vasárnap, május 16, 2010

Mick Jagger Hondán feszít (vendégfotók)


Londonban az Atlas Gallery villantja az idei fotókiállítási évad egyik nagy eseményét. A falakon Dominique Tarle képei lógnak majd, rajtuk a Rolling Stones "Exile on Mine St." duplája készítésének körülményeivel. Az album 1972-ben jött ki.
Keith Richard egy  Nizzához közeli helységben bérelt  villát (Villa Nelcote), amely a második háborúban a nácik főhadiszállása volt.  A 16 hálószobás házban hat hónapig voltak 1971-ben és Mick Jagger nyomására söpörtek haza, mert Keith mindennapos heroinista lett. Már Mick is, aki szintén nem vetette meg a képzettágítókat,  túlzásnak és veszélyesnek tartotta a helyzetet. A francia rendőrök sem hunytak szemet már, úgyhogy menniük kellett. Az egyetlen fotós akit odaengedtek és barátként kezeltek Tarve volt. Ő először a 80-as évek közepén a Life magban számolt be a esetről és elmondta, hogy még a kamerájának is drog illata volt. A villa átjáróház és alkalmi kégliző lett, még a drogdiler fia is velük lakott. Az egyik fotón a kissrác ül a gitárok között, miközben Jagger játszik. Kimásoltam egy olyan fotót is, amely kifejezi Richard és Jagger megromlott viszonyát is, Jaggernek nem volt nehéz száj biggyesztést produkálnia. A motoros képen látszik, hogy Mick Jagger erősen koncentrál. Robert Grenfield, aki a Rolling Stone magnak csinált a helyszínen interjút Keith Richarddal, megjegyezte valahol, hogy Keith egy heti heroinra költéséből több Hondát is vehettek volna. A pizsamás képen Keith Richarddal Anita Pallenberg látható, akitől három gyermeke született. A lemez készítés napjaiban tért vissza Anita a drogrehabilitációs kezelésről. Nem volt éppen szerencsés a társaság egy leszokni igyekvő számára.
A kiállítás július 15-től, augusztus 31-ig nézhető.  

Nincsenek megjegyzések: