A felhőszakadástól a felhő felszakadásig, lejárt filmre. A lejárt film magyarázata

Medárd az idén sem jön fel a kedvenc ezerbe a keresztnevek között. Ezt nem kell megmagyaráznom, az egy főre eső bőrig ázás/nap mutató magasan áll és akkor még nem beszéltem az elfújt istállóval  feketére festett mezőhegyesi jégverésről.

A lejárt film viszont magyarázatot igényel: nálam  az erős, utólagos képmódosítás szinonímája ez. Emögé, a fotótechnikai fogalom mögé  bújok igazi fotóriporter barátaim, kollégáim  és minden Photoshop gyűlölködő támadása elől. Annyi mindent kipróbáltam már a fényképezésben, majd 20 évig abból éltem, hogy tűéles, színhelyes képeket exponáljak. Most bepótolom, durván fegyelmezetlen vagyok. A fényképezőgépemet a zsebemben hordom és nem bánom ha már ez az ultrakompakt egy kis kromatikus abberációval elkezdi a csúfot űzni egykori énmagam technikai igényességéből. A széleken beéletlenít és kemény, dinamika elűzve? Csókolom, azért van. És ha még maradt egészséges pixel, azt én a két kezemmel és a szofverrel elintézem. Hogy ez már nem fotó? Ki tetszett mondani! Köszönöm! Hogy semmisem? Nem baj, jól elszórakozom vele, nézegetjük egymást a torz felhőkből kikanyarított villámmal.

Vihar elöl menekülő csiga: ami a csövön kifér...

Elgázolták Budakeszit

Ezt szöveget két bejegyzésből idézem vissza, 2006 vége és 2007 eleje az időpont, direkt nem linkelem a címeket, ne kelljen ugrálni a múltba. Időközben kiderült, hogy önkormányzatból kiradírozott tagok megvették a földek nagy részét, átminősítették és eladták. A haszonszorzó 7-10 szeres lehetett. Nem rossz, ugye? A „pampafüvel” elnyomott szőlőültetvényes fotó és a csatornafedeles 2006-ban készült, az elhagyott tanyás ma, a Budakeszi úti 2008 őszén. A tanya tulajdonosa zsebre tehette azt a kis pénzt, amit az átminősítés előtt kapott. Gondolom élvezték a helyet, volt munka a szőlőben, de a tőkesorok végében szórakoztak, beszélgettek, egymás borát itták. Akkor még csak a főváros sárga fénye szennyezte a fekete, csillagos eget és rajzolta ki a János-hegy sziluettjét. A csatornafedeles kép már sejteti, hogy a jó pénzért eladott területen mára megjelent az Aldi, a Tesco, a McDonalds és más üzletek, az égen a csillagok fényét halványítja neon és a xenon. A kis tanya helyén lakóparkok lesznek, pedig a közlekedés reggelente már szinte egyirányú Budapest felé. És a válasz az archív utolsó kérdésre: a kutyák már nincsenek meg.
Budakeszi nyugati határában, Törökbálin és Páty felé, gondozott szőlőültetvények adták a borravalót. A sváb emberek alaposak voltak, kapálták, permetezték, kötözték meg, ami kell, nem értek hozzá, minden esetre a boruk inkább fröccsre termett. Jól elvoltak, voltunk vele, beszélgetős ital volt. Ahogy öregedtek a szőlőtőkék és gazdáik is, egyre több került idegen kézbe, szüretkor árulták is szedd magad akciókat hirdetve az útszéli kartonpapírokon. Most mát több az elhagyott ültetvény, mint a gondozott. Van ahol még a gaz nem nyomta le a szőlőt, a karók teteje még kitartott a Napra néhány fürtöt az idén is, de van olyan vidék, ahol a gaz áthullámzik a korhadó karók felett. Régebben kijöttem ide Samu kutyámmal, hanyatt feküdtem és szemezgettem a fürtöket, Samu meg rókalyukakat szaglászott és kapart veszettül. Az idén pillanatok alatt utakat aszfaltoztak, alatta csatorna és minden szükséges vezeték, alagút, csatorna, ami egy bevásárlóközponthoz kell. Ez a helyzet most a most a svábok szőlőjével. De a gaz sem marad meg sokáig. A gépek már irányba álltak. A megépített utakon lehajtják a csatornafedeleket és betolják helyükre az épületeket.
Az új év első napján visszamentem a tavaly december 14-én naplózott tetthelyre, a Budakeszi határában letarolt szőlőültetvény helyére. Vajon van-e még valami nyoma az embereknek? Egy bekerített, lakatlan földdarabon két kutyát tart valaki láncon, más valaki a lakatra Chappi kutyaeledelt kötözött. Egy csőszkunyhóban ilyenkor senki sincs, pedánsan össze is van pakolva mellette a szegényes holmigyűjtemény, ami esetleg tavasszal jól jöhet. Egy villanyvezetékkel jelképesen bekerített telken rend van, mellette valaki
tönkrezúzta a hasonló rendet, padok összetörve, víztartály letépve hever az állványa tövében. Nyáron jót lehetett zuhanyozni belőle. Egy fa alatti pad még sértetlen, gyanítom, hogy nem a telek gazdája ült utoljára rajta, nem dobta volna a földre a sörösdobozt. A munka nélkül maradt madárijesztőt végképp szét fogja szakítani a hegyekről leszakadó szél. Valaki sövénynek valót nevelt, a szép ágakon a rügyeket becsapta a tavaszias tél, sorban pattannak ki. Máshol a gyom virágzik gyapot terméshez hasonló selymes csomókat. A leendő ipari területtel szemben, a Budaörsi felé vezető út túloldalán még nem vesztettek csatát a gazdák, de már több helyen látják a jövőt, kiszögezték az eladó táblát. A szőlősorokat még jelölik, van aki befesti a póznák csúcsát, van aki sörösdobozokat fűz a feszítő drótra. A következő hónapok megadják a választ: érdemes-e újra kijönni? Én minden esetre meglátogatom a két láncra vert kutyát, vajon rájuk néz-e még valaki?

Ölelés

Mától több pixel, mint karakter.
Ma egy olyan fát láttam, amely emberi, sőt állati tulajdonságokkal szorít magához egy eldobott vagy szélviharral odarepített gallyat. Az ág rátapadt az öreg törzsre és a nem tudom mikori találkozás óta, valósággal eggyé vált vele, szorítja és rácsimpaszkodik. Ölelés az erdőben.
Panasonic FX35
f/4
1/500
ISO 100
Photoshop CS3

Megvan Réka

Ez most egy kicsit hosszú lesz, de a történet sem egynapos. Keres(t)em a blog új helyét, ahol esetleg többen nézik. És véleményt írnak. Korábban posztoltam, hogy képválogatást tartok a fotóimból és jól jönne a közvetlen baráti, ismerősi körön túli véleményezés. Amíg a kezdetekkor klubokba jártam, ez adott volt. A hírügynökségnél még adottabb, állandóan egymás képeiről beszéltünk, jó műhely volt Benkő Imre, Keleti Éva, Pálfai Gábor, Korniss Péter, Féner Tamás társasagában egymás képeiről vitatkozni. A legjobb iskola ez, ma is tartom és ma is tanulok belőle. A fórumokhoz írt bejegyzések viszont elvették a kedvemet a hamar előkeveredő és ellenfelekké váló tudatlan beszélgetőpartnerektől, hamar ott vannak a majdnemanyázós primitív személyeskedésnél. A blog.hu, ahol van accountom erre a területre vinne, ez lenne az ára az olvasottságnak. A zoom.hu -ra magam jelentkeztem a fejlesztés megfigyelte a szem.tv-t, mehetek. Most én figyelem a kommenteket ott, nem tűnik rossz alternatívának a magányhoz, a napi 10-15 látogatóhoz képest.
Kis kerülő jön most. A fotós utómunka nélkül nem tudom elképzelni a képcsinálást, akár javítás miatt, akár a látvány változtatása miatt, a realista rendőrségi, rabosítási stílustól kezdve a szürrealaista ötletből fogant absztraktig mindent csinálok és csináltam is a filmes korszakban, már a sötétkamrában is. Hónapok óta az érzékelők csekély dinamika átvételét (pl. ellenfényben vagy az ég vagy az árnyékos domboldal mutat részleteket, hogy ilyen egyszerű példát hozzak) fokozó, egyhelyből többexponálós (3-8)képek egyesítése és tónusainak beállítása című játék van a homokozómban. Amazontól rendeltem könyveket és církáltam a neten a téma után. Így találtam Rékucra, aki a bloghun írt és mutatta fotóit, de amikorra elakadtam nála az írott és fotózott stílusa miatt, ez a bejegyzés ment világgá éppen:

Vége
2009.01.27. 10:01 :: Rékuc
Ez az utolsó bejegyzés a Rekafoto blogon. Nem bírom tovább csinálni, nem érzek motivációt. Akármit csinálok, elmérgesedett vita és beszólás lesz a vége.
Írtam postot Müllerp madárfotós blogjáról. A feedback: milyen sznob vagyok, amiért nem a madárfotózás a kedvenc témám. Csinálok feldolgozós játékot. Feedback: hörgés, hogy ez nem is fotózás (thank you for pointing out the obvious, Sherlock). És ez csak egy pár példa az utóbbi néhány napból. Nem bírom tovább a beszólást, veszekedést, vitákat. Normális hozzászólás már alig-alig érkezik, hanem a blog a beszólnivágyók homokozójává vált, azért pedig végképp fölösleges időt pazarolnom rá. Nem ezért kezdtem csinálni és nem ezért csináltam lelkesen hónapokon át. Egyszerűen nem akarom és kész.
Mondják, hogy ne hagyjam, hogy a beszólók győzzenek. De ez nem elég; csak ezért hülyeség volna folytatnom és erőltetnem, csak hogy ’én győzzek’. Egyszerűen elfogyott az andung, a spiritusz. Ennyi volt.
Folytatom a fotózást és – az önjelölt ízlésrendőrök most hunyják be a szemüket – photoshopolást is. Pont úgy, ahogy én akarom. Tegyétek ti is ezt. Szép fényeket mindenkinek!
Üdv
Rékuc
Szevasz, Rékucból könyvjelző lett, kiolvastam posztjait, jó gondolatok, jó fotók.
Tegnap Photoshop tutorialok alatt összerogyva, pihenésül olvasok egy cikket a pixinfón a PS-ről, amihez a kommentek között olyat talaltam, hogy nem bírtam megállni válasz nélkül (sűrítve: azt mondja valaki, hogy csak az PS-sel, aki nem tud fényképezni).
Idemásolom a hírtelenválaszt:
Nagyon be vagyunk görcsölve a fotóra szemantikailag és mint tárgy is.
Amit fénnyel és egy lyukkal vagy lencsékkel és szenzorral, filmmel csinálnak, kézből, állványról vagy feldobott géppel az egy kép, amit ecsettel, vizes festékkel vagy olajjal vagy tehénszarral vászonra, papírra, fára az is kép. Ha eskövőt fényképezek kiszedem a csaj pattanásait, ha politikust rárakok pattanásokat, ha sportot, riportot semmit, mert kiügyesedtem és jó gépem van, ha érzést mutatok, veszek egy szar képet és PS-sel, filterekkel és amit kitaláltak, addig gyilkolom, amíg mindenki mást nem gondol róla, vagy egyformát gondol róla, de gondol. Hogy utána azt mondom, hogy HDR, ez akkora hülyeség, mondd azt, hogy FGT vagy Túró Rúdi, ki nem kakilja le, hogy miként készül a kép, csak jusson eszembe valami róla és jusson eszembe máskor is. A képet nem besorolni kell skatulyákba, hanem csinálni és nézni. Mit gyötrődtem régen, amíg kitaláltam, hogy meddig kell fixálni és nem rendesen kimosni utána a képet, míg helyenként sárga, bézs nem lesz. Köszönöm az ördögi szoftvereket, ha fotó kell pihennek, ha kép, akkor továbbképzés van a pixeleknek. Fényképezzünk sokat, mutogassuk meg egymásnak és beszéljünk róla, járjunk kiállításokra, állítsunk ki. És nyugodtan használjatok festőhengert vagy Lightroomot vagy Gimp-et vagy úthengert.
Pörög a kommentezés, már régen az olasz bajnoki meccseket kellene néznem, de nem tudom megállni:
Csikós Gábor írta:
2009. March 1. at 21:38
Nézzétek meg a Sarkvidéki hisztéria kiállítást a Ludwigban. Felfelé menet a lépőházban gyönyörű tájfotó, panoráma. Bent megtalálsz mindent amitől jó kedved lesz. Vannak olyan kortás művészek, akik eszméletlen jó tájképet fotóznak, de akváriumba rakják, csarnok alá rakják az erdőt, a farakást, a hegyeket, mert féltik. Utómeló a javából, ráadásul nagyon egyszerű szimbólum, de örülsz, mert a te eszközeiddel azt fejezik ki, amit te is magadénak érzel. Vagy más. Egy falnyi fotóinzert, nem különösebben sokat dolgozott vele a srác, elővette a gépet és lefényképezte. Jó szeme van. Ennyi. A legtöbbet, mintha enyhén elkalibrált monitoron állította volna be nyomtatáshoz, vagy elgulrult a fehér egynesúly gombja valahova a gépéről. A fórumozók lebecsülnék, aláznák. De minden képre kézzel rá van írva, hogy aznap, amikor csinálta mi történt a világban (tájfun, robbanás, gyilkolás, erdőtűz, pol. találkozó, stb.). A látvány valahol Finnországban és a világ sorsa összecsomózva. Amikor te is fényképezel az exif-ben ott van Tatárszentgyörgy is. Boldog vagyok, hogy a kamera az egyik kedvenc tárgyam (munkaeszközöm) az életben. És az is feldob, hogy a PC-ben ott vannak a PS és ördögi társai.
Amikor visszanézek a cikkre, végigolvasom a megjegyzéseket, a két saját között olvasható bizonyos Réka kommentje:
Réka írta:
2009. March 1. at 21:03
én csak azt nem értem, mitől lesz jó annak, aki kijelenti, hogy ‘Aki keményen használja a PS-t, AZ NEM TUD FÉNYKÉPEZNI!!!’
és akkor mi van? most jó lett neked mert többnek érzed magad valakinél? ez eléggé kompenzálós gondolatmenetnek tűnik.
Nem értem, miért olyan fontos egyesenek kijelenteni, hogy ki tud és ki nem tud fotózni - mellesleg elég érdekesnek tartom, hogy egy amatőr ilyen szép kategorikusan meg akarja mondani egy másik amatőrről, hogy tud-e fotózni vagy sem.
Megnéztem a névlinket és feljöttek a Réka fotók és szövegek ízléses weblapruhában: http://rekafoto.com/ Érdemes megnézni a fotóit. Réka Svédországban él és még nem látszik rajta a fényhiány, most az emberi szenzorokra gondoltam. Sokat voltam északabbra, ahol a nap csak percekre jött fel, úgy menekültem haza. Volvó, Saab gyári ismerőseim is alig várták a csütörtököt, pénteket, hogy a spanyol tengerparti nyaralójukba húzzanak 7végére. Szép fényeket Rékának.
De, hogy kép is legyen. A Ludwig kiállítás egyik részlete, szenzációs a címe: Bűnbak. A harmadik emeletről lejövet, a másodikon zárva van az ajtó, bent Maurer Dóra lebontott-becsomagolt, elszállításra váró dolgai. El tudom képzelni, hogy a skandináv kortársak modernségével átitatódott sznob látogatók, a zárt terembe is bemennének és mély alázattal néznék a rendszerezett, falnak támasztott csomagokat: "drágám, az a morzsás tányér hihetetlen jó volt, gyere, látnod kell".

A szerencse fia

Most kaptam a Popular Photography legújabb számát és kénytelen vagyok terven felül még egy posztot írni a mai napon. Van benne egy olyan kép, ami egyébként az akcióra nagyon tudatosan készölődő természetfotósoktól is ritka, több ezer kép ismeretében mondhatom, talán nem is volt hasonló eddig még. A legközelebb ehhez a zseniális képhez a magyar Máté Bence fotója áll. Az 58 éves Ernest J. Aranyosi, aki Ohióban könyvelő, Floridában vakációzott és kora reggel kiment a Dona öbölbe napfelkeltét fényképezni. Nem vicc, Aranyosi is meg majdnem Duna is, a lap 18-19 oldalán látható dupla méretű fotó igazol. Egyszer csak feltünt előtte egy gém, amint a csőrében halzsákmánnyal kezdi a napot, de a zsákmány is dupla, a ragadozó hal szájában is van egy zsákmány hal. Máté Bence itatót készített a leshely előtt, egy olyan helyen a pusztában, ahol elég nehéz ivóvízhez jutni, embernek és madárnak egyaránt. A viztartályba halakat tett és az egyik hal elfogyasztásának kezdeti pillanatait örökítette meg. Máté készült, Aranyosinak szerencséje volt. De tudta, hogy mit kell csinálni. Akit érdekel a technika, a floridai kép állványra rakott Nikon D700-as géppel és 2,8/400 Nikon optikával készült, amin polarizációs szűrő volt éppen a napfelkelte miatt. 800-as ISO mellet 1/350 másodpercet exponált 8-as blendével.
A kép címe: Tápláléklánc. A fotóslapot digit formában kapom, a speciális olvasóprogram miatt ebből fotót kiszedni lehetetlen, ezért képernyőkép kimásolással vettem le. A valóságban nincsenek ilyen szürrealasta szinátmenetek. Megmutatom a nem létező kategória világbajnokság szerintem második helyezett képet is, az egyhalas, magyar pusztán készültet.