vasárnap, október 04, 2009

Nudli a Dunában és a twitteren







Sok infót csípek fel a közösségi oldalakról, én is összekapom magam, hogy adjak valamit, de ma szokatlan dologra használtam. Egy nyavalyás vírus után kellett valami felhőnézegetés, Borkának vízcsobogás a gyógyuláshoz. Hetekkel ezelőtt láttam egy erősen újmédiás, ahogy ő nevezi magát,"techember-es ismerősöm mobillal felnyomott fotóját a mobycture.com-on, amit éppen az ő tanácsára használok a GPS koordinátás google térkép miatt. Szépen ívelődő Duna, nyitott parttal, távol hegyekkel, ez volt a csali. Beütöttem az adatokat a telefonomba és nem egészen háromnegyed óra múlva ott voltunk ahol a Techember hetekkel ezelőtt.
Kavicsos, tiszta part, szépen hajló víz, szemben Horány és gyönyörű napsütés. És emberek békében, ismeretlenül is szóbaelegyedéssel, mosolygás, csend. Ami kell a szumetrolim után. A levegő szépen mozgott, szinte süvített a fülünk mellett, érzékeltette, hogy benne vagyunk a természetben, vizcsobogás és a vízzel jövő kompzaj volt az audióélmény. Kutyával és gyerekkel könnyen lehet képi sikert is aratni, most kutyákat, a kölyök Nudlit és Bendzsit fotóztam le, jót dumáltunk szimpatikus gazdáikkal, akiket a kutyájuk hozott ide a partra. Amúgy a vízes kutyasétáltatás nem veszélytelen a ruházatra nézve, általában az embertől fél métere szabadulnak meg a víztől, de a menhelyről származó, hosszú szőrű, alul víz-felül száraz állapot miatt vicces arcú Bendzsi, tisztességtudóan elintézte ezt mielőtt partra szállt volna.
Egy panoráma képpel emlékezem még erre a vasárnap délutánra, legközelebb az összecsukható "rendezői" székeimmel jövünk. Ha még lesz idő hozzá.

1 megjegyzés:

Sancho Muzax írta...

Ez az igazi, offline Twitter Follow Me! :o)

Ma úgy jutottam el egy megbeszélt helyre újra, hogy kínomban előszedtem a korábban onnan geo-twittelt fotó koordinátáit, és azt ütöttem be a Garmin GPS-embe. :)

Ha egy GPS-re fényképezőt tesznek, akkor ez az értelme; könnyen fel- és megjegyezheted és megoszthatod másokkal az Érdekes Pontokat.