Megvan Réka

Ez most egy kicsit hosszú lesz, de a történet sem egynapos. Keres(t)em a blog új helyét, ahol esetleg többen nézik. És véleményt írnak. Korábban posztoltam, hogy képválogatást tartok a fotóimból és jól jönne a közvetlen baráti, ismerősi körön túli véleményezés. Amíg a kezdetekkor klubokba jártam, ez adott volt. A hírügynökségnél még adottabb, állandóan egymás képeiről beszéltünk, jó műhely volt Benkő Imre, Keleti Éva, Pálfai Gábor, Korniss Péter, Féner Tamás társasagában egymás képeiről vitatkozni. A legjobb iskola ez, ma is tartom és ma is tanulok belőle. A fórumokhoz írt bejegyzések viszont elvették a kedvemet a hamar előkeveredő és ellenfelekké váló tudatlan beszélgetőpartnerektől, hamar ott vannak a majdnemanyázós primitív személyeskedésnél. A blog.hu, ahol van accountom erre a területre vinne, ez lenne az ára az olvasottságnak. A zoom.hu -ra magam jelentkeztem a fejlesztés megfigyelte a szem.tv-t, mehetek. Most én figyelem a kommenteket ott, nem tűnik rossz alternatívának a magányhoz, a napi 10-15 látogatóhoz képest.
Kis kerülő jön most. A fotós utómunka nélkül nem tudom elképzelni a képcsinálást, akár javítás miatt, akár a látvány változtatása miatt, a realista rendőrségi, rabosítási stílustól kezdve a szürrealaista ötletből fogant absztraktig mindent csinálok és csináltam is a filmes korszakban, már a sötétkamrában is. Hónapok óta az érzékelők csekély dinamika átvételét (pl. ellenfényben vagy az ég vagy az árnyékos domboldal mutat részleteket, hogy ilyen egyszerű példát hozzak) fokozó, egyhelyből többexponálós (3-8)képek egyesítése és tónusainak beállítása című játék van a homokozómban. Amazontól rendeltem könyveket és církáltam a neten a téma után. Így találtam Rékucra, aki a bloghun írt és mutatta fotóit, de amikorra elakadtam nála az írott és fotózott stílusa miatt, ez a bejegyzés ment világgá éppen:

Vége
2009.01.27. 10:01 :: Rékuc
Ez az utolsó bejegyzés a Rekafoto blogon. Nem bírom tovább csinálni, nem érzek motivációt. Akármit csinálok, elmérgesedett vita és beszólás lesz a vége.
Írtam postot Müllerp madárfotós blogjáról. A feedback: milyen sznob vagyok, amiért nem a madárfotózás a kedvenc témám. Csinálok feldolgozós játékot. Feedback: hörgés, hogy ez nem is fotózás (thank you for pointing out the obvious, Sherlock). És ez csak egy pár példa az utóbbi néhány napból. Nem bírom tovább a beszólást, veszekedést, vitákat. Normális hozzászólás már alig-alig érkezik, hanem a blog a beszólnivágyók homokozójává vált, azért pedig végképp fölösleges időt pazarolnom rá. Nem ezért kezdtem csinálni és nem ezért csináltam lelkesen hónapokon át. Egyszerűen nem akarom és kész.
Mondják, hogy ne hagyjam, hogy a beszólók győzzenek. De ez nem elég; csak ezért hülyeség volna folytatnom és erőltetnem, csak hogy ’én győzzek’. Egyszerűen elfogyott az andung, a spiritusz. Ennyi volt.
Folytatom a fotózást és – az önjelölt ízlésrendőrök most hunyják be a szemüket – photoshopolást is. Pont úgy, ahogy én akarom. Tegyétek ti is ezt. Szép fényeket mindenkinek!
Üdv
Rékuc
Szevasz, Rékucból könyvjelző lett, kiolvastam posztjait, jó gondolatok, jó fotók.
Tegnap Photoshop tutorialok alatt összerogyva, pihenésül olvasok egy cikket a pixinfón a PS-ről, amihez a kommentek között olyat talaltam, hogy nem bírtam megállni válasz nélkül (sűrítve: azt mondja valaki, hogy csak az PS-sel, aki nem tud fényképezni).
Idemásolom a hírtelenválaszt:
Nagyon be vagyunk görcsölve a fotóra szemantikailag és mint tárgy is.
Amit fénnyel és egy lyukkal vagy lencsékkel és szenzorral, filmmel csinálnak, kézből, állványról vagy feldobott géppel az egy kép, amit ecsettel, vizes festékkel vagy olajjal vagy tehénszarral vászonra, papírra, fára az is kép. Ha eskövőt fényképezek kiszedem a csaj pattanásait, ha politikust rárakok pattanásokat, ha sportot, riportot semmit, mert kiügyesedtem és jó gépem van, ha érzést mutatok, veszek egy szar képet és PS-sel, filterekkel és amit kitaláltak, addig gyilkolom, amíg mindenki mást nem gondol róla, vagy egyformát gondol róla, de gondol. Hogy utána azt mondom, hogy HDR, ez akkora hülyeség, mondd azt, hogy FGT vagy Túró Rúdi, ki nem kakilja le, hogy miként készül a kép, csak jusson eszembe valami róla és jusson eszembe máskor is. A képet nem besorolni kell skatulyákba, hanem csinálni és nézni. Mit gyötrődtem régen, amíg kitaláltam, hogy meddig kell fixálni és nem rendesen kimosni utána a képet, míg helyenként sárga, bézs nem lesz. Köszönöm az ördögi szoftvereket, ha fotó kell pihennek, ha kép, akkor továbbképzés van a pixeleknek. Fényképezzünk sokat, mutogassuk meg egymásnak és beszéljünk róla, járjunk kiállításokra, állítsunk ki. És nyugodtan használjatok festőhengert vagy Lightroomot vagy Gimp-et vagy úthengert.
Pörög a kommentezés, már régen az olasz bajnoki meccseket kellene néznem, de nem tudom megállni:
Csikós Gábor írta:
2009. March 1. at 21:38
Nézzétek meg a Sarkvidéki hisztéria kiállítást a Ludwigban. Felfelé menet a lépőházban gyönyörű tájfotó, panoráma. Bent megtalálsz mindent amitől jó kedved lesz. Vannak olyan kortás művészek, akik eszméletlen jó tájképet fotóznak, de akváriumba rakják, csarnok alá rakják az erdőt, a farakást, a hegyeket, mert féltik. Utómeló a javából, ráadásul nagyon egyszerű szimbólum, de örülsz, mert a te eszközeiddel azt fejezik ki, amit te is magadénak érzel. Vagy más. Egy falnyi fotóinzert, nem különösebben sokat dolgozott vele a srác, elővette a gépet és lefényképezte. Jó szeme van. Ennyi. A legtöbbet, mintha enyhén elkalibrált monitoron állította volna be nyomtatáshoz, vagy elgulrult a fehér egynesúly gombja valahova a gépéről. A fórumozók lebecsülnék, aláznák. De minden képre kézzel rá van írva, hogy aznap, amikor csinálta mi történt a világban (tájfun, robbanás, gyilkolás, erdőtűz, pol. találkozó, stb.). A látvány valahol Finnországban és a világ sorsa összecsomózva. Amikor te is fényképezel az exif-ben ott van Tatárszentgyörgy is. Boldog vagyok, hogy a kamera az egyik kedvenc tárgyam (munkaeszközöm) az életben. És az is feldob, hogy a PC-ben ott vannak a PS és ördögi társai.
Amikor visszanézek a cikkre, végigolvasom a megjegyzéseket, a két saját között olvasható bizonyos Réka kommentje:
Réka írta:
2009. March 1. at 21:03
én csak azt nem értem, mitől lesz jó annak, aki kijelenti, hogy ‘Aki keményen használja a PS-t, AZ NEM TUD FÉNYKÉPEZNI!!!’
és akkor mi van? most jó lett neked mert többnek érzed magad valakinél? ez eléggé kompenzálós gondolatmenetnek tűnik.
Nem értem, miért olyan fontos egyesenek kijelenteni, hogy ki tud és ki nem tud fotózni - mellesleg elég érdekesnek tartom, hogy egy amatőr ilyen szép kategorikusan meg akarja mondani egy másik amatőrről, hogy tud-e fotózni vagy sem.
Megnéztem a névlinket és feljöttek a Réka fotók és szövegek ízléses weblapruhában: http://rekafoto.com/ Érdemes megnézni a fotóit. Réka Svédországban él és még nem látszik rajta a fényhiány, most az emberi szenzorokra gondoltam. Sokat voltam északabbra, ahol a nap csak percekre jött fel, úgy menekültem haza. Volvó, Saab gyári ismerőseim is alig várták a csütörtököt, pénteket, hogy a spanyol tengerparti nyaralójukba húzzanak 7végére. Szép fényeket Rékának.
De, hogy kép is legyen. A Ludwig kiállítás egyik részlete, szenzációs a címe: Bűnbak. A harmadik emeletről lejövet, a másodikon zárva van az ajtó, bent Maurer Dóra lebontott-becsomagolt, elszállításra váró dolgai. El tudom képzelni, hogy a skandináv kortársak modernségével átitatódott sznob látogatók, a zárt terembe is bemennének és mély alázattal néznék a rendszerezett, falnak támasztott csomagokat: "drágám, az a morzsás tányér hihetetlen jó volt, gyere, látnod kell".