Szeretem is, meg haragszom is Budakeszire. Nagyon jó itt sétálni, egyrészt kardiológiailag rendbe teszi az embert, vízszintes utca kevés akad, de vízszint feletti elég sok, úgyhogy szép a kilátás a Zsámbéki medencére és a János hegyre. Meg Törökbálintra, a minden nagyváros köré odapöttyentett látványpiszokkal, az ipari parkok sokbetonos látványával. Szóval szeretem, annak ellenére, hogy nincs egy szökőkutas, szépszobros, virágos, sövényes parkja, ahol kitágul a tér és el lehet merengeni a világ- és az emberi léptékű távolságon egyaránt.
Csobogás hallgatás, felhőnézés, szoborral szemezés nem létezhet Budakeszin, gondoltam ma, amikor séta alatt a nagy lehetőségek terén találtam magam. Ezt a helyet már három éve a Magyar Nemzeti Himnusz szobor (ez a hivatalos neve) foglalja el magának örökre. Nem szobor, inkább óriásplasztika, középen Isten alakja is, arca is, ami a megformálást illetően, nagy merészség bárkitől, még, ha művésznek is mondja magát. Mivel Istent a parancsolat szerint tilos ábrázolni, nyugodtan mondhatom, hogy úgy fest az öreg, mint egy hirtelen a hetvenes éveibe zuhant koravén Puttó szobor. A zűrzavar közepén V. Majzik Mária megcsúfolásában bárgyún néz a világra a reneszánsz kedvelt motívuma. Mária asszony különben nem bízta a szakrálisnak mondott jelek magyarázatát a szemlélőkre, külön márványlapon teszi közzé a megfejtést. Olvassátok el a "mi micsoda a szobromon" rejtvénymagyarázatot, Mária kiveszi a szót a késői korok kritikusaink szájából, akik szeretnek nagyon belelágyúlni az utólagos magyarázásba, még ha mégoly agyi zűrzavarról is van szó, mint itt Budakeszin. Itt a szöveg utókor, csak ki kell másolni.
Tudom nagyon pikírt és cinikus vagyok, pedig még vissza is fogtam magam. Holott magyar vagyok és a búskomorsága ellenére vagy éppen ezért, megilletődöm himnuszunkat hallva, sőt, amikor valakiért vagy valakikért szól, élőkért vagy holtakért, meg is könnyezem. (Zeneileg az olasz a kedvencem, ezért várom, hogy a Ferrari újra nyerjen, ne csak a motorversenyző Valentino Rossi adja meg nekem a pattogós induló hallgatásának örömét. Ez csak szórakoztat.)
Megmutatom nektek Mária asszony arcát a nol.hu-ról (Kovács Bence fotója) és itt olvashatjátok az Index korabeli cikkét is. A képekből nem véletlenül derül ki, hogy az innen párszáz lejtős méterre levő Szepi, sváb kocsma járt a legjobban, és a rehabilitációs intézet, amiről buszmegállót neveztek el. Tudnék ambuláns pácienst ajánlani nekik, ha foglalkoznak agyi zavarok utókezelésével. Megy a "szobor" üzleti vállalkozásként is, egy nemrég trehány nagyvonalúsággal, ragasztómennyiség túlméretezéssel, az obeliszkszerűségére odabiggyesztett táblácska, utat mutat az emléktárgy vásárlás irányába. Megnéztem a kegytárgyakat is, bőven elég lett volna olyan kis méretben sokszorosítani Mária munkáját. Mindenki jól járt volna, a szakrális jelözön a kis kéziszótárral együtt hazavihető, itt a parkban pedig egy szökőkút megnyugtató csobogása közben, akár a himnuszt is lehetne dúdolgatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése