némafilmes" mozit az egyik budapesti  filmhányóban. Közvetlen kezdés előtt csináltam egy telefonfotót, ahol látszik, hogy szinte tök üres volt a kis kamaraterem, ha lehet az ilyesféle túldimenzionált helyeken bármilyen kis termet annak nevezni. Az igazsághoz: exponálás után jött elénk egy idős pár, ők nem látszanak, csak mondom.
Fergeteges a kezdés a régi némafilmes kor sztárjának és stábjának perceiről a vászon mögött, amire éppen vetítik sikerfilmjüket. A vászon előtt a mai, elegáns színházi, nem filmszínházi, fogalmak szerint is  luxusnézőtéren, tömött, bársonyizált széksorokon  az elegáns publikum jelenettől szinte függetlenül, hatalmas ovációval van, öröm, parfümillat, vörösre tapsolt tenyerek. Ettől függetlenül a film néma volt akkoriban és a mai Oscar-ra esélyesben is. Később ezt a hangulatnyargalást melodráma váltotta, türelmetlen vagyok, ahogy a real time napjaimban is, kicsit lassúnak tartottam, de élveztem azért.   Nem láttam még az ellenfeleket a Best pic. kategóriában, de nem hiszem, hogy tévedek, Franciaországba megy Oscar az idén, a kérdés csak az, hogy hány? Meg az sem kérdés, hogy a jövő héten nem lehet ilyen üres nézőteres fotót csinálni. Egy darabig, aztán új filmek jönnek, oszkárosok és tucatmunkák, de egy darabig a némafilmes világnak senki sem állít ilyen emléket. Meg bárminek, amit egy új, friss, divatos kortársa beledarál a történelembe, amiről tudjuk ugye, hogy hálátlan hozzá az utókor. Vagy nem is ismeri.
Jó film a Némafilmes. Nálam még a főhős kutyája is aranyszobrot kapna, kis velőscsont applikációval.

Ott a helyetek

Canont a Balatonba

A Digital SLR Photography márciusi számából szedtem ki ezt a képet, amely egy eléggé viharvert Canon 1000D-t mutat. Pedig viharról szó sem volt, ugyanis Markus Thompson búvárfotós az óceán mélyén találta, homokba ágyazva, teljes, mint kiderült, egy éves nyugalomban. Az eset a kanadai British Columbia partjainál történt. A fotós kiszedte belőle az SD kártyát és azon a legnagyobb meglepetésére meglátta a fotókat, a google képkeresője segítségével pedig rátalált a gép tulajdonosára is, akinek a Canon Canada egy új fényképezőgépet adott. Pedig itt a marketing hullámra felülhetett volna még a kártyagyártó és a google is.  Érdemes lenne kipróbálni a Canon Hungary-t egy Balatonos műbalesettel. Szerintetek adna a cég gépet ? Jó, nem adna, de a  matricás bögre azért meglenne?

A 14 éves Johny a Külügyminisztérium felé tart

Johny átkel a Bem téren a Borminősítő Intézetet és a Külügyminisztériumot összekötő egyenes mentén, a háttérben nem látható Dunával párhuzamosan. A folyó erősen zajlik, a hajózás már tilos.  ifj. Schirilla György édesapja képességeivel felvértezve és emlékét ápolva, napok múlva, valószínüleg éljenző tömeg ünneplése közepette, megkísérel majd az éles jégtáblák között úszni. Johnynak jó esélye van arra, hogy lássa az acélos sportembert, ugyanis minden nap itt van a Külügyminisztérium előtt. Már 14 éve...

Árpi bácsi, Árpi bácsi, Isten éltesse!

2012 február 10, Vérhalom tér, Budapest.

 "Ha én rózsa volnék, nemcsak egyszer nyílnék, 

Minden évben virágba borulnék, 

Nyílnék én fiúnak, nyílnék én lánynak

Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak"

zúg az áramfejlesztő motorja, de az ének hangosabb,  több százan énekeljük és nézzük az erkélyt, várjuk az ünnepeltet.

"Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, 

Mindenféle szélnek haragosa lennék

Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének

S nem lennék játéka mindenféle szélnek"

Az ajtó résnyire nyílik, szinte csend van, nincs tolongás, helyezkedés. Kilép a Árpi bácsi, mosolyog, boldog, szereti az embereket, ölel a levegővel minket. Tapsolunk, majd a taps ütemre jár és kiabáljuk a teljesíthetetlen vágyunkat: "Vissza, vissza, vissza". Zsuzsa asszony nézi férjét,  most nem integet, ajándék ez a pillanat neki is, boldogság, önfeledt, gyermekmosolyos boldogság az ünnepelt arcán. 

Göncz Árpád 90 éves, isten éltesse!

Napfény a paplan alá

Már nem emlékszem mit mondott egyik kedvenc egyetemi professzorom Gillemot László a fémszerkezettanról, de arra igen, hogy azért nem maradtam el előadásiról, mert nagyon szuggesztíven beszélt arról, amire már nem emlékszem. Ha a bruttó egy évnél, amit tervezőasztal mellett ültem, többet töltök a fehérköpenyesek kasztjában, több jönne fel az agysejtjeimből, mint ami a minap nagy nehezen kisajtolódott a hófényképezés közben. A zsillmó tanszék névadó vezetője a fémek kristályosodásánál szóba hozta a hópelyhek keletkezését is, ami ugye a elég komoly ív a kétféle halmazállapot között. Ezért kedveltem a professzort.
Ez a mostani havazás a nagy hidegben, különösen könnyű hópelyheket hozott, a meghatározhatatlan kristálykezdet -ami lehet akár egy molekulányi porszem vagy akár egy színtiszta vízmolekula is- után, a könnyűségük miatt pilinckéző hópelyhek nem tömören rakódtak le, hanem laza paplan formájában terítettek be mindent. Ez a fajta hó lapátolni és fotózni is tökéletes. Sorban. Könnyű a térfogatsúlya, ami azzal együtt, hogy katona korom óta a lehető legkisebb lapátot választom, bármiről is legyen szó, komoly előny. Fotózni meg szépen lehet, ha besegít egy kis napfény, lehetőleg szemből, magyarul, ha gégenlihtünk van, amely bevilágít a hópaplanba. Nem szándékoztam tudományos igényességgel leképezni a nagy hidegben a hópelyheket, ismerve a körülöttük kialakuló nagy hűhót (ez nagyon modoros volt), inkább a téma megcsúfolásként kimentem a kertbe a nemrég szerzett szovjet gyártmányú, majd 40 éves Jupiter lencsémmel, amit a fejlett jelen és  közeljövő kiemelkedően innovatív gépére raktam fel. A nem túlzottan nagy, de fémsége miatt a mai műanyagvilágban meglepően nehéznek számító objektív szerintem a  fotótechnikai eszközök Kalasnyikovja, a modern digit gép szenzorával és képalakító algoritmusával is éles képeket készít. Ennek duónak a műsorát némileg rontotta a Raynox makró előtét, de akkor a látható képhibák mellett nem látnánk a kristályokat magukat. A hó laza szerkezetét nem makró képekkel is mutatom. A szovjet mindent elviselő, lötyögős illesztésű géppisztoly és a Sony NEX-5N kamera közötti ív a hálás tanítvány üzenete Gillemot profnak oda, ahonnan a kristályok jönnek.

Víz jéggel

Nem hír, zajlik a Duna. Talán hír, hogy az utolsó hajó, ma kora délután lélekszakadva húzott védett helyre. Nem hír, hogy seregélyek, sirályok csapatosan utaztak a jégtáblákon a napos folyószakaszon, de ahogy elérték a Margit-híd árnyékát lomhán szárnyra kaptak és repültek vissza az Árpád híd felé, hogy megkezdjék az  alul jég, felül napsütés szendvics újabb körét. Talán hír, hogy egyetlen madár jött magányosan,  de ő nem is repült vissza, céltudatosan utazott délre. Elszántnak láttam és kíváncsinak, nézegetett körbe a partra, nem riadtan, felnézett hozzánk a hídra is érdeklődően. Jó neki. Jó utat neki.

A szellemhajó az idén a Szentendre II volt, személyzet nélkül, egyetlen emberrel a  kormánynál iparkodott kikötőbe. Nem fenyegette nagy forgalmi dugó, a jégtáblák nagyokat koppantak a már erősen megviselt testén

A nagy utazó

Sirály társaság oda-

-és vissza. Körről-körre

Egy falusi kör

Csak próbajáraton voltam a falumban, fogtam a fényképezőgépet és gyalogoltam egy kábé egy kilométeres kört. Mondjuk a távolság most nem lényeges, meg az sem, hogy egy félóra volt az egész, csak az, hogy közben fényképeztem, amin éppen megakadt a szemem. Az általam is a jövő fényképezőgépének tartott tükör nélküli zsebgéphez ugyanis 100 ezer a rendszer telezoom, viszont olyan ficsörök vannak a kis gépben, amelyek szinte vonzzák a régi, kézi élesség állítású objektíveket. Például tetszőleges nagyságúra nagyítható az élesre veendő képrész, plusz addig nézem, amíg akarom. Meg beállítható az is, hogy valamilyen színben jelezzen az élesen leképezendő rész kontúrja, nálam ez piros, lehet is exponálni. Előszedtem a régi filmes Nikonjaimban használt Tokina RMC 80-200/4-es, amely számtalan motocross és salakmotoros versenyt nézett, csak, hogy a legdurvábban optika ellenes eseményeket említsem. Keresem az utódját, de addig is próbálgatom az öreg darabot. Ezeket a képeket gyors utómunkával hoztam nézhető állapotúra, a kivénhedt üvegek nagyon lágyan rajzolnak, a színekkel elbánnak kissé és a részleteket meg nagyképűen semmisnek veszik.

Budakeszi kiránduló és gyógyhely volt, fogadókkal, kocsmákkal, drága villákkal,
orvosi rendelőkkel, turista menedékkel. Ez a festett kocsmacégér a napokban látott újra
fényt, felújítják a házat. Festőművész műterme lesz

Modern idők

Nem nyúltam az orrához

Az egykori kocsma falán szép, festett vendéghívogató csábított

A vadszőlő csak télen enged fényt a halott ablakokra

Nem túlzás, tavasszal kihajtanak az öreg fák. Remélem...

Öreg kapu, ahol kell ott fényesítik a tenyerek, a többi nem számít

Odakozmált a redőny, be is falazták az ablaknyílást

Időnként jönnek árusok és kishibás, javított, sérült csomagolású műszaki
cikkeket raknak ki. Garancia nincs, viszont pénz sincs, ezért fogynak
a kétes cuccok

Kettesben a délelőtti napsütésben, örök emlék

Market ing a járda feletti kötélre csipeszelve

Tükör nélküli fényképezőgépek objektívjeinek összehasonlító tesztje

A What Digital Camera februári száma összehasonlítja a tükör nélküli  fényképezőgépek fix gyújtótávolságú objektívjeit. A magazin feltűnően sok helyet szán a tesztnek, ezzel is kifejezi,  a véleményét arról a géptípusról, amelyből minden évben az előző évinek a dupláját adják el. Mára már nyilvánvaló, hogy tökéletes hidat képeznek a kompakt és a DSLR gépek között, néhány tekintetben pedig jobbak is. És akkor már nem a tükörnélküliségből adódó méretkülönbségről van szó. Érdemes megfuttatni a fantáziánkat, az enyém szerint egyelőre a hagyományosokkal együtt növelik az életterüket, később a DSLR-ek tucattípusai eltünedeznek, majd a tükörhiány megjelenik profi kategóriában is.

Ez most nagyon pongyola jövőkép ideológia tőlem, lehet, hogy a technológiai és technikai jóslással kellene támogatnom, de egyáltalán, mi francnak az tükör? Kell ezt részletezni?

Hadd szóljon...

A Batthyányi örökmécsesnél a Klubrádióért, a sajtószabadságért, a demokráciáért tüntettünk január 22-én. Feltűnően sok fiatal, kezdő középkorú volt velünk a saját becslésem szerint a több tízezres tömegben. Ezt valójában az utolsó, Tuba Zoltántól (Origó) kölcsönvett fotó bizonyítja.