Ma muszáj voltam legyalogolni az úgynevezett kiskőrt. Ez a házunktól a Kossuth Lajos, Fő utca, Erkel utca vonalon hoz haza és kardiológiai alapmegmozdulásnak számít. Olyan három kilométer hosszú az út és a fele enyhe emelkedő, de nem ez a fő nehézségi elem, hanem a gödrös járdák. Nem is jó tüdő kell, hanem jó szem és némi balettintézeti rutin. Nekiindultam, de most nem szívgyógyászat, hanem idegi alapon, majd szétvetette a fejemet a vérnyomás. Az újságírószakmában (még a bulvárban is) ritka sunyiság ért: kollégák, ketten vállvetve, kibelezték az általam már szignált anyagokat, hogy kevesebb fotóhonort kelljen kifizetni. Ennek szellemében már én is beleztem, de előtte beszéltem a szerzővel, meg volt is felesleges kép. Egy újság egészét próbálom már két éve formázni, márpedig egy magazin nincs meg jó fotó nélkül. Jó, gondoltam, legyen egy cikkben megfelelő számú fotó, de akkor kevesebb cikket hozok a lapban. Még olcsóbb is. A magazin szellem marad és a recesszió is figyelembe van véve. Két-három anyag kicenzúrázása azt jelenti, hogy az egész ismerete nélküli maszatolásról van szó. Én sem vagyok az a tühtigpreciz valaki, de a hátam mögött, megbeszélés nélkül megtenni, a normális szerkesztőségekben kiközösítéssel járó esemény. Most is ez fog történni. Kiközösítem magam és Borkával lemondunk pár dologról, még többről, mint amiről már beszéltünk. Májusban leszek 63 éves és nem akarok több gyógyszert bekapkodni, mint amennyi most jár a szakszervezetemnek.
Nekiindultam a kiskörnek és a tenyérnyi, mindignálamvan FX35-össel csináltam menet közben pár fényképet. Ebben a hangulatban speciális dolgokat vesz észre a lencse. Például a virágárus ablakában a madárkalitkát Willkommen táblácskával az ajtaján. Isten hozott, gyere beljebb, majd jól rád csukjuk az ajtót. Mellette diszkrét árpád sávval díszített adventi koszorút nézegethet a madárka. Ha hátat fordítok a sávoknak, szemben Ubi nagyi kifőzdéje hirdeti magát, de a menü mellett meg lehet venni az egész étkezdét vagy bérelni is lehet esetleg. Ubi nagyi reklámszövege önmagában is lelkizős fajtából való, ha a fotón nem olvasható, ide másolom: „Gyere be, mert különben mindketten meghalunk! Te éhen-szomjan halsz, én éhen halok!” Mondjuk nem hiszem, hogy Ubi nagyinak a folyadékra nem lenne szüksége, de most ez mindegy. Úgy látszik nem várja be ezt a valóban drámai helyzetet és szabadulni akar a konyhaszagú kalitkából. Nem ilyen szívbajos mellette a gyorsjavító, pár éve a Pajeróm pótkerékburkolatán 10 centis varrásért 10 ezer forintot kértek. Néhány méterrel hazairányban van az MHSZ udvar. Az egykori félkatonai szervezet (voltak al- és főtitkárai, megyei, városi szinten, jó kis ívós, cimbizős, általában bunkó társaság) udvarában ma a kínai piaccal árversenyben levő üzletek vannak. Nem elegáns, de olcsó és sokan fordulnak be a kapuján. Nem titkolom, be- benézek néha én is. Már az utcánkban, egy tócsában papír fecniről szárítja le a gyér napsütés a nedvességet. Éppen erről szól a reklámüzenet. Utólagos nedvszigetelést vállalnak. Szerencsém volt látni, hogy kik, akkor is kiskörben voltam, de nyugisabb alkalommal, Rézivel ugattattuk meg a környék kutyáit. Egy Mitsubishi Galantból szállt ki középkorú, ahogy mondani szokták, jólszituált pár és vesztek moderáltan össze, hogy ki melyik oldalon postázza az üzenetüket. Megállapodtak és beindult a több lábon álló kis cég, a férfi kihagyott pár ládát és nekem hozta oda, mondván személyesen adja át. Tovább ment, de látszott rajtuk, hogy egyetem vagy főiskola van mögöttük. Én mögöttem meg a hegy és esőben látom, hogy milyen ereje van a víznek. Az egy méter mély utcai árok pillanatok alatt megtelik és zuhog benne lefelé az esőfolyam, hangja még a vihar zaját is elnyomja. Nem nagyon hiszek az utólagos szigetelési technológiában ezen a vidéken. Hazaértem, sétáltam fényképeztem, holnap jön Blanka unokám, jó napunk lesz. Most még emileződnek a grafikustól és az olvasószerkesztőtől a cikkek, a sunyin szabottakat nem kértem ide, nem akarom látni a csonka sebeket. Azt hiszem 63 évesen visszatérek ahhoz, amit egyetemistaként és mérnökként is szerettem csinálni a profi fotós korszakom előtt. Az amatőrizmus, az, az kell nekem. A kényszer nélküli, ötlet és lélek irányítású fényképezés. Csókolom.
