kedd, december 08, 2009

Nem a cigánybűnözésről, egy friss cigánytámadásról


Őszintén írom, már ide a legelejére, hogy nem a cigány bűnözés létezéséről vagy nem létezéséről írok most. Egy egyszerű esetleírás ez, röviden, csak figyelmeztetésként, praktikus tanácsokat is ki lehet szedni belőle.
A húgom 35 éves fia a Nagyvárad tér felé gyalogolt, hazafelé igyekezve, kora hajnalban. Egy cigány felnőtt és egy hat éves forma cigány gyerek jöttek hozzá. A fiú arra gondolt, hogy kéregetők. A szituáció megszokottnak tűnt. Nem kéregettek, a cigány férfi egyből ütőtt az arcába, keményen. Gyakorlottan, ütötte le, egy héttel az eset után, még nem gyógyultak a sebek. A leütött fiú ott feküdt legalább egy órán át a földön, mire magához tért, a feje kába és nem lát a vértől, iszonyú fájdalmai vannak. Elvonszolta magát, ha jól emlékszem a Haller utcai benzinkúthoz, ahova mentő jött érte. A telefonját és a bankkártyáját vitték el, egyiket sem tudják használni. A lábába úgy rugott bele a cigány férfi, hogy szilánkosan tört, a hét végén derül ki, hogy operáció vagy csak gipsz vezet a gyógyuláshoz.
A rendőrségen azt mondták, amit én is, mi is tudunk, nincs elég emberük az utcai, galogos járőrözéshez, pedig azon a környéken menetrend szerintiek a hasonló esetek. De vannak akik késsel rabolnak. Nem Nagyvárad téri eset ez, bárhol megtörténhet, bármely hazai város belvárosában, éjjel és nappal is.
Nincs elég pénze a rendőrségnek? Legyen. Bárhonnan. És akkor nem a jogosan vagy nem jogosan, szabályosan vagy zsebre büntető zsaruk lesznek a célpontban, hanem azok, akik védik a biztonságukat és nem szídjuk, hanem támogatjuk őket. Nahát ehhez az idealizmushoz odaragasztok egy kis demagógiát is. Például: ne menjen államkasszába az a többszázmillió, amit a sebességradarok szednek be. Ne halljuk azt, hogy nincs pénz radarra, fektessenek be a cuccokra és büntessenek és fizessék az utcai járőröket. Mi lesz akkor, ha majd mindenki 50-el és 130-cal megy?
Addigra nem mennek ki a cigányok késelni és a Százados úti telepnél a nem nyomják fel az autódat, ha 10 méterre elmész tőle és nem mersz visszamenni, mert cigányok ülnek benne.
És addig? A legtöbb megtámadottnak az önvédelem nem megoldás , emlékezz a román kézilabdás srácra, akit kivégeztek a késes cigányok. Gázpisztoly, golyós fegyver? Akinek nem volt még a kezében, csak amikor az üzletben odaadták harmincezerért vagy százért, nem fogja tudni magát megvédeni. Hogy hogyan, azt majd máskor megírom, nem akarom, hogy a rokonomat ért cigánytámadásra ezt az egyetlen utat mutassam.
Most olyan rendőrségre gondolok, amely nem szlogen szinten véd minket. Önhibáján kívűl.
Egy olyan fotóval tudom illusztrálni elkeseredetten az esetet, amelynek víztükrén a kék ég alig tükröződik, nagyon halvány, sápadt a Nap, a sárga faleveleket már én festettem véresre. Eredetileg őszi folyópart lett volna a fotón.

8 megjegyzés:

iszting írta...

nagyon sajnalom, ez borzaszto, ami az unokaoccsevel tortent.
de van valami, amit nem ertek: a tortenet szempontjabol mi a jelentosege annak, hogy az elkoveto cigany volt?
nem provokacio, oszinten nem ertem. van jelentosege, mashogy lett volna barmi, ha egy feher?/magyar? teszi ezt? vagy ha nincs, akkor miert ez lett kiemelve, olyannyira, hogy ez a bejegyzes cime is.
szoval plane a cim es a bejegyzes kezdo mondatai (amikben leszogezi, h nem a ciganybunozesrol fog irni) utan nem ertem a dolgot.

Csikós Gábor írta...

Ez egy megtörtént esemény dokumentálása. Azon a környéken ismert cigánybandák ütnek le embereket. A rendőrök ezt nem tagadják, ismerik is őket. Ha más bőrszínű próbálkozik ott rablással, a cigányok azt is leütik vagy leszúrják. Az az ő területük éjjel és hajnalban. Most megírtam ezt is, hiba volt kihagyni, belátom.

iszting írta...

ez egy plusz info, viszont a kerdesemre sztem nem valasz, ami annak a biztos jele, h felreertjuk egymast:)
megprobalom akkor mashogy megfogalmazni/kerdezni.
mit valtoztatott volna az az unokaoccse szornyu allapotan vagy serulesein (es ezzel kapcsolatban az on -jogos- duhen, elkeseredettsegen), ha ugyanezt a buncselekmenyt peldaul egy magyar garda-tag koveti el. ugyanigy elveszi a telefont, bankkartyat, leuti, 8napon tul gyogyulo seruleseket okozva.
kevesbe fajnanak a sebei vagy kevesbe lenne duhos es dezilluzionalt?

tehat ennek: "Ha más bőrszínű próbálkozik ott rablással, a cigányok azt is leütik vagy leszúrják." sztem az aldozat szempontjabol nincs jelentosege. az aldozatot megkarositottak. szamomra ugyanolyan folhaborito, barki is teszi.

mondok sajat, konkret peldat: kabe 2 hete egy heten keresztul 12 eves gyerekek osontak/randaliroztak a tetonkon, sot, a teraszunkon, a babakocsinkat majdnem elloptak, lehet, h azt is figyeltek, be lehet-e torni, es mikor lehet betorni hozzank. nyilvan elegge megviselt a dolog, nagyon kiszolgaltatott erzes, a sajat otthonomban, egy alig 1 es alig 2 eves gyerekkel.
egyebkent roma kissracok voltak, de ez a resze a tortenetnek az en szempontombol erdektelen, nem viselt meg emiatt jobban, mintha ket feherboru gyerek, vagy akar vona gabor es morvai krisztina teszik ugyanezt. SENKI ne jarkaljon a teraszomon es SENKI ne probalja elemelni a babakocsinkat, felelmet es diszkomforterzetet csempeszve ezzel a hetkoznapjaimban.

nem tudom, ez a gondolatmenet ertheto volt-e./?, ha nem, majd meg probalkozom:)

iszting írta...

=hetkoznapjaimba, n nelkul a vegen

Csikós Gábor írta...

iszting, nem muszáj egyeznie a véleményünknek. Addig 1et értek, hogy a bűnözés az ami, függetlenül, hogy ki követte el.

Lanszki Anita írta...

Másfél éve az akkor 22 éves, orvosi egyetemre igyekvő húgomat 3, kb. 12 éves, barnább bőrű lány csúnyán megverte a Halleren. A mobiltelefonjukkal röhögve rögzítették, amint a földön fetrengett a testvérem. Rugdosták.

Szörnyű érzés ez a hozzátartozóknak függetlenül attől, ki teszi a rosszat és milyen bőrszíne van. De a tapasztalat azon a környéken az, hogy az elkövetők nagytöbbsége valóban cigány. Azokat lehet sajnálni, akik negatív diszkriminációban részesülnek az ilyen egysejtűek miatt. És csak azt kérdezzük, MIÉRT kell ezt és miért az én testvéremmel, szülőmmel, gyerekemmel, velem???

iszting írta...

persze, h nem "iszting, nem muszáj egyeznie a véleményünknek."
-nem is errol van szo, csak szeretnem es mindig is szerettem volna megerteni a miertet, de erre ugy tunik, nem tud v akar nekem valaszt adni, aki igy erez. persze az erzesek nem is racionalizalhatok.

borzaszto az is, amit te irsz, anita.
egyebkent az ocsemnek is vettek el mobiltelefonjat es fenyegettek meg (margit hid budai hf.), es akkor is egy roma fiu, de ez nekem akkor sem tunt erdekesnek, az volt erdekes, h vki megfenyegette az ocsemet es, h ez elviselhetetlen.
es nem is azt vitatom, h az elkovetok nagyobb reszben ciganyok-e vagy nem (bar erre vonatkozoan azert pontos adatok, forrasok kellenenek), lehet, h igen, de azert ez egy eleg bonyolult tarsadalmi jelenseg ahhoz, h ebbol barmi tanulsagot levonjunk. marmint tanulsagot arra vonatkozolag, h valamelyik faj genetikailag rosszabb, mint a masik. nekem ez a gondolatmenet ijeszto es elutasitando.

mennem kell, minden jot mindenkinek.

Csikós Gábor írta...

Köszönöm, hogy jöttetek.