Robbanás előtt

Állóképeket mutatok a kertből, többnyire ezred másodperces expozíciós idővel készültek, pedig film kellene arról, ami most történik a kertünkben. Legalább 60 kép másodpercenkét, hogy lassítva lehessen nézni a tavaszi robbanást. A képeket délelőtt csináltam, de órák múlva már minden más lehetett, nem beszélve napokról, hónapokról, évekről, évtizedekről. Minden ugyanaz és minden más, előadás állandó szereplőkkel, cserélődő nézőkkel. Most éppen mi tapsolunk vagy csendben gondolkodunk. És utána mély meghajlás a színészek előtt...

Nyári orgona, gyorsabb, mint a tavaszi

A kerítést több, mint 80 éve új, egyre vékonyabb rozsdarétegek vonják be, a lonc szerencsére gyorsan eltakarva védi

Többlépcsős rakéta

Legalább fél évtizedes anyák napi, cserépben érkezett rózsa,  tűri a teleket és illatos lesz nemsokára

Ők ketten nem tudom micsodák, de mintha katicabogár inverzek lennének. Ki tudja,  minden esetre pár milliméteresek még csak, nem mozognak és szerintem boldogak voltak, miután visszaeresztettem föléjük a az egyre nagyobb lonc leveleket

Napfény a paplan alá

Már nem emlékszem mit mondott egyik kedvenc egyetemi professzorom Gillemot László a fémszerkezettanról, de arra igen, hogy azért nem maradtam el előadásiról, mert nagyon szuggesztíven beszélt arról, amire már nem emlékszem. Ha a bruttó egy évnél, amit tervezőasztal mellett ültem, többet töltök a fehérköpenyesek kasztjában, több jönne fel az agysejtjeimből, mint ami a minap nagy nehezen kisajtolódott a hófényképezés közben. A zsillmó tanszék névadó vezetője a fémek kristályosodásánál szóba hozta a hópelyhek keletkezését is, ami ugye a elég komoly ív a kétféle halmazállapot között. Ezért kedveltem a professzort.
Ez a mostani havazás a nagy hidegben, különösen könnyű hópelyheket hozott, a meghatározhatatlan kristálykezdet -ami lehet akár egy molekulányi porszem vagy akár egy színtiszta vízmolekula is- után, a könnyűségük miatt pilinckéző hópelyhek nem tömören rakódtak le, hanem laza paplan formájában terítettek be mindent. Ez a fajta hó lapátolni és fotózni is tökéletes. Sorban. Könnyű a térfogatsúlya, ami azzal együtt, hogy katona korom óta a lehető legkisebb lapátot választom, bármiről is legyen szó, komoly előny. Fotózni meg szépen lehet, ha besegít egy kis napfény, lehetőleg szemből, magyarul, ha gégenlihtünk van, amely bevilágít a hópaplanba. Nem szándékoztam tudományos igényességgel leképezni a nagy hidegben a hópelyheket, ismerve a körülöttük kialakuló nagy hűhót (ez nagyon modoros volt), inkább a téma megcsúfolásként kimentem a kertbe a nemrég szerzett szovjet gyártmányú, majd 40 éves Jupiter lencsémmel, amit a fejlett jelen és  közeljövő kiemelkedően innovatív gépére raktam fel. A nem túlzottan nagy, de fémsége miatt a mai műanyagvilágban meglepően nehéznek számító objektív szerintem a  fotótechnikai eszközök Kalasnyikovja, a modern digit gép szenzorával és képalakító algoritmusával is éles képeket készít. Ennek duónak a műsorát némileg rontotta a Raynox makró előtét, de akkor a látható képhibák mellett nem látnánk a kristályokat magukat. A hó laza szerkezetét nem makró képekkel is mutatom. A szovjet mindent elviselő, lötyögős illesztésű géppisztoly és a Sony NEX-5N kamera közötti ív a hálás tanítvány üzenete Gillemot profnak oda, ahonnan a kristályok jönnek.

Télen összebújnak

 Ma meglepett egy kisebb méhrajjal való találkozás. Kimentem a kertbe (amire a hároméves Andris unoka mondta: "milyen szép a kertetek") és megpróbáltam a színekkel, árnyékokkal játszva leképezni a napozó őszirózsás világot. Ilyenkor a nap már akadálytalanul, de gyorsan pásztázik a ritkás, lomb nélküli ágak között, nem is volt időn beállítani a fehéregyensúlyt az erre a célra használt matt szürke mérő papíron. Mindent a gépre bíztam, legalább kiderül milyen az új Sony NEX-5N automata színhőmérője. Nem valami jó. Képtelen volt a kora délutáni Nap és a bágyadt vörös virág színét hozni, enyhén túlszaturált, sárgás képek jöttek. Nem korrigáltam a Lightroommal, a teszt az teszt.

Elég gyenge a pollentermés, a lábaikon nyáron vastag sárga porcsizma van

Fénysúrolás I.

Fénysúrolás II.

Ahogyan kapkodva járkálok a virágok között, egyszer csak megjelent egy 10-15 méhből álló zúgó, zümmögő csapat és hozzáláttak a nem is látható por szüreteléséhez.  A nyári virgonc egyedek sem zavarnak, de kitűnt, hogy a mai csapat különösen nyugodtan, nem vadászrepülőzve csap le a virágokra, ott pedig jól elvannak. Szóval jó alanyok voltak. A méhek télen egymáshoz ölelkezve, fürtökben vészelik át a hideget, nem alszanak, egymást melegítik a kaptárban, az ajtóhoz közel levőket pedig lecserélik, ha átfagytak. De vajon ezeknek a mai méheknek hol van a kaptárjuk ahol egymást tartják melegen? Lehet, hogy hajléktalanok és nekik akkor annyi?
De az is lehet, hogy a méhek bonyolult életrendszerben ez ismeretlen fogalom?
Lehet, különösen, hogy a fürtben, a téli huzatban kapaszkodókat nem hagyják megfagyni.
UPDATE: most tudtam meg a Google + -ról, hogy nem vagyok egy Herman Ottó. Állítólag ez a méh nem is méh, hanem -le sem merem írni- közönséges zengőlégy. Amit méhekről írtam az stimmel, ami a felső képen van az is, csak éppen a szöveg ötletadója nem látszik. Itt a rámszólás, amit köszönök szépen: https://plus.google.com/u/0/100128097682729219737/posts/LhLP5octuNz

Stúdió a kertben

Hálózat karbantartás

offlower road

Touch and go

Dalra fakadt

Sir Nemtudomkivagymi

Cseppet süt a Nap

Hó érte a ház elejét

Van néhány kerti virágunk, amelyik megéri az első havazást, még akkor is, ha késői, mint az idei. A tornác lépcsőjénél a muskátli mutatja a kristályokat.

Kerti erotika

Ma egy királynő fölé hajoltam a barátaink kertjében. Ezzel a királynővel elég nehéz randevúzni, zárkózott természetű, egy évben csak egyszer nyílik meg, de akkor viszont egyből erotikusan nyújtózkodik . Órákig. A mai nap az enyém volt, aktot csináltam róla 18 éven felülieknek, de inkább szexképek ezek. Közelről, fölé hajolva, de akinek jobban tetszik, lenézve rá fényképeztem le a részleteket. De nem akartam a blogomat életkorra korlátozni, inkább úgy mondanám, hogy a bibe, porzó rózsaszín világa, minden látható gyönyörűen, de nem úgy, ahogyan az életben, úgy sokkal szebb.
Régen az éj királynője, amely a virágkaktuszok legszebbike és legraplisabbika (nem baj) éjjel nyílt és be is csukta virágát, de nem az enyém. Ő a természetes génmódosulás jóvoltából nappal is nyitott maradt, de csak pár órára. Délután négy felé hallottam, hogy becsukódott örökre, soha nem nyílik már. És nem üzent semmit.

Takarít a pók

Az éjszakai viharok után körülnéztem a kertben. A pók baromi mérges volt, szakadt hálójából csúnyán nézett kifelé, mintha én téptem volna szét, a helyreállítást a pitypang ejtőernyőinek kifejtésével kezdte. A pitypang nem gyomnövény nálunk, unokákkal fújdolgáljuk, most is találtam olyat, amit a szél békén hagyott. Az öt tappancsos mocsári hibiszkusz a kerítés védelmében nagy vitorla levelei ellenére megúszta széllökéseket. A rózsa kapott rendesen, eső is verte, de a bimbót a levelei megvédték, most már nyílhat. A kert fűszerillatú szektorának lelke a nyári orgona, itt most nagy porzási munka van, ami rossz időben szünetelt. Ma megjöttek a pillangók és méhek, nyugodtan polleneznek, néha az volt az érzésem, hogy a dózis magukhoz vétele közben tűre vannak tűzve, mint a biológia szertárban. Ennek ellenére nem sztárolták magukat, elég nehéz volt utánuk bujkálni.

Poszt--riposzt

Kis vívódásban voltam magammal a mai poszt előtt, de nincs riposzt, győzött a nyitottabb vagy fecsegősebb énem. Ezeket a makrókat csak úgy felnyomtam volna lendületből, de elgondolkoztam, hogy megírjam-e, miért ilyenek. A jó virágos makrón van általában legalább egy élőlény élesen, gyönyőrűen benne a mikro világban, szemez velünk, olyan szemekkel, amilyeneket egyébként sosem látunk és elvisz odáig az elmélkedéseben, hogy vajon ez a valami kis állat, hogyan lát minket.
Egy tizenévig fotóriporternek más volt a munkája, sosem volt közgyűrűm és makrooptikám, de 600-as és 900-as telét, meg 0.95-ös fényerejű optikát adott a cég, hogy meglegyen, aminek meg kell lennie és lehetőleg úgy, ahogy másnak nincs meg. Most újra amatőrként szerencsére kimaradok az eseményekből. Amikor Kispesten, a honvéd pályán, egy ki nem nyílt pénztárgép szalag elsüvített a fülem mellett, felálltam és többet nem fotóztam sportot. Utána 17 évig csak autókat fotóztam, újakat, sokszor elmaszkolt álruhában, ebből is elég volt. Haragszom magamra, hogy a hivatalos világjárás közben alig fényképeztem a világot, csak az autót. Most szabadúszó fotóamatőrként marad a tájkép, a makró és az útbaeső események. Utóbbival nincs is baj, adódik ez-az. De a tájkép és a makró sem olyan, hogy na, megyek csinálok egy tájképet vagy mingyá' jövök, kiszaladok a mezőre, lekapok egy pillangót. Nem a makrooptika vagy egy jó állvány hiánya az akadály. Mindkettő másik műfaj, gyakorlat, nagyon sok természetjárás, türelem és tárgyi (nemcsak fényképészeti) kell hozzá.
Amíg nem merek előjönni az új téma képeivel, addig a Raynox 250-es előtéttel és a nagyobb kitzoomal kiemelek a saját környezetéből valamit, úgy, hogy még a házikertész Borka sem ismer rá. (Na jó, csak a zöld hátterű, piros, nem tükrözött, egy centinyi virágra nem mondott semmit.) Kézből, 800 vagy 1600 ISO-val és kikapcsolt a AF-fel játszottam ma, hagytam a Lightroomot és a PS-t, csak az ACDsee Pro 2-essel kroppoltam, élesítettem, esetenként egy kis szaturáció és színezettség állítás is volt. Ennyit egy volt hivatásos mai napjáról, aki ráadásul a civil, közösségi média divatáramlataival is barátkozik, ezt a "majdnemfotós" widgeten láthatjátok.

Van Gogh modell megmérgezve?

Nem tudom észre vettétek-e, sosem azzal kezdem amiről szól a poszt vagy készültek a fotók, most sincs másként, kell egy nagy kanyar majd, tovább tart az út, többet lehet mesélni. Néha úgy érzem magam, mint az átverős taxisofőr, aki csak kering az utasával. Indulás.
Sajnos nem vagyok borosgazda, inkább szőlős gazda volnék. A gazdaság két tőből áll, a tornác előtt szabálytalankodnak, ami a formájukat, íveiket illeti, de azt hiszem a mi hibánk, nem nagyon bántjuk, korlátozzuk őket. Valamikor ez két tő a tornácon ülőket zárta volna el a külvilágtól, lugasnak felfuttatva, de Borkával úgy gondoltuk, hogy inkább lássuk a hegyet, ezért ő megmetszi a gazdaságot én meg bordói lével, kis pumpás szerkezettel, tavasszal egyszer lepermetezem. Ja, egyszer kemény falú gumicsöveket leütöttem a tövek irányába, azon locsoljuk a gyökereket. Termés rengeteg van, nem mondom, hogy levegős, nagy szeműek a fürtök, ne szépítsük, fordított a helyzet. Későn érik, van amikor az első havat kell lerázni a fürtökről, ez egészen ritka élmény, vendégeket lehet hívni rá. Nem taroljuk le a két, dúsan termő tőkét, a rigóktól nem sajnáljuk a szemeket, egyik felén én vágom a fürtöt, a másik oldalán madár csipeget, tavasszal, nyárelőn bőven ledalolják nekünk ezt.
Most kezd a taxis az úti cél felé kanyarodni. Számtalan madár és mókus etető van kint a kertben és egy napraforgómagos töltés eredményeként, vidám, kis napraforgó szökkent szárba a szőlő szomszédságában. Egy gazdaságban az ilyen csenevész száron keresztül néznek, alig egy méteres és vékony, mint a nádszál. De ahol csak egy van belőle és a házigazda fotós, ez a kis nyeszlett sárgaság a sztár. Majdnem nem lett az, a múlt heti nagy vihar ledöntötte, de Borka feltámasztotta, kikötötte és már a nap is süti, bár a forgás még nem egy neki. Ennek ellenére a méhek megjöttek már rá, nagyon úgy néz ki, hogy nem gyűjtik a virágport a kis tányérról, hanem elfogyasztják helyben, a fotós számára ez csak annyiban baj, hogy nem a virágporba hempergett, sárga maszkba öltözött, dagadt méhek jönnek, hanem, mintha a kis kezdők gyakorolnának rajta. Felpattintottam a Canon 55-250-esre a Raynox előtétlencsét, blende prioritást és manuál fókuszt állítottam, miközben hol 800, hol 1600-ra ment az ISO. Az élességet a mozgásommal állítottam be abszolút amatőr módon. Nincs optikám a makrózáshoz, se gyakorlatom, ahogy már sajnálkoztam is magamon korábban, de 20-25 képet csináltam. A makrózáshoz nemcsak technika kell, tudni kell, hogy hol, milyen növényt, mikor érdemes lefotózni és hánykor érdemes odamenni a fény miatt. Én megelégszem a kezdő makrós cuccokkal és a házhoz szállított témákkal. És ez a kis, egyszálas napraforgó ültetvény megkapja azt, amit egy ilyen vangógos növény csak kaphat, magját, ha terem neki, madarak eszik majd és nem fogja helikopter méreggel permetezni, hogy száradjon el mielőbb. És az sem megvetendő, hogy portrék is készültek róla, az ültetvényeken ugyanis csak csoportkép készül a légi mészárlás előtt.