Elgázolták Budakeszit

Ezt szöveget két bejegyzésből idézem vissza, 2006 vége és 2007 eleje az időpont, direkt nem linkelem a címeket, ne kelljen ugrálni a múltba. Időközben kiderült, hogy önkormányzatból kiradírozott tagok megvették a földek nagy részét, átminősítették és eladták. A haszonszorzó 7-10 szeres lehetett. Nem rossz, ugye? A „pampafüvel” elnyomott szőlőültetvényes fotó és a csatornafedeles 2006-ban készült, az elhagyott tanyás ma, a Budakeszi úti 2008 őszén. A tanya tulajdonosa zsebre tehette azt a kis pénzt, amit az átminősítés előtt kapott. Gondolom élvezték a helyet, volt munka a szőlőben, de a tőkesorok végében szórakoztak, beszélgettek, egymás borát itták. Akkor még csak a főváros sárga fénye szennyezte a fekete, csillagos eget és rajzolta ki a János-hegy sziluettjét. A csatornafedeles kép már sejteti, hogy a jó pénzért eladott területen mára megjelent az Aldi, a Tesco, a McDonalds és más üzletek, az égen a csillagok fényét halványítja neon és a xenon. A kis tanya helyén lakóparkok lesznek, pedig a közlekedés reggelente már szinte egyirányú Budapest felé. És a válasz az archív utolsó kérdésre: a kutyák már nincsenek meg.
Budakeszi nyugati határában, Törökbálin és Páty felé, gondozott szőlőültetvények adták a borravalót. A sváb emberek alaposak voltak, kapálták, permetezték, kötözték meg, ami kell, nem értek hozzá, minden esetre a boruk inkább fröccsre termett. Jól elvoltak, voltunk vele, beszélgetős ital volt. Ahogy öregedtek a szőlőtőkék és gazdáik is, egyre több került idegen kézbe, szüretkor árulták is szedd magad akciókat hirdetve az útszéli kartonpapírokon. Most mát több az elhagyott ültetvény, mint a gondozott. Van ahol még a gaz nem nyomta le a szőlőt, a karók teteje még kitartott a Napra néhány fürtöt az idén is, de van olyan vidék, ahol a gaz áthullámzik a korhadó karók felett. Régebben kijöttem ide Samu kutyámmal, hanyatt feküdtem és szemezgettem a fürtöket, Samu meg rókalyukakat szaglászott és kapart veszettül. Az idén pillanatok alatt utakat aszfaltoztak, alatta csatorna és minden szükséges vezeték, alagút, csatorna, ami egy bevásárlóközponthoz kell. Ez a helyzet most a most a svábok szőlőjével. De a gaz sem marad meg sokáig. A gépek már irányba álltak. A megépített utakon lehajtják a csatornafedeleket és betolják helyükre az épületeket.
Az új év első napján visszamentem a tavaly december 14-én naplózott tetthelyre, a Budakeszi határában letarolt szőlőültetvény helyére. Vajon van-e még valami nyoma az embereknek? Egy bekerített, lakatlan földdarabon két kutyát tart valaki láncon, más valaki a lakatra Chappi kutyaeledelt kötözött. Egy csőszkunyhóban ilyenkor senki sincs, pedánsan össze is van pakolva mellette a szegényes holmigyűjtemény, ami esetleg tavasszal jól jöhet. Egy villanyvezetékkel jelképesen bekerített telken rend van, mellette valaki
tönkrezúzta a hasonló rendet, padok összetörve, víztartály letépve hever az állványa tövében. Nyáron jót lehetett zuhanyozni belőle. Egy fa alatti pad még sértetlen, gyanítom, hogy nem a telek gazdája ült utoljára rajta, nem dobta volna a földre a sörösdobozt. A munka nélkül maradt madárijesztőt végképp szét fogja szakítani a hegyekről leszakadó szél. Valaki sövénynek valót nevelt, a szép ágakon a rügyeket becsapta a tavaszias tél, sorban pattannak ki. Máshol a gyom virágzik gyapot terméshez hasonló selymes csomókat. A leendő ipari területtel szemben, a Budaörsi felé vezető út túloldalán még nem vesztettek csatát a gazdák, de már több helyen látják a jövőt, kiszögezték az eladó táblát. A szőlősorokat még jelölik, van aki befesti a póznák csúcsát, van aki sörösdobozokat fűz a feszítő drótra. A következő hónapok megadják a választ: érdemes-e újra kijönni? Én minden esetre meglátogatom a két láncra vert kutyát, vajon rájuk néz-e még valaki?

Vadászat és ölészet

Vadász barátaim, mielőtt jól elmennének vadászni külföldre, tudják már, hogy mire fogják rá a puskát. Vannak vadak, vannak árak, vannak országok és vannak vadásztatók, aki többnyire már akkor tudják, hogy Pista szomszéd mit kap fegyvervégre, amikor Pista szomszéd még csak csomagol. Addig szegény hegyi kecske még kapar a sziklák között a valami csekély kajáért. Később a hegyi kecske egy vértől vörös házi videó főszereplője lesz és csak szerencséjén múlik, hogy a vadász hol találja el. Haláltusában vergődik, elfut egy darabig a golyóval vagy ott helyben vérzi össze a kopár földet vagy azonnal vége lesz.

Direkt nagyon messziről indultam a szép őszi erdő képéig, amin nincs állat, csak a Rézi kutya szaglászás közben. Lehet rajta látni ilyenkor, hogy mit érez. Ha kutyát, akkor nem nagyon izgalmas a hely számára, oda is ereszt egy pár cseppet és rákotor levelet, védi a saját jelét. De a vaddisznók dagonya helyétől nem lehet elhívni csak erős szóval, újabban, ahogy összeszoktunk, az is használ, ha elbújok egy fa mögé. Elkezd keresni. De élő vad nyomán megszakad egy rövid időre a kapcsolatunk, rohangászik körbe-körbe, egyre nagyobb a rádiusz. Még nem volt, hogy elvesztettem volna szem elől, szinte szégyellem is a csendben, akkorát kiáltok. Visszajön, de vonakodva, látszik, hogy az ősi vadászösztönt kell legyőznie a háziasítás alapszabályával.

Most jön az ősz a képbe, én is vadászok ugyanis.

A képen, az út jobboldalán, kábé ötven méterre van egy mély vízmosás, legalább 10-15 méter. Az oldalát ilyentájban már falevelek fedik és itt a poén. Ha oldalról megsüti a Nap, gyönyörű, hosszú, súroló árnyékos képet lehet csinálni arról a partoldalról. Az egy másik dimenzió lesz, ha a most nem látszó, árnyékos erdő kap egy kis, stúdióban sem előállítható világítást. Hogy mikor, melyik hónapban, melyik órában, ezt kell úgy kitalálni, mint egy vad járását az edőben. Mikor a legegyszeűbb kioltani az életét? Amikor enni megy? Amikor inni jár? Amikor párját hajtja? Becserkészem és le fogom lőni azt a mélyre vágott patakmedret és ha olyan lesz, amilyennek elképzelem, kirakom a trófeát a falra.

Különben nem vagyok olyan ártatlan fegyver ügyben. Egy időben jártam lőtérre és sportpisztollyal a 200 körös abszolút csúcs felé már 197 kőrt sikerült meglőni. Ez kábé annyi, amivel egy öttusa versenyt el is lehet veszíteni, a körülmények ugyanazok. Elő is fordul, ha a sportoló nem vesz magához elég célzóvízet (ez nem vicc). Szóval lőni tudok, őlni nem. Ha meglesz a tófea ide is felrakom.

Giccs vagy nem giccs, ez itt a kérdés?

Naplemente, őszi levelek, aranyhíd a Balatonon, itákdálse. 45 évnyi exponálógomb nyomkodás után már nincs arcom elővenni a gépet ilyenekre. Ja és a szivárványra sem. Most a digitális hacáréban bejött egy új fogalom, ami felmentést ad. Ez hájdájnamikréndzs-nek nevezett képgyártási ösvény, ami azért született, mert a gépek szenzorai képtelenek annyi tónust és színt visszaadni, mint amennyi a régi emulziós, analóg aranykorban egy kattintásra sikerült. Ellenfényben is látszott a fa kérge, ma csak a kontúrja jó esetben. Legalább 3 képet kell csinálni állványról vagy jól kitámasztva alul, jól és túlexponált beállításban. A legtöbb digitális gépe erre magától is képes (autobracketing). Egy kis utómunkával PC-n meg lehet csinálni a HDR fotókat, sőt fotóabszurd is gyártható. Még nem terhellek benneteket ezzel, de előbb vagy utóbb azt is megkapjátok.
Itt van három kép a mai erdei sétám és a hájdájnamikréndzs találkozásának emlékére. Lesz folytatás is. (A két alsó kép Erzsi szomszédék kerítésén át készült, ugyanis asszisztensem Rézi kutya itt elég sokat időzött, a tegnapelőtt örökre elaludt Megi kutyát kereste vagy Pompi macskát akarta megkergetni? Nem tudom.)