kedd, június 16, 2009

Egy futár halálára


Nagy Imre temetésének napján nekem a csepeli temetések jutnak eszembe. A főutca, tábla szerint II. Rákóczi Ferenc út, közelében laktunk, egy keskeny erdősáv választott el minket tőle. A kövezet makadám volt, jól rázott és zörgött. Ez azért fontos, mert lehetett hallani a lovaskocsikat és a piaci kordékat, amint elmentek házunk előtt. Egész napos forgalom volt 56 novemberében, vitték a temetőbe a halottakat, többnyire fiatalokat. Nem volt gyászmenet ez, csak néhány kocsi után mentek barátok, családtagok, de az erdőből láttuk, hogy volt olyan halott is, akit nem idegenek vittek temetni, a család saját kocsiján tolta a temetőbe, nem sírtak, nem imádkoztak, gyalogoltak ki tudja honnan. Volt koporsó is a kocsikon, de többnyire csak testek ruhában. A temető tőlünk kábé egy kilométerre volt, folyamatosan harangoztak, a többségüket közös sírba temették a ravatalozó közelébe. Az én saját halottam Mészáros Jóska volt, nálam úgy 15 évvel idősebb srác, éppen húszas harmincas évei között. Egy házban laktunk, beszélgettünk, könyveket adott nekem kölcsön, többek között a Hanzelka és Zigmund cseh mérnökök világjárásairól szólókat is. A Tatra 87-es autólegendával később személyesen is találkoztam Prágában, akkor is Jóskára gondoltam, később az egész sorozatot megvettem egy antikváriumban, több nekem, mint egy izgalmas útikönyv. Jóska a harcok alatt többször hazajött percekre, édesanyját és testvérét nyugtatni, sikertelenül. Egy rendszám nélküli Pannonniával járt, dobtáras géppisztoly volt a vállán, viharkabátot viselt, futár volt a harcoló egységek között. Ahogy az oroszok átvonultak egy éjjel Csepelen, óriási éles és vaktöltény lövöldözéses elrettentés mellett, Jóska nem jött többet. Mészáros néni utána hónapokig kereste és meg is találta a sírját. Az oroszok a bevonulás után megállították és mivel találtak nála egy pisztolyt, bevitték a csepeli Szabadkikötő út végén álló bérház udvarára, ma ott benzinkút és barkácsáruház van. Az ott lakók elmondták az anyának, hogy a statárium megszegéséért járó kivégzés helyett lábon lőtték az udvaron és nem engedték a lakókat segíteni. A szenvedve haldokló vízért könyörgött a vértócsában, de odalőttek a katonák, ahol nyílt az ajtó vagy ablak. Az elvérzett fiút a lakók temették el az udvaron később.
Ezt a pipacsos fotómat a futár emlékére hoztam ide.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gábor, ez nagyon szép volt. Köszi.
Tokai

L Fabian írta...

Köszönöm.

Csikós Gábor írta...

Ha azt írnám, hogy "én köszönöm" az nagyon lapos lenne. De megéri: Én köszönöm.

Várday Béla írta...

Örvendek, hogy rátaláltam a blogodra.
Jó volt böngészgetni, még visszatérek.
Üdv