Néptelen helyen, "emberek" között

Járom az erdőt, a XII. kerületben a János hegyen, meg ahol érem. Velem van Rézi, a menhelyről menekített magyar agár, aki minden elágazás előtt megáll, várja a döntésemet, hogy merre menjünk. De az őzek, vaddisznók, sőt az avarban kotró rigók láttán nem néz hátra, nyílsebesen elrohan, csak akkor néz vissza, amikor odaér a szintén villámgyors őz mellé: "most mit csináljak"? "Gyere vissza, bolond". Amióta hurokcsapdát találtam, csak oda engedem el, ahol látom is. A falu szélétől párszáz méterre rabsicok gyilkolnak és ha nem vagy ott, a kutyád is odavész. Ma másfajta "ember" nyomával is találkoztam, egy forgalmas sétaút mellett, centire mellette, valaki félig elfűrészelt egy fatörzset. Nem terebélyes nagyon a fa, nincs is jó állapotban, de magas, éppen mozdítható pár embernek. Nem zavarták meg, direkt addig vágta, amíg éppen esély van, hogy egy nem túl erős szél is befejezi a munkáját és az útra dönti a fát. És akkor nem kell bentről kihúzni, pont ott van a csapáson, csak el kell vonszolni szinte a kályháig. Azért hívja szelet cinkosául, mert a fűrészsikítás utáni közvetlen tompa puffanásra messzire hallatszik és az erdészetnél tudják, hogy merre dolgoznak a favágóik. A fatolvaj nem szeret lehajolni, éppen kényelmes derékmagasságban dolgozik, a  fa csonka teste ottmarad, ez jelzi a tolvaj embert. Próbálom mentegetni, arra gondolok nincs pénze tüzelőre, de az erdészet még meg is köszöni, ha takarít a "hivatalos" favágás, erdőrendezés után, márpedig akkor nemcsak karvastagságú, erős ágak maradnak szabad prédának. Most ez a félig bevágott törzs mindenkire veszélyes, aki arra jár.
Ezeket is kell figyelni, meg a vadorzók sunyiságát is. Pedig milyen gyönyörű az erdő és nemsokára a madaraknak is vissza lehet fütyörészni.