Nagyon keveset írok a tegnapi vadászatomról, pedig a DSLR fényképezőgépekkel készített videókra csaptam volna le, ugyanis találtam egy olyan dokumentumot, amely eltérített az ösvényről. Egy mondattal az eredeti téma összefoglalva és lezárva: profi operatőrök előbb jutnak a fényképezésben magasabbra, mint a csak fotózók, a profi fotósok viszont sokkal gyakrabban jobb filmeket készítenek, mint az operatőrök, mert a kockánkánti igényesség és egy téma megvillantása, az időgépben hatásosabb. Szerintem.
Bevallom véletlenül akadtam Danfung Dennis szabadúszó fotózsurnaliszta afganisztáni előzetesére, de utána számlálatlanul néztem. Honlapja egyszerű és magyarázatot ad arra, amit láttok. A fotós tudatosan visszautal Milos Foreman és Francis Ford Coppola filmes tiltakozására, ismerjenek rá a helyzetre azok is, akik a mozikban jöttek rá, vagy csak sejtik, hogy az ellenfelek vére egy csatornába ömlik és a fiam, lányom, apám, anyám, mai szeretőm, holnap egy kereszt az ezernyi egyforma sorában.
Danfung Dennis filmjét nézve már nem kell egy esetleg lényeget homályosító gondolatáttételt bekapcsolni, nem színészek nem játszanak, hanem az afganisztáni vagy amerikai civilek próbálnak élni és a halált megúszni, hazajutni. Ez a majdnem két perc nagyon lényegretörően mondja, ne menjünk oda, hogy megvédjük az afgán falusi embereket, mert közben őket is megöljük az ellenséggel együtt, leromboljuk házaikat, kikergetjük a halál sivatagba gyerekeikkel együtt őket. Tudom, sok kérdést felvet ez az egyszerűsítés, van aki szerint a választ Vietnám adja meg. Egyáltalán, nem tudom, hogy van-e még létjogosultsága a 2003-ban megjelent Battle for Hearts and Mind könyv gondolatának: világméretű háború a terrorizmus ellen, puha eszközökkel. Az újságíró végleges válaszát nemsokára megudjuk, a twitteren is elmondja majd. Lehet sejteni, hogy mi a véleménye.
A film Canon 5D MII-es vázzal és 2.8/24-70 optikával készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése