Cseppet süt a Nap

Nem tudok címet adni

Nehéz dolog a címadás, nehezebb, mint a fotózás sokszor. Mit mondjak, ha a szétnyitott dióval megvendégeljük a madaraink? Madáretetés? Madáretető? Cinke, picinke? Egyre rosszabb. Kép cím nélkül? Brrr!

Odarebbennek, kapkodják a fejüket, félnek mindentől, egymástól, levélmozgástól, apró nesztől. Ráteszik egyik vagy mindkét hosszú körmös , vékony lábukat a dióra és állva, idősebbek ülve, kalapálják, csipkedik a kaját. Nehéz lehet az élet nekik, mégis dalolnak nemsokára. A képeket egyes expóval csináltam (még régen a focit, bármilyen sportot szintén így, már csak sportból is). A nappali ablaka előtt volt az asztal, maga az ablak kétrétegű, hő- és betörésvédő fóliával bevont. Ezért kellett egy kissé ráhúznom a sharpen amountot.

Ja, és nemsokára a pár méterre terebélyesedő öreg diófán hasznosítják a betréningelt gyorsaságot.

élőlényre. Úgy látszik tudják, hogy a fa termése az övék is.

Takarít a pók

Az éjszakai viharok után körülnéztem a kertben. A pók baromi mérges volt, szakadt hálójából csúnyán nézett kifelé, mintha én téptem volna szét, a helyreállítást a pitypang ejtőernyőinek kifejtésével kezdte. A pitypang nem gyomnövény nálunk, unokákkal fújdolgáljuk, most is találtam olyat, amit a szél békén hagyott. Az öt tappancsos mocsári hibiszkusz a kerítés védelmében nagy vitorla levelei ellenére megúszta széllökéseket. A rózsa kapott rendesen, eső is verte, de a bimbót a levelei megvédték, most már nyílhat. A kert fűszerillatú szektorának lelke a nyári orgona, itt most nagy porzási munka van, ami rossz időben szünetelt. Ma megjöttek a pillangók és méhek, nyugodtan polleneznek, néha az volt az érzésem, hogy a dózis magukhoz vétele közben tűre vannak tűzve, mint a biológia szertárban. Ennek ellenére nem sztárolták magukat, elég nehéz volt utánuk bujkálni.

Poszt--riposzt

Kis vívódásban voltam magammal a mai poszt előtt, de nincs riposzt, győzött a nyitottabb vagy fecsegősebb énem. Ezeket a makrókat csak úgy felnyomtam volna lendületből, de elgondolkoztam, hogy megírjam-e, miért ilyenek. A jó virágos makrón van általában legalább egy élőlény élesen, gyönyőrűen benne a mikro világban, szemez velünk, olyan szemekkel, amilyeneket egyébként sosem látunk és elvisz odáig az elmélkedéseben, hogy vajon ez a valami kis állat, hogyan lát minket.
Egy tizenévig fotóriporternek más volt a munkája, sosem volt közgyűrűm és makrooptikám, de 600-as és 900-as telét, meg 0.95-ös fényerejű optikát adott a cég, hogy meglegyen, aminek meg kell lennie és lehetőleg úgy, ahogy másnak nincs meg. Most újra amatőrként szerencsére kimaradok az eseményekből. Amikor Kispesten, a honvéd pályán, egy ki nem nyílt pénztárgép szalag elsüvített a fülem mellett, felálltam és többet nem fotóztam sportot. Utána 17 évig csak autókat fotóztam, újakat, sokszor elmaszkolt álruhában, ebből is elég volt. Haragszom magamra, hogy a hivatalos világjárás közben alig fényképeztem a világot, csak az autót. Most szabadúszó fotóamatőrként marad a tájkép, a makró és az útbaeső események. Utóbbival nincs is baj, adódik ez-az. De a tájkép és a makró sem olyan, hogy na, megyek csinálok egy tájképet vagy mingyá' jövök, kiszaladok a mezőre, lekapok egy pillangót. Nem a makrooptika vagy egy jó állvány hiánya az akadály. Mindkettő másik műfaj, gyakorlat, nagyon sok természetjárás, türelem és tárgyi (nemcsak fényképészeti) kell hozzá.
Amíg nem merek előjönni az új téma képeivel, addig a Raynox 250-es előtéttel és a nagyobb kitzoomal kiemelek a saját környezetéből valamit, úgy, hogy még a házikertész Borka sem ismer rá. (Na jó, csak a zöld hátterű, piros, nem tükrözött, egy centinyi virágra nem mondott semmit.) Kézből, 800 vagy 1600 ISO-val és kikapcsolt a AF-fel játszottam ma, hagytam a Lightroomot és a PS-t, csak az ACDsee Pro 2-essel kroppoltam, élesítettem, esetenként egy kis szaturáció és színezettség állítás is volt. Ennyit egy volt hivatásos mai napjáról, aki ráadásul a civil, közösségi média divatáramlataival is barátkozik, ezt a "majdnemfotós" widgeten láthatjátok.

Van Gogh modell megmérgezve?

Nem tudom észre vettétek-e, sosem azzal kezdem amiről szól a poszt vagy készültek a fotók, most sincs másként, kell egy nagy kanyar majd, tovább tart az út, többet lehet mesélni. Néha úgy érzem magam, mint az átverős taxisofőr, aki csak kering az utasával. Indulás.
Sajnos nem vagyok borosgazda, inkább szőlős gazda volnék. A gazdaság két tőből áll, a tornác előtt szabálytalankodnak, ami a formájukat, íveiket illeti, de azt hiszem a mi hibánk, nem nagyon bántjuk, korlátozzuk őket. Valamikor ez két tő a tornácon ülőket zárta volna el a külvilágtól, lugasnak felfuttatva, de Borkával úgy gondoltuk, hogy inkább lássuk a hegyet, ezért ő megmetszi a gazdaságot én meg bordói lével, kis pumpás szerkezettel, tavasszal egyszer lepermetezem. Ja, egyszer kemény falú gumicsöveket leütöttem a tövek irányába, azon locsoljuk a gyökereket. Termés rengeteg van, nem mondom, hogy levegős, nagy szeműek a fürtök, ne szépítsük, fordított a helyzet. Későn érik, van amikor az első havat kell lerázni a fürtökről, ez egészen ritka élmény, vendégeket lehet hívni rá. Nem taroljuk le a két, dúsan termő tőkét, a rigóktól nem sajnáljuk a szemeket, egyik felén én vágom a fürtöt, a másik oldalán madár csipeget, tavasszal, nyárelőn bőven ledalolják nekünk ezt.
Most kezd a taxis az úti cél felé kanyarodni. Számtalan madár és mókus etető van kint a kertben és egy napraforgómagos töltés eredményeként, vidám, kis napraforgó szökkent szárba a szőlő szomszédságában. Egy gazdaságban az ilyen csenevész száron keresztül néznek, alig egy méteres és vékony, mint a nádszál. De ahol csak egy van belőle és a házigazda fotós, ez a kis nyeszlett sárgaság a sztár. Majdnem nem lett az, a múlt heti nagy vihar ledöntötte, de Borka feltámasztotta, kikötötte és már a nap is süti, bár a forgás még nem egy neki. Ennek ellenére a méhek megjöttek már rá, nagyon úgy néz ki, hogy nem gyűjtik a virágport a kis tányérról, hanem elfogyasztják helyben, a fotós számára ez csak annyiban baj, hogy nem a virágporba hempergett, sárga maszkba öltözött, dagadt méhek jönnek, hanem, mintha a kis kezdők gyakorolnának rajta. Felpattintottam a Canon 55-250-esre a Raynox előtétlencsét, blende prioritást és manuál fókuszt állítottam, miközben hol 800, hol 1600-ra ment az ISO. Az élességet a mozgásommal állítottam be abszolút amatőr módon. Nincs optikám a makrózáshoz, se gyakorlatom, ahogy már sajnálkoztam is magamon korábban, de 20-25 képet csináltam. A makrózáshoz nemcsak technika kell, tudni kell, hogy hol, milyen növényt, mikor érdemes lefotózni és hánykor érdemes odamenni a fény miatt. Én megelégszem a kezdő makrós cuccokkal és a házhoz szállított témákkal. És ez a kis, egyszálas napraforgó ültetvény megkapja azt, amit egy ilyen vangógos növény csak kaphat, magját, ha terem neki, madarak eszik majd és nem fogja helikopter méreggel permetezni, hogy száradjon el mielőbb. És az sem megvetendő, hogy portrék is készültek róla, az ültetvényeken ugyanis csak csoportkép készül a légi mészárlás előtt.

Szép nyarunk volt

Rövid nyarunk volt, esős az ősz. Nemhogy fotózni nem volt kedvem, kimenni sem. Ilyen időben csak a kutyát kell kivinni, ellentétben a nagy népi mondással. Ez relative pontos napirendet jelent. Aki látott már egy magyar agarat, amint az ember tekintetét próbálja elcsípni, rögtön átkutatja a lelkiismeretét. Rézi átállt követő üzemmódba, feladtam rá az esőkabátot (nem vicc) és mentünk. Egy agárnál a séta az nem kimegyünk az első bokorig, hanem minimum fél óra és akkor még hiányérzete van. Esőben is. Az erdő felé tartva észre vettem a barátunk kertjében egy vörös, levél nélküli bokrot, az eső szépen fennakadt a sűrű ágazaton és a cseppek több száz nagyítólencseként csüngtek. Megvolt az erdei sárdagasztás, Rézi megtalálta azt a teniszlabdát újra, amit hetekkel ezelőtt talált, de minden alklalommal máshol leli meg. Játszunk, hozza szájában, otthagyja, legközelebb egészen máshol van, úgy látszik egy kutyacsapat játszik vele, de mindenki más időben van a pályán. Órákkal később visszamentem a vörös bokorhoz a Honda Jazz sajtótájékoztatóján kapott túlméretes esernyővel, amit ezüst bevonata miatt már derítésre is használtam.
Esernyő, állvány, Canon, teleobjektiv, nagytólencse, eső, tele, élességállítás, szélcsendkivárás, ezeket integráljátok. Szenvedés volt, makró optika nélkül nem lehet fényképezni ilyesmit. Két dolog lehet: vagy bemegyek és kérek egy ágat, majd otthon a szobában szépen eleget teszek az elvárásoknak vagy szerzek egy makró üveget, de Borka olvassa a blogot, ezért utóbbi nem játszik. Szóval volt dolgom itthon a Lightroom 2.1 -essel, elsősorban élesítés és Adjustment Brush gombok mozogtak, de a színezés is képbe jött.
Szolgálati közlemény a hasonló dilemmával küzdő Pihe kollégának, hogy esőben is lehet, de nem éri meg, jobban jártatok a sörözéssel helyette. Ja, majd elfelejtettem. Most néztem a Pihe blogot és látom Zsákai mesteréknél utód születettet. Gratulálok.

Töröm a kampánycsendet: én az esőre szavaztam

Ma kétszer szavaztam. Az elsőnél azt szpottoltam, hogy a szavazóbizottság elnökének új BMW-je az iskola kosárlabda pályáján parkolt egyedüli autóként, más nem hajthatott be. A politikus képet már megalkottam magamban, ennél csúnyább momentumok is vannak rajta, nem csalódtam. A második szavazásnál el kellett döntenem, hogy kimegyek-e az esőbe fotózni vagy nem megyek ki, vagyis nézem a Forma--1-et vagy fogom a Canont és valami érdekeset veszek célba. Button nyerésben volt, meg izgattak a cseppek a virágokon, kimentem a kertbe. Már írtam, hogy nem leszek nagy makrófotós, inkább ebben is az absztrakt megoldásokat hozom össze, de valami tudatosságot akartam vinni a megázós délutánba, ezért gondoltam, hogy a szegény fotós makró szerkezete -a Raynox 250-es előtétlencse- mellett igénybe veszem a cseppek nagyító hatását is. De még az absztraktról annyit, hogy a Photoshopban a csúszkák össze vissza, találomra-huzigálásától egyelőre távol tartom magam. A közelforma is abszraktot mutat, sosem látod azt a részletet, amit a nagyító előtéten át mutat magáról bármi is. Egy pók vagy egy gyönyörű pillangó szeme érdekes és hátborzongató is egyszerre. A kerti virágok részleteiből nincs aki megmondja, hogy egy árvácska vagy őserdei egzotikum van pixelekbe fogva. Nem is kell, csak színek és extra formák vannak és annak a sejtése, hogy virágé lehet. Ezeken a fotókon több hiba is van. Egyrészt nem használtam állványt, ezért 1600 ISO-ra vittem az érzékenységet, másrészt a természetes "nem világítást" használtam, szórt szürkeség jött át az esővel a felhőkből. Szóval kell egy állvány, ha jót akarsz és valami világítási trükk, például egy külső vakú ellenfényezésnek, ami az esőt is képbe rajzolja. Ha sejlik, hogy lesz napfény vagy derengés, érdemes kivárni, de állvány akkor is szinte kötelező. Én a szürkeséget egy kis ACDsee Pro2-es munkával tüntettem el, sem a Photoshop sem a Lightroom nem dolgozott, ezt azért írom, hogy bármilyen egyszerű progi megteszi, még a Picasa is. Ha valaki megismeri azt a szépséget, aminek az esős, de átlátszó kerek kelyhében ott a következő generáció magja, írja meg legyen szíves, szeretném tudni a mai nap legszebb erogén zónájú virágjának a becses nevét.

A mobiltelefon ártalmai és a kövirózsa

A kövirózsa tipikusan az a növény, amely majdnem általános ignorálás tárgya. Ha meg nem, egy pillantás és tovább a rendes rózsához, de még a gyomnövény pitypang is vonzóbb. Sőt, temetővirágnak is nevezhető, igénytelensége miatt szépen elvan magában az éjszakai szellemekkel. Ennél tudományosabban itt írnak a sziklarésekben is megélő növényről. Van a kertünkben is egy, csak most vettem észre, miután az egyik fülem megadta magát. Pontosan az, amelyikkel be tudom bizonyítani, hogy a mobil telefon árt az agynak, fülnek és még ki tudja minek. Kábé 20 évvel ezelőtt ebben a fülemben elromlott az egyensúlyszerv. Egy autós újságírónak ez tragédia, különösen, hogy akkor még az idővel is versenyeztem sport vagy sportos autókkal, zárt pályákon. Egy-két évig még megizzadt a tenyerem a szokott kanyarokban, akár a Renault tesztpályáján, vagy Barcelonában az F1 pályán jöttek szembe, nem beszélve a Hungaroringről, ahol még azt is tudtam, hogy melyik rázószegély kő kezd mozogni. Később ez elmúlt, de már olyan köridőkhöz nem tudott a fülem korrekciós parancsokkal segíteni, amit nem szégyelltem volna. Az utolsó nagy akciója, a legalsó gerincsigolyában húzódó érzékelők idegpályás adásával együtt, egyforma Mitsubishikkel futott verseny volt a Hungaroringen, ahol a hazai ralisok és pályások jó része elindult. Nyertem, de többet nem mentem stopper ellen. Szóval ez a fülem, ha a telefont odatartom beszéd közben, megfájdul, nyillal, a másik meg nem. Még nem. Vigyázzatok, ne higyjetek a telefongyárak maszlagjának. Vissza a kővirághoz.
A múltkor telefonálás nélkül is megfájdult a balfül. Baráti tanácsra cseppentetünk bele kövirózsa levelének levét, Borka kiment, behozott egy pozsgás levelet, fokhagymapréssel népi gyógyszert csinált belőle, cseppentés és fájdalom elmúlás. Ezt a szöveget most találtam, érdemes elolvasni, sokféle népi leleményről van benne szó.
Kíváncsivá tett ez a kerti kőrózsa. Odafeküdtem mellé a fűre és vártam, hogy a nap szépen süssön. A súroló fény jó neki is, a világítás a vastag, de áttetsző levelek természetes szűrőjén jut a virág belsejébe. Ott feküdtem mellette, lehet, hogy elnyomott az álom, amikor megéreztem a lemenő nap gyenge melegét, feltérdeltem és az előtétlencsén át belenéztem a virág közepébe. Ahogy már többször előfordult, csak az LCD monitoron adta meg magát a látvány. Illetve nekem semmit sem mondott, én csak csodálkoztam a spirálisan befelé forgó levél rétegeken és a szélükön álló, áttetsző pálcákon. Ez nem mikroszkópikus felvétel, az eredeti látványnak talán négy-ötszörös nagyítása. Herman Ottó biztosan tudná, hogy mi-micsoda. Ott a rejtélyes barlang mélyén keveri ki valaki a gyógyanyagot, csúcsos sapka, köpeny, varázspálca a dressz kód. Nézzétek meg nagyban.