Vadász barátaim, mielőtt jól elmennének vadászni külföldre, tudják már, hogy mire fogják rá a puskát. Vannak vadak, vannak árak, vannak országok és vannak vadásztatók, aki többnyire már akkor tudják, hogy Pista szomszéd mit kap fegyvervégre, amikor Pista szomszéd még csak csomagol. Addig szegény hegyi kecske még kapar a sziklák között a valami csekély kajáért. Később a hegyi kecske egy vértől vörös házi videó főszereplője lesz és csak szerencséjén múlik, hogy a vadász hol találja el. Haláltusában vergődik, elfut egy darabig a golyóval vagy ott helyben vérzi össze a kopár földet vagy azonnal vége lesz.
Direkt nagyon messziről indultam a szép őszi erdő képéig, amin nincs állat, csak a Rézi kutya szaglászás közben. Lehet rajta látni ilyenkor, hogy mit érez. Ha kutyát, akkor nem nagyon izgalmas a hely számára, oda is ereszt egy pár cseppet és rákotor levelet, védi a saját jelét. De a vaddisznók dagonya helyétől nem lehet elhívni csak erős szóval, újabban, ahogy összeszoktunk, az is használ, ha elbújok egy fa mögé. Elkezd keresni. De élő vad nyomán megszakad egy rövid időre a kapcsolatunk, rohangászik körbe-körbe, egyre nagyobb a rádiusz. Még nem volt, hogy elvesztettem volna szem elől, szinte szégyellem is a csendben, akkorát kiáltok. Visszajön, de vonakodva, látszik, hogy az ősi vadászösztönt kell legyőznie a háziasítás alapszabályával.
Most jön az ősz a képbe, én is vadászok ugyanis.
A képen, az út jobboldalán, kábé ötven méterre van egy mély vízmosás, legalább 10-15 méter. Az oldalát ilyentájban már falevelek fedik és itt a poén. Ha oldalról megsüti a Nap, gyönyörű, hosszú, súroló árnyékos képet lehet csinálni arról a partoldalról. Az egy másik dimenzió lesz, ha a most nem látszó, árnyékos erdő kap egy kis, stúdióban sem előállítható világítást. Hogy mikor, melyik hónapban, melyik órában, ezt kell úgy kitalálni, mint egy vad járását az edőben. Mikor a legegyszeűbb kioltani az életét? Amikor enni megy? Amikor inni jár? Amikor párját hajtja? Becserkészem és le fogom lőni azt a mélyre vágott patakmedret és ha olyan lesz, amilyennek elképzelem, kirakom a trófeát a falra.
Különben nem vagyok olyan ártatlan fegyver ügyben. Egy időben jártam lőtérre és sportpisztollyal a 200 körös abszolút csúcs felé már 197 kőrt sikerült meglőni. Ez kábé annyi, amivel egy öttusa versenyt el is lehet veszíteni, a körülmények ugyanazok. Elő is fordul, ha a sportoló nem vesz magához elég célzóvízet (ez nem vicc). Szóval lőni tudok, őlni nem. Ha meglesz a tófea ide is felrakom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése