Van öt perced? Nincs? Akkor csak kettőt kérek

Még Ladával majd Mitsubishivel magam is átéltem a félelem nélküli sebesség harmóniáját
a külvilág nélküli magánnyal, harmóniát a motor és gumizajjal, a bukósisak bezártsággal, a homokkal, az aszfalttal. De hamar rájöttem, hogy azzal az autóval, amivel hétfőn a gyerekeidet viszed óvodába nem lehet vasárnap tépni vagy azt a Mitsubishit, amivel vasárnap felléptél a dobogó tetejére, percek múlva elpakolják és örökre elviszik. Ez a klip nem az olyan kis adrenalincsipegetőkről szól, mint én, hanem azokról, akikről még írni is megtiszteltetés. Ez a klip, nekik állít emléket. Van öt perced, hogy megnézd a kedvenc sportomról készült videót?
A legtöbbjükkel találkoztam és én is álltam a porban, kőzáporban amit nekem küldtek ajándékba. Láttam a sport szépségverseny örökös győztesét Michele Moutont és irigyeltem a fickót, aki a vállát masszírozta, viszont nem ültem volna mellette, amikor Afrikában orra tette az Audi Quattrót. Nemrég a korzikai vébén találkoztam vele, még mindig szép. Láthatjátok Toivonent, aki bennégett a Lanciájában és feltűnik a síró Richard Burns, aki rákhalála előtt még beült régi vébégyőztes Subarujába búcsúzóul és ott tép McRae is, akit helikoptere vitt a halálba. A finnek között ott van Marku Alen is, aki megtanított jégen nagyon gyorsan fordulni és Makinen is, akitől gokart leckét vettem, persze hóban, olyan körülmények között, amilyenek között ők gyerekkoruk óta autóznak és amiért az északiak a legjobbak. Erre ugyan némileg rácáfol az a francia Loeb, aki a film végén a szokásos szaltóját veti a győzelem után.
Jövőre menj el a földrajzilag legközelebbi vébé futamra, a Rajd Polskira, és állj a pálya mellé, ahol 180-al fordulnak keresztben. Ha hazajössz kivágod a fizika könyveket a szemétbe.

Sziklák az autók elé

A mai napom elég tömött volt, nem is programokkal, inkább belső eseményekkel. Reggel Pollner Ferenc, a HVG-s médiablog és közösségi médiák gondolatdiktálója, aki a jobb oldali menümben pollner szűrőként szerepel, megijesztett a twitteren egy olyan linkkel, ami nagyjából a blog halálát, legjóindulatúbb feltételezés szerint is feleslegességét jövendöli. Pont most, amikor kezdek belejönni.
Ekkor megkaptam Jeremiah Owyang írását a szilikon völgyből, ami megnyugtatott némileg, de Pollnernek, akivel megosztottam az "újságot", is tetszhetett Jeremiah vélememénye. Az amerikai srácot már évek óta olvasom, még szimpla hírleveles kora óta osztja nekem is a webészt. Csak úgy megjegyzem, hol van már a hírlevél? És hol van a keresők könyvjelzője? Sehol, el lehet felejteni. Ezek a gondolatok foglalkoztattak, el is kezdtem írni valamit, de ezúttal megússzátok, olyan fontos, hogy nem lehet elintézni egy hírtelen felindulásból elkövetett poszttal. Közben beszólt Berci, a debreceni orvostanhallgató is, aki miatt elkezdtem magát a twitterezést nemrég. Szóval jön majd valami később ennek a napnak az online szekciójáról. Illetve említésre érdemes nagyon is, hogy képet váltottam Oláh Ottóval, akinek a Csendes óceán partjáról küldött twitteres real time fotójára, innen Budakesziről válaszoltam.
Nyolc óra után elvitt Rézi agár sétálni a hegyre, szépen besütött a nap, csináltam is erről a nyugtató hangulatról képet az ultrakompakt panával, percekkel ezelőtt Lightroom 2.1-el szépítettem rajtra. Pár napja feltűnt, hogy piros-fehér szalagok lógnak az egyik túristaút mentén faágakról. Meglepett a módszer, mert ma már le voltak szaggatva több helyen, sőt, ott is találtam, hol túrista nem szokott járni. Ez a szimpla módszer nem működik 2009-ben nálunk. Eszembe jutott, hogy 30 évvel ezelőtt, amikor Ruzsonyi Gábor fotóművész barátommal az ő navigálásával kicsit felpróbáltuk a raliversenyzést, mi is kitettünk magunknak ilyen madzagon lógó jeleket az erdőben, amivel a fékezési pontokat jelöltem meg. Mások is így voltak vele, a kanyarok előtt ott lebegtek a különféle dobozok, üvegek, színes szalagok, ki mit tett ki. Egy szűk földes erdei úton nagyon fontos, hogy minél később fékezz és minél gyorsabban adj gázt. Akkor napokig ott volt pontosan a jelzés, magunk vagy barátaink szedtük össze. Később, már újságíróként jártam a versenyekre, akkor már olajat öntöttek az aszfaltra, sziklát gurítottak az útra a nézők, kedvencük ellenfelének versenyvégzetét elintézve. Nem csodálom, hogy a kis, ismeretlen rendeltetésű szalagok nem működtek ma, bárkinek is akartak segíteni. Megmutatok egyet, hogy nézett ki, nem biztos, hogy erre a helyre szánták.
A naplemente az erdőben ért minket, nagyon szépen világította be a fákat a sárga fény, gyönyörű volt. Holnapra esőt jósolnak és a szalagok számának további csökkenése várható.