Napos, meleg, hosszú, giccsmentes őszt kívánok

Szóval giccsmentes őszt mondok, de nem tudom, hogy azt posztolok-e. Hol van a tűréshatár az aranyhidas Balatontól és a gombolyagos macskától (cica) ívelődve az absztrakt olyanminthavalamilennedenemaz találos kérdéses vizuális terrorig. Kinek ez csapás, kinek az.

Pedig szeretem a szép színes őszi tájakat nézni élőben és képen is, HDR-rel pimpelve még jobb, benne vagy a szinorgiában. De oda direkt el kell menni és direkt akkor kell exponálni. Volt ilyen is, éppen tavaly , de akkor csak annyit tettem az ősz érdekében, hogy a legmagasabban fekvő, naplementére néző szobát kértem pár napra. Most az őszi menet előtt vagyunk még, ezért 60 méteres körzetben a részleteket fényképeztem le az ingzseb gépemmel.

Ilyenkor már elég gyakori, hogy a szél idegen helyre fúj egy falevelet, a birsalma jól kiszőrösödik, a lapos fény árnyjátékot vetít arra a bizonyos kósza levélre, az egy hete még nyárinak mondott virágok széle már hervadozik. Vannak olyan levelek is, amik még tartják a zöld színt, de bejön rájuk a sárgulás is, ilyen beütéssel az erezetük sokkal jobban adja magát, mint nyáron. Ahogy látjátok ez a változás különösen tetszett nekem.

Ha giccsesnek találjátok ennek ellenére a közleményemet, legközelebb kaptok szarvasbőgést, podcast MP3-as médiával. A diktafonom 60 méternél jóval szűkebb körzetéből.