Ez a mostani havazás a nagy hidegben, különösen könnyű hópelyheket hozott, a meghatározhatatlan kristálykezdet -ami lehet akár egy molekulányi porszem vagy akár egy színtiszta vízmolekula is- után, a könnyűségük miatt pilinckéző hópelyhek nem tömören rakódtak le, hanem laza paplan formájában terítettek be mindent. Ez a fajta hó lapátolni és fotózni is tökéletes. Sorban. Könnyű a térfogatsúlya, ami azzal együtt, hogy katona korom óta a lehető legkisebb lapátot választom, bármiről is legyen szó, komoly előny. Fotózni meg szépen lehet, ha besegít egy kis napfény, lehetőleg szemből, magyarul, ha gégenlihtünk van, amely bevilágít a hópaplanba. Nem szándékoztam tudományos igényességgel leképezni a nagy hidegben a hópelyheket, ismerve a körülöttük kialakuló nagy hűhót (ez nagyon modoros volt), inkább a téma megcsúfolásként kimentem a kertbe a nemrég szerzett szovjet gyártmányú, majd 40 éves Jupiter lencsémmel, amit a fejlett jelen és közeljövő kiemelkedően innovatív gépére raktam fel. A nem túlzottan nagy, de fémsége miatt a mai műanyagvilágban meglepően nehéznek számító objektív szerintem a fotótechnikai eszközök Kalasnyikovja, a modern digit gép szenzorával és képalakító algoritmusával is éles képeket készít. Ennek duónak a műsorát némileg rontotta a Raynox makró előtét, de akkor a látható képhibák mellett nem látnánk a kristályokat magukat. A hó laza szerkezetét nem makró képekkel is mutatom. A szovjet mindent elviselő, lötyögős illesztésű géppisztoly és a Sony NEX-5N kamera közötti ív a hálás tanítvány üzenete Gillemot profnak oda, ahonnan a kristályok jönnek.
