A másik ág, hogy az igazi blognak az eredeti tartalmúakat tartom, ha fotósé, legyenek ott a fotói és a gondolatai, ha a kettő együtt, az a legjobb. Ott még nem tartok mindig. Az idegen gondolatokkal ékeskedő blogokat nézem, mert segítenek az eljutásban jó, de nem tartom nagyra, vagy legalábbis futottak még kategória. Persze kellenek az aggregátorok.
Ez a bevezető szinte mentegetődzés, mert most én is felhívom a figyelmet egy magazin cikkére, amelyben olyan témáról van szó, amely engem is foglalkoztat. Nekem furcsa volt kereső nélküli gépet használni, annak ellenére, hogy régen Rolleiflex-szel és majdnem 5 évig Hasselblad szettel fotóztam, csak tüköraknával. Utána témaváltás és Nikonra váltás jött, most meg újra a régi mód, innováció vezető gép, újra csak Tkijelzővel. Amivel akármilyen beállításban is, még csak nem is erős napfénynél, a fantáziára van bízva, hogy mi lesz leképezve.
Itt a What Digital Camera április számából három tükörtelenített gép keresőjének összehasonlítása. És a képeik minőségének is, aminek a várható eredményét már ismertem a teszt előtt hónapokkal is, hiszen tavaly szeptemberben azért vettem a Sony-NEX5N-t. De a keresőre már nem tellett, most is csak erre a teszt mutatásra futotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése