Amikor először megláttam az utcánkban ezt a jelenetet, azt hittem, hogy az ordas farkaskutya túszul ejtette jóravaló postásunkat, aki csak megy kimérten, a nyugodtság látszatát keltve, már megkapta a vicsorítást és morgást, nem tehet mást, itt nincs hírértek: ez a srác sohasem fogja megharapni a kutyát. Szépen behúztam a kaput és vártam a postást, meg kellene menteni. De a helyzet eldurvult, az akkor még élő Samu, a szálkás tacsink, bőszen elkezdett ugatni, immár kettős célból. A postásra már rutinból a napi dózist küldte, de a túszejtőre, mint új húsra támadt volna, ha nincs kerítés. A postás megnyugtatott, a házieb a falu elején néha csatlakozik hozzá és végig kíséri Budakeszin. Közben jól összeugat a benti kutyákkal, immár nem a postás váltja ki a házőrzők génekben átöröklődő haragját, hanem a társa. És mi történik a falu végén? - kérdezem. "Semmi, visszamegyek a postára, a kutya meg hazamegy, vagy kutyagol vagy felugrik a buszra és utazik három megállót". Meg kellett volna kérdeznem, hogy új postással is ilyen kísérgetős kedve van annak a ház- és postás örzőnek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése