A fotós másik unokája

Lili ma két hónapos. Kata és Ádám fiam kislánya már hetek óta intenzíven figyeli a világot, illetve már korábban is nézegetett, de most már látszik, hogy nagyon komoly adatgyűjtést végez. Ezt mi, felnőttek fejlődésnek mondjuk, de ezzel annyira elkenjük a részleteket, hogy mostanában kifejezetten a világ szemlélésére koncentrálok, amikor randevúzom az unokámmal. Nem nagyon figyelek arra például, hogy mit nőtt ki, vagy mit fog azonnal, inkább a szemébe nézek és azt kívánom, hogy akkor is ilyen nyugodtan, várakozással, sőt ahogy ma észrevettem, vidáman nézzen vissza, amikor már különbséget tud majd tenni idegen és nem idegen között. Ez még pár hónap, de már arra hajtok, hogy jóban legyen velem ez a kisunoka. Beszélek hozzá amikor sír, egy darabig sikeresen kelek versenyre a tej utáni vágyakozásával, ugyanis amikor észre veszi, hogy csak a duma jön és nem a cumisüveg, turbósított elkeseredéssel kerget lelkiismeretfurdalásba. De van amikor nem éhes (elég ritkán) és válaszol is. Hangot próbál adni, és ez már többnyire sikerül is. Úgyhogy beszélgetünk, én bonyolultan, Ő egyszerűen. Néz a szemembe és hozzám beszél Lili. Komolyan fogom venni ezeket a beszélgetéseket, persze nem ígérem, hogy nem alkalmazok egy kis cuppogásos-bohockodós megoldást a hülyefelnőtt arzenálból, de csak mértékkel. Ha lenne hallásom szívesen énekelnék, mint Borka nagymama vagy Ádám, sőt a pianínót is felhasználnám, mint Kata, de nem tudok ezekkel a kultúrmódszerekkel élni. Marad a duma és a fényképezőgép, amivel kapcsolatban felemás tapasztalatot szereztem, éppen ma is. Mindkét kisunokámat leköti a fényképezőgép, filmkamera látványa. Az a pár pillanat ahogyan az emberi arcból kamera lesz nagy csendet és figyelmet vált ki. Először azt hittem, hogy a kis kompaktok csillogása vonzza a tekintetüket, de ma Lili a fekete és nagy Canontól is oda volt. Le nem vette a szemét róla, annak ellenére, hogy nem látott keresztül rajta és nem látta a szememet. Ez a gondolat óvatosságra intett, a fényképezési időd megcsapoltam és az objektív szem helyett inkább a sajátoméval kerestem a tekintetét. Megérte, beszélt az ágy szélére tekeredő szövetcsigához, a szövetcicához a lepedőn és énhozzám is volt egypár jó szava. Megnyugodtam. Benne vagyok a játékok kitüntetett csapatában.