Majdnem minden nap elmegyek, van hogy többször is, a telefonfülke temető mellett. Elég zúzós út vezet a posta valamilyen hivatalának kerítéséig Budaörsön, de lefordulok néha és nézegetem a kerítésen át a fülkéket. Általában az üvegeik már kitörve, lehet, hogy utazás közben, de ahogy a megmaradtakat látom a helyükön, inkább munkahelyi baleset érhette őket. Elmehetnék most a barbarizmus ösvényén, ahol graffitis falak mellett eljutnék egészen a fegyverrel átlőtt kresz táblákig, de nem akarok bepörögni és "letörném a kezét" indulattal befejezni. Nem mondom, ba...m oda a kagylót a helyére, ha nyelte a pénzt a rohadt dög, de csak ennyi.
A telefonfülkék sok mindenre jók voltak, nemcsak telefonálásra. A kalandok mellett jó kis hirdetéseket is lehetett olvasni, felragasztani, amikor még volt forgalom bennük, jó elérési mutatókat lehetett számlálni. És ingyenes volt, a környékbeli mesterek, műhelyek, lakást kínálók ki is használták. Laktak is bennük, az ezzel járó koszt a posta emberei takarították újra és újra, de a farács az alján megtartotta a szagot. Ha olvassa ezt a posztot az emberi aggyal foglalkozó valaki, fogja érdekelni az esetem, ami a memóriával és a telefonszámmal és persze a fülkével szorosra van fűzve.
Pár hónapos kislányom néha nagy bajban volt asztma miatt, felváltva feküdtünk a szőnyegen,
az ágya mellett és figyeltük a légzését. Barátom, Zsolt az orvos, felhatalmazott, hogy fulladáskor azonnal autóba, kórházba, útközben telefonon riasszuk őt és tép ő is be. Egyik éjjel rohantunk, mert kellett, de úgy indultunk, hogy elfelejtettem a telefonszámát. Az első fülkénél kiugrottam, nem jutott eszembe a szám, kicsaptam az ajtót nincs meg a szám, dobtam a tantuszt és tárcsáztam: 574-112. Abban pillanatban jöttek egymás után a számok, mint egy automata tárcsáztam és a mai napig is emlékszem az életmentő hat számra. Viszont Zsolt mai számát már a telefonom kontaktjaiból pörgetem fel, a saját, itthonimon is gondolkodom néha.
A mobilokon veszít a posta, viszont nem kell a fülkékkel törődni, karbantartani, csak össze kell gyűjteni és elhozni ide Budaőrsre, a fülketemetőbe.
Nem akartam erről a helyről reális képet csinálni. Egy fotóból, több fényértéknyi alá és föléexponálással már a PS-ben itthon, csináltam egy hat képes egyesítést a Dynamic Photo HDR 3.41 programmal és tónusok állításával vizionáltam a pusztulást és a nosztalgiát. Még a Lightroomal is szürrealizáltam az eget. Általában a Photomatix-ot használom, de ezzel durvábban és gyorsabban tudok dolgozni és a HDR nagy zsákutcájára, a szemcsézettségre sem kellett vigyázni. Direkt szemcsés a kép, mint a memóriám.
(Ha HDR-re szánjátok az időtöket, nyers fájból,legalább 6-8 képből érdemes dolgozni és persze kell az állvány is. Ilyenkor a Photomatix után a Lightroom helyett a PS kell)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése