Most, hogy itt a tél, közelebb húzom a kandallót a PC-hez és elkezdem a nyári képeket bloggolni. Közben persze, szivar, pipa, konyak, pezsgő, vörösbor, hóesés (pelyhes, fehér), konfetti, szerpentin, brillantin. A megfelelő rész aláhúzandó. A halogén reflektorra formázott fecskefészket valahol Olaszországban láttuk és már benaplóztam korábban. Most csak azért hozom újra, hogy megmutassam: az olasz fecske éhezik. Ezzel a lámpára telepedéssel raffinált ugyan, de éhezik. Pedig a költéskor, gondolom nem kellett sokat saját testmelegét sugározni a tojásokra, de úgy látszik ez el is kényelmesítette az anyát, fiókái tátott szájjal panaszkodnak. Sajnos nem volt nálam egyetlen szúnyog sem.
Ezzel szemben a házunk tornáca alatt mit történik évről-évre? Már maga a fészek is a híres magyar krativitás és minőségi munka mintapéldánya. Nem valamire van építve, hanem valamiről lóg le. Függesztett kivitel, komoly statikai tudás és szorgalom terméke. Kecses és tartós darab, nyolc éve látjuk, hogy amikor a házi rozsdafarkú ellenőrzi tavasszal, csak apró javításokat eszközöl. A belsejébe új bélést szedeget a kertből, magyarán tiszta ágyneműt húz. Aztán itt van a létszám, a magyar fészekaljában 5 csőr tátog, de ezt nem sokáig hagyja az anya- és apamadár ezt annyiban. Begyűjt valami kártékonyat (ha olvasta a tankönyveket) és odarepül a fészek alatti kapu tetejére macskát és embert ellenőrizni. A fészekben hatalmas a csend eközben. Kuss van, nehogy a macska is megtudja, hogy pillanatokon belűl együtt lesz a család. Amint az etető madár megbizonyosodik, hogy nyugalom van, közeledik és valamilyen jelzésére beindul a fűlsértő (igen, az) csivitelés. Az ételhordó rárepűl a fészek szélére és gondolom azt próbálja kideríteni, hogy ki a legéhesebb. Vagy azt, hogy ki kapott utoljára. Vagy, hogy ki lesz a legéletképesebb. Nem tudom, de hírtelen valamelyik fióka torkában érezheti a finom, szőrős élőlény valamit.
Sajnos ez a szorgalom kevés az élethez, amikor szárnyakapnak a kis házi rozsdafarkúak éppen akkor akkor jön általában a szomszéd macskája. És Samu már nem a régi, a macska pedig lecsap, feldobálja a kismadarat párszor és bezárja a táplálékláncot. Valószínűleg a forgalmas olasz járdán kevesebb macska vadászik, mint a kertünkben. Éhezés ide vagy oda, az olasz utcai fecskéknek nagyobb a túlélési esélyük, mint a mi strammul ellátott, csendes parasztházunk fészkébe született énekes madarainknak. A macskák kiiktatásáról szó sem lehet, akkor egérfogót és szalonnát kellene vásárolni.