vasárnap, január 24, 2010

Jancsó Miki bácsitól Meryl Streep néniig


A Tabán moziban értük utol a kimaradt filmet. Sok kimarad, de ezt most elcsíptük még, laza romantikus és moderneskedő sztori, megnéztük, jó volt. A körülmények külön élnek, ez a mozi, a régi mozik múzeális maradványa, felér egy filmmel, amit az agyadban játszanak. Kezdve attól, hogy a fotókiállításon lehet látni a régi, megszűnt pesti mozikat. Kicsi a hely, nagy az ötlet, lapozható naptárszerűen a falra rakott és abc-ben rendezett fényképtömbök alig foglalnak helyett a fotókiállítás felirat alatt. Felütöttük Borkával a Táncsicsot, ahova egész iskolát tereltek be szovjet tengeralattjárós filmre, vagy a R betűnél a Rákóczit, ahol a Kék vércsék erdejében voltam. Mekkora épületek voltak akkor, a képeken most kis, szögletes kócerájok. Rá voltunk hangolva máris a Tabánra.  Odabent vagy húsz, meglepően sok néző és keskeny székek, keskeny terem. Előzetesek jönnek. Jancsó bácsi filmjéből pár perc is elég, hogy eszembe juttassa azt a nemrég hallott rádióriportot, amiben valaki azt taglalta, hogy állami pénz, magyar filmre pazarlás. Nem mindegyikre szerintem, de az övére már nagyon igaz. Régi színészei, ismert és továbbfejlesztett modorossággal temetnek egy korszakot. Leplet rá. A Julie & Julia sem egy életre szóló opusz, de nézhető, kevés nyálas szirup, súlyos romantikus dózis nélkül. Nem hiszem, hogy a tabános fiúk nem direkt kezdték a vetítést, régi vetítés módjára, mint amikor a gépész rossz tekercset tett a vetítőbe. Itt is azonnal egy filmközepi jelenet, majd leállás és csend. Ez lepett meg legjobban, nem voltunk partenerei a retro gépészetnek. Fütyülni kellette volna, de csak ültünk, pedig egy jól fütyülő korosztály ült a móban. Aztán beindult a projektor. Meryl Streep darabos mozgása, régies, falusias, nem öblögetős amerikai angolsága előhozta Brad Pitt cigánysuttyó  angolságát a Blöffből. Öröm volt nézni és hallani. És volt benne egy blogaddiktív csínos lány, őt is öröm volt nézni. A Miki bácsira nem tudom mennyi ment a zsebünkből, azt tudom, hogy Streep 100 ezreket hozott dollárban. Szép este volt.

Nincsenek megjegyzések: