vasárnap, január 18, 2009

Amire nem jó a vírusírtó

Gondoltam az új évben kiveszek egy bloggerhez méltatlan pár napos szabadságot. Kivettem, de meg kellett hosszabbítani sajnos. Olyan mafla lettem pénteken, hogy megmozdulni sem volt kedvem, pedig a házban járva két gép is útba esik. Most útban voltak. Agyilag, fizikailag nulla voltam és ma, vasárnap du. kezdem lenyomni a vírust. Ennyit évtizedek óta nem feküdtem ágyban, még a real time sérvműtétem (a balatoni vitorlázásról beszéltem az olimpiai bajnok Kausz doktorral közben)után sem tudtam ágyban maradni, igaz Borka barackfagyit hozott műtét+3 órára és a felkelés semmi volt a köhögéshez képest.
Kivételesen néztem tévét, illetve hallgattam, nem volt a szememnek ereje, feldolgozni a képet, valószínüleg a láz miatt. Elfordulva a képernyőtől, az eurosport síközvetítéseit hallgattam. Mindig is szerettem volna egy óriásműlesíklást fotózni, a Forma-1-hez hasonlítanám technikailag, igaz ebbe bele lehet fagyni. De jó volt a hallgatódzás is. Kiderült számomra, hogy milyen nagy a különbség a sportos műsor vezetők között. A szerencsétlen, öntelt Palik nálam a legalsó szintet alulról veri, már régóta. Nem is hozzá viszonyítok, a többi, nem képernyős közvetítőhöz mérve az eurosport magyar hangjai baromi jók. Tájékozottak, jól beszélnek, választékosak, élvezet hallgatni őket, legközelebb talán már nézni is tudom, amiről beszélnek. És a legközelebb után meg azt is megírom, hogy mi a bajom Palikkal. Azon felül, amit most lábadozva leírtam.
A PC és az ágyam között egy méter a távolság, visszaküzdöm magam. De egy ajándék ajánlat számotokra, nagyon jó leírás hegymászásról:
http://salamandrablog.blogspot.com/

1 megjegyzés:

Fabian L írta...

Mi drukkolunk! A többit majd "szóban"!

tuga és fl