Megi és Pompi

Az utcában ahol lakunk szinte minden háznál van kutya, valamennyit ismerem személyesen és ők is tudják ki vagyok. Régebben, amikor még élt a 17 éves korában elaludt szálkászőrű tacskónk, naponta háromszor váltottunk ki többnyire óriási ugató hangversenyt. A kutyák után megismerkedtem a gazdáikkal is, akikkel találkoztam reggel munkába menet (ők meneteltek) és este is, amikor jöttek. Többen feltételezték, hogy egész nap az utcán sétálunk Samuval. Így ismerkedtem össze Sarlós Gyurkával is, akit még sportfotós koromból és látásból ismertem. Nagyon tiszteltem azt a négypárevezőst, amelyik tagjaként a mexikói olimpián ezüstérmet nyertek, a bledi vébén pedig fotóztam is őket. Szóval Gyurkával és feleségével (aki szintén neves evezős, edző, tanárnő, festő- és szobrászművész) nagyon jóba lettünk, a legjobb barátaink ők. És az állataik is. Megi kutyával és Pompom macskával minden nap találkoztunk. Amikor Megi tüzelt nem volt kerítés ami éppen maradt volna, nagy jövés-menés volt olyankor napokig. A szép Pompi cica egyáltalán nem respektálta a nagy kutyát, de nem akadt olyan ötlete, amit Megi megtorlását váltotta volna ki. Még a házát is elfoglalta, télen összebújva melegítették egymást. Ez a két képet Erzsi vette fel tegnap. Pompi elbúcsúzott Megitől, aki hírtelen beteg lett, már nem evett, nem mozdult és szemével sem figyelt a világra. Ma reggel meghalt, 12 éves volt.