hétfő, június 01, 2009

Keke Rosberg Budapesten (retrospektiv)

Régi fotóimat rendezgetve, némelyik felett, majdnem mindegyik felett, elmélázok. Nem fotótechnikai okokból, inkább történelmi gondolatokat hoznak. Ez a kép 1985 decemberében készült a Budapest Sportcsarnokban, az első komoly nemzetközi versenyautó kiállításon, amelyre meghívták Keke Rosberget. Jött vele a Marlboro is, noha Rosberg csapata a Williams, a Canonnal, a Denim férfiillattal, a Mobil1 olajjal volt szponzori szerződésben. A háttérből még csak annyit, hogy a Marlboro cigik füstje alatt futott sokáig a magyar nagydíj is, és Keke éppen azért jött, hogy a következő évi, első magyar futamnak reklámot csináljon. Jó pénzért ráült a cigarettadobozos cowboy lovára, Williams úr egyedi engedélyével. A képet nézve feltűnik a sok tányérsapka, rendőré és katonáé. De volt a civilek között, aki az egyenruháját otthon hagyta, vagy nem is volt neki, csak a fejében. A rendszerváltás előtt voltunk, a magyarok alig utaztak nyugatra, a nyugati sztárok alig jöttek Budapestre, kordon helyett, katona vagy rendőr élőlánc védte őket. Itt már leválasztottak Rosbergről állandó kísérőjét, Molnár Csilla szépségkirálynőt, elegánsan, lazán sétál a versenyautók közé. Ugyanúgy, ahogy végigcsinálta a két napot. Egy év múlva, 1986-ban, saját ünnepemnek is tekintettem, hogy megjöttek Budapestre is a Forma--1-es autók. Molnár Csilla abban az évben lett öngyilkos, új korszak kezdődött a celebsportban is. (memória exif: Nikon F3, 2.8/300 objektiv, Ilford HP4 film 36 DIN-re exponálva, push hívás, ezért a szemcsedömping vagy ahogy ma mondjuk: nojz. )

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A "memória exif"-en nagyot nevettem.

fl