A történelmileg fogós helyek nálam a rómaiakhoz kötődnek, nem az Afrikától, Anglián keresztül a Dunáig húzódó az óriás méretű birodalom mérete, hanem az egykori és az azokból hátramaradt építészeti és kulturális hagyatékuk, lenyomatuk miatt. A legemlékezetesebb helyek egyike Ostia Antica, ahol -azt kell mondanom szerencsére- esős időben és egy hétköznap délelőtt jutottam el. A legtöbb helyen egyedül találtam magam, élveztem a turista invázió elmaradását. A hely Róma kikötője volt a Tiberis tengerbe folyásánál, latinul ostium torkolatot jelent. A régészek időszámítás előtt a IV. századot, a mitologiára épülő történetírás az ie. VII. századot jelöli meg az alapítás korának, nekem a régészeké hitelesebb. A terület katonai táborként kezdte, Rómát védték volna, ha támadták volna. De nem idegenek ártottak a torkolati településnek, ie. 87-ben Marius lerombolta, ami maradt, pár évtized múltán kalózok pusztításának áldozata lett. Újjáépült és Cicero falakkal vetette körül. Valamennyi római császár bővítette, korszerűsítette és a II. század közepén már 50000-en lakták. Ez a számítógépes animáció a csúcskorszakról készült, viszonylag kevés fantáziával, sok fennmaradt térkép és rajz, leírás alapján.
A fotót a 37. másodpercnél megközelített színházban csináltam. A dicsőséges települést lakói, 860 tájékán, arab kalózok miatt üresen hagyták, szétszéledtek. Szomorú sorsa volt, akárcsak Pompeinek, amit Ostia Antica riválisának tekintenek az idegenforgalmiak. Mindkettőt látni kell szerintem. Magát az épületeket a rómaiak foszották ki, elsősorban a márvány lett a gazdag római paloták építőeleme. A kifosztás ellenére, még ma is kutatnak régészek, nagyon sok épület helyre van állítva, a hangulat tökéletesen antik.
A fotót a színházban - ahol a saccolás szerint 4-5000 ember fért be- az ötödik sorból készítettem, de nagyon unalmas lett volna élőlény nélkül. Bár sokat ígérő volt, hogy kolléganőm piros táskáját a nézőtéren felejtette és anakronisztikus volt az üresség, a római kor és egy modern piros táska egybefotózása. De szerencsémre utánam jött egy régészeti kutya, akit már korábban magyarul megdícsértem és úgy látszik értette a nyelvet, mert a pár óra alatt nem szakadt le rólam. Lusta volt persze felmászni, inkább bement a színpadi részbe. Ez a jelenet még nem volt elég, hogy fogyasszam a memóriát a gépemben, de mivel elég sok kutyával volt dolgom, azt kívántam, hogy úgy nyújtózkodjon, mint a pillanatnyi helyzettel megelégedett kutyák: láb előre nyújtva, törzs hajlítva. És megcsinálta.... Egyszer, aztán továbbment majd később a kapuig eljött. Tudom, hogy nem nagy fotó, de a történetből kiderül, hogy az érdekes pillanathoz, amikor a római császárok szobra előtt még egy kutya is meghajol szerencse és állatismeret is kell. Amerre hajbókol a római kutya valamikor téglatemplom volt, a helyén oszlopok vannak, eredetiek, néhányukon egykori nagyságok mellszobra áll.
Lehet, hogy az a római kutya be volt idomítva erre a tisztelgésre és akkor nem aktuális az írásom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése