péntek, január 13, 2006

Gerassimos Dorizas a Hyundai Europe alelnöke bejelenti, hogy a Hyundai a világ legnagyobb autógyára lesz.

Van alapja az optimizmusának. Amerikában a Sonata, Európában az Accent vezeti a megbízhatósági ranglistát, ott a Toyota Lexusával holtversenyben, itt fölényesen egyedül. Nekem is van tapasztalásom ezen az izgalmas területen. Ádám fiam, rövid idő alatt hibátlan 50 ezret futott, Accentjének hátsó lámpái egyszerre csak össze vissza kezdtek müködni. Illetve nem is egyszerre csak, hanem attól fogva, amikor egyszer csak valaki vette a fáradságot és megállította (éppen a Roosvelt téren) és felhívta figyelmét, hogy zűrös jeleket sugároz szanaszét. Kiderült, hogy elötte való napon az egyik márkaszervizben volt rutinmunkán az autó, ezalatt a Hyundai nagyravágyó terveivel nem szinkronizált szakember ezt-azt összecserélt, egy másik pedig nem vette észre, igaz, aki a számlát gyártotta már jó formában volt. Ha a Hyundaioknál a csekélyszámú elromlásokhoz hozzászámoljuk a kreativ magyar gányolásból születő hibákat is, nem lennénk tisztességesek, de a Hyundai sem lenne az, ha nem zavarná el a vezeték csereberélőket. Az alelnök bejelentette azt is, hogy csinálnak Európában egy márkaimázs kezelő részleget. Remelem a foci vébé szponzorálásából marad annyi pénzük, hogy taccsra tegyék a vezetékekkel orosz rulettet játszó szerelőket is. Posted by Picasa

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

ezt most már nagyon unjuk! követeljük az újabb postot! valami családi idillt.