vasárnap, június 07, 2009

Töröm a kampánycsendet: én az esőre szavaztam








Ma kétszer szavaztam. Az elsőnél azt szpottoltam, hogy a szavazóbizottság elnökének új BMW-je az iskola kosárlabda pályáján parkolt egyedüli autóként, más nem hajthatott be. A politikus képet már megalkottam magamban, ennél csúnyább momentumok is vannak rajta, nem csalódtam. A második szavazásnál el kellett döntenem, hogy kimegyek-e az esőbe fotózni vagy nem megyek ki, vagyis nézem a Forma--1-et vagy fogom a Canont és valami érdekeset veszek célba. Button nyerésben volt, meg izgattak a cseppek a virágokon, kimentem a kertbe. Már írtam, hogy nem leszek nagy makrófotós, inkább ebben is az absztrakt megoldásokat hozom össze, de valami tudatosságot akartam vinni a megázós délutánba, ezért gondoltam, hogy a szegény fotós makró szerkezete -a Raynox 250-es előtétlencse- mellett igénybe veszem a cseppek nagyító hatását is. De még az absztraktról annyit, hogy a Photoshopban a csúszkák össze vissza, találomra-huzigálásától egyelőre távol tartom magam. A közelforma is abszraktot mutat, sosem látod azt a részletet, amit a nagyító előtéten át mutat magáról bármi is. Egy pók vagy egy gyönyörű pillangó szeme érdekes és hátborzongató is egyszerre. A kerti virágok részleteiből nincs aki megmondja, hogy egy árvácska vagy őserdei egzotikum van pixelekbe fogva. Nem is kell, csak színek és extra formák vannak és annak a sejtése, hogy virágé lehet. Ezeken a fotókon több hiba is van. Egyrészt nem használtam állványt, ezért 1600 ISO-ra vittem az érzékenységet, másrészt a természetes "nem világítást" használtam, szórt szürkeség jött át az esővel a felhőkből. Szóval kell egy állvány, ha jót akarsz és valami világítási trükk, például egy külső vakú ellenfényezésnek, ami az esőt is képbe rajzolja. Ha sejlik, hogy lesz napfény vagy derengés, érdemes kivárni, de állvány akkor is szinte kötelező. Én a szürkeséget egy kis ACDsee Pro2-es munkával tüntettem el, sem a Photoshop sem a Lightroom nem dolgozott, ezt azért írom, hogy bármilyen egyszerű progi megteszi, még a Picasa is. Ha valaki megismeri azt a szépséget, aminek az esős, de átlátszó kerek kelyhében ott a következő generáció magja, írja meg legyen szíves, szeretném tudni a mai nap legszebb erogén zónájú virágjának a becses nevét.

2 megjegyzés:

pihe írta...

Milyen jól tetted, hogy az esőre szavaztál! Gyönyörűek lettek a képek.

Csikós Gábor írta...

Köszönöm szépen. Érdekes nap volt a mai.