Megjöttek a levelek

Ma lefényképeztem 4-5 levelet a kertben,  nagyon kicsit (crop, levels) igazítottam rajtuk és kitettem ezt a kettőt. Semmi különös, egy vadszőlő ágon a legutolsó levél és egy másikon a legutolsó, még zöld levél.
Már régen írtam bejegyzést (erről majd nemsokára hosszabban), tulajdonképpen csak ezért küldtem a leveleket, hogy legyen valami.
Tegnap leereszkedtem vízteleníteni a kerti csapokat az aknába, erős fájdalomcsillapító és voltaren kombó hatása alatt (villám csapott a derekamba a hét elején) szinte kúsztam a mélybe és nem voltam biztos, hogy a szokásos erőnyomással ki tudom magamat küzdeni, de sikerült. Jöhet a tél.

Volt már olyan, hogy a szép a levelekre hó esett. Ezt is lefotóztam, igaz, hogy egy semmi képből kicsit komolyabb és elég destruktív utómunkával. Viszont nem kellett kimenni a kertbe, nem is havazott és nem is tudtam a hét közepén még menni a kertbe, nem is olyan, mint az igazi hó a kertünkben. Nem is kell.

Egy fotóblog kivégzése?

Ma belementem az őszbe. Itt van nálunk Dóriék agara vendégségben és ilyenkor muszáj a lustaságomat legyőzni. Az erdőben fent még zöld, lent már rozsdabarna az őszi zászló színe, most még. A közeljövőben változás várható, népszavazás nélkül. Az avarban a kék pöttyök is megjelentek, ez az én természetemből jött, amíg lesz szaturáció csúszka, addig az ultrakisgépes tájba belehúzok egy kis túlzást.

Az új Sony WX1-el, ha nem is tudok olyan jó zajtesztet csinálni, mint Pihe a K7-es Pentax-szal, de megpróbálok majd. Rövid, egynapi ismerkedés után: már alacsony ISO-nál is mos, viszont kezelhető a zaj 3200-nál is. Sajnos nagy zűrzavar van az állításoknál, jó bele kell bújni a menübe, ha valami fontosat akarok változtatni, a Sony a dedikált gombokat kispórolta. Egyelőre a gyenge fények melletti jó képesség, a 24-esnél induló nagylátószög és a parányi méret miatt azt mondom, hogy megtanulok úgy játszani rajta, mint a ruszki katonák a gombos tangóharmonikán.

Hogy ne legyen tél az ősz helyett, mire átállítom a fénymérést és felnézek a fákra.

A legfontosabb: a kínai telefon (játék) folytatódik hamarosan. Sajnos a sárga, de elnyűhetetlen mobil telefon kezd érdeklődni a politika iránt és ma azt kezdte mondogatni, hogy náluk Kínában mit csinálnak a közpénzek sikkasztóival. Még nem tudom, hogy belemenjek-e, ez egy fotóblog, nem akarom kivégezni a szennyes ügyekkel, arra ott van a vastagbőr és társai.

Napos, meleg, hosszú, giccsmentes őszt kívánok

Szóval giccsmentes őszt mondok, de nem tudom, hogy azt posztolok-e. Hol van a tűréshatár az aranyhidas Balatontól és a gombolyagos macskától (cica) ívelődve az absztrakt olyanminthavalamilennedenemaz találos kérdéses vizuális terrorig. Kinek ez csapás, kinek az.

Pedig szeretem a szép színes őszi tájakat nézni élőben és képen is, HDR-rel pimpelve még jobb, benne vagy a szinorgiában. De oda direkt el kell menni és direkt akkor kell exponálni. Volt ilyen is, éppen tavaly , de akkor csak annyit tettem az ősz érdekében, hogy a legmagasabban fekvő, naplementére néző szobát kértem pár napra. Most az őszi menet előtt vagyunk még, ezért 60 méteres körzetben a részleteket fényképeztem le az ingzseb gépemmel.

Ilyenkor már elég gyakori, hogy a szél idegen helyre fúj egy falevelet, a birsalma jól kiszőrösödik, a lapos fény árnyjátékot vetít arra a bizonyos kósza levélre, az egy hete még nyárinak mondott virágok széle már hervadozik. Vannak olyan levelek is, amik még tartják a zöld színt, de bejön rájuk a sárgulás is, ilyen beütéssel az erezetük sokkal jobban adja magát, mint nyáron. Ahogy látjátok ez a változás különösen tetszett nekem.

Ha giccsesnek találjátok ennek ellenére a közleményemet, legközelebb kaptok szarvasbőgést, podcast MP3-as médiával. A diktafonom 60 méternél jóval szűkebb körzetéből.

Vadászat és ölészet

Vadász barátaim, mielőtt jól elmennének vadászni külföldre, tudják már, hogy mire fogják rá a puskát. Vannak vadak, vannak árak, vannak országok és vannak vadásztatók, aki többnyire már akkor tudják, hogy Pista szomszéd mit kap fegyvervégre, amikor Pista szomszéd még csak csomagol. Addig szegény hegyi kecske még kapar a sziklák között a valami csekély kajáért. Később a hegyi kecske egy vértől vörös házi videó főszereplője lesz és csak szerencséjén múlik, hogy a vadász hol találja el. Haláltusában vergődik, elfut egy darabig a golyóval vagy ott helyben vérzi össze a kopár földet vagy azonnal vége lesz.

Direkt nagyon messziről indultam a szép őszi erdő képéig, amin nincs állat, csak a Rézi kutya szaglászás közben. Lehet rajta látni ilyenkor, hogy mit érez. Ha kutyát, akkor nem nagyon izgalmas a hely számára, oda is ereszt egy pár cseppet és rákotor levelet, védi a saját jelét. De a vaddisznók dagonya helyétől nem lehet elhívni csak erős szóval, újabban, ahogy összeszoktunk, az is használ, ha elbújok egy fa mögé. Elkezd keresni. De élő vad nyomán megszakad egy rövid időre a kapcsolatunk, rohangászik körbe-körbe, egyre nagyobb a rádiusz. Még nem volt, hogy elvesztettem volna szem elől, szinte szégyellem is a csendben, akkorát kiáltok. Visszajön, de vonakodva, látszik, hogy az ősi vadászösztönt kell legyőznie a háziasítás alapszabályával.

Most jön az ősz a képbe, én is vadászok ugyanis.

A képen, az út jobboldalán, kábé ötven méterre van egy mély vízmosás, legalább 10-15 méter. Az oldalát ilyentájban már falevelek fedik és itt a poén. Ha oldalról megsüti a Nap, gyönyörű, hosszú, súroló árnyékos képet lehet csinálni arról a partoldalról. Az egy másik dimenzió lesz, ha a most nem látszó, árnyékos erdő kap egy kis, stúdióban sem előállítható világítást. Hogy mikor, melyik hónapban, melyik órában, ezt kell úgy kitalálni, mint egy vad járását az edőben. Mikor a legegyszeűbb kioltani az életét? Amikor enni megy? Amikor inni jár? Amikor párját hajtja? Becserkészem és le fogom lőni azt a mélyre vágott patakmedret és ha olyan lesz, amilyennek elképzelem, kirakom a trófeát a falra.

Különben nem vagyok olyan ártatlan fegyver ügyben. Egy időben jártam lőtérre és sportpisztollyal a 200 körös abszolút csúcs felé már 197 kőrt sikerült meglőni. Ez kábé annyi, amivel egy öttusa versenyt el is lehet veszíteni, a körülmények ugyanazok. Elő is fordul, ha a sportoló nem vesz magához elég célzóvízet (ez nem vicc). Szóval lőni tudok, őlni nem. Ha meglesz a tófea ide is felrakom.

Giccs vagy nem giccs, ez itt a kérdés?

Naplemente, őszi levelek, aranyhíd a Balatonon, itákdálse. 45 évnyi exponálógomb nyomkodás után már nincs arcom elővenni a gépet ilyenekre. Ja és a szivárványra sem. Most a digitális hacáréban bejött egy új fogalom, ami felmentést ad. Ez hájdájnamikréndzs-nek nevezett képgyártási ösvény, ami azért született, mert a gépek szenzorai képtelenek annyi tónust és színt visszaadni, mint amennyi a régi emulziós, analóg aranykorban egy kattintásra sikerült. Ellenfényben is látszott a fa kérge, ma csak a kontúrja jó esetben. Legalább 3 képet kell csinálni állványról vagy jól kitámasztva alul, jól és túlexponált beállításban. A legtöbb digitális gépe erre magától is képes (autobracketing). Egy kis utómunkával PC-n meg lehet csinálni a HDR fotókat, sőt fotóabszurd is gyártható. Még nem terhellek benneteket ezzel, de előbb vagy utóbb azt is megkapjátok.
Itt van három kép a mai erdei sétám és a hájdájnamikréndzs találkozásának emlékére. Lesz folytatás is. (A két alsó kép Erzsi szomszédék kerítésén át készült, ugyanis asszisztensem Rézi kutya itt elég sokat időzött, a tegnapelőtt örökre elaludt Megi kutyát kereste vagy Pompi macskát akarta megkergetni? Nem tudom.)