Az oázis neve Ludwig

Szeretünk a Ludwig Múzeumba járni. Ez nem  komoly hírértékkel bíró bejelentés, szinte magánügy, de amennyiben a kortárs jelzőt, amely a nevet hivatalossá komolyítja, képbe hozom, már filterezem is a bejelentést. Amikor a fotókat csináltam, volt ugyan egy kiállítás, ahol minimalizáltuk a részvételt. "A képzelet tudománya"   hidegháborús agybajt hozta elő, scifis szorongásra nem voltunk kíváncsiak. Menjenek a fiatalok és  örüljenek, hogy csak oktatás van, azzal együtt beültem a rakétabázis indító gombnyomási akaratának sérülékenységét. szemléltető dokudramatizált filmre. Egyetem előtt velem is a légvédelmi rakéta kilövését próbálták tanítani, értettem a filmet, meg korábban azt is, hogy Vietnamban és az arab országokban miért tettek helyi kezelőket az orosz katonák helyére a nem álcázható radarkabinok helyére. Nem kellett a háború, azóta be is zárt a kiállítás. Viszont Gerber Pál retrospektív munkái helyrehozták a hangulatunkat. Festmények, szövegek, tárgyak igen erősen ironikus gondolat transzformációt igényelve. Nézzétek meg, augusztus 15-ig nyitva van, de előtte ajánlom Gerber tárlatvezetését is a youtube-on.
A kedvünket még az sem vette el utólag, hogy a könyvesboltban vásárolt és félárra leértékelt valami, lekapart árcédulája alatt az eredeti ár ugyanaz volt, mint az "olcsó".

A hidegháborús feszültségre próbált hangolni

A Ludwigban még a mellékhelység is hájtek

A már bezárt kiállítás

Sajnos csak  a garázsban láttuk a kortárs művészethez igyekvőket

A hely ára  (Gerber)

Fulfrémes kolléga dokumentál (Gerber)

"Három használt 1994-es karácsonyfa" (Gerber)

Remélem nem írtják ki a mezei virágot a burkoló lapok közül