Rozsdafarkú újra

A kertünk szaporodó állományát figyelve, eszembe jutott, hogy a házi rozsdafarkúról is megemlékezzek egy régebbi fényképem erejéig, néhányan már láthattátok is évekkel ezelőtt. Amikor --már szintén régen-- ide költöztünk, az énekes madaras erdő mellé, a régi tulajdonos kecsegtetési taktikájához és ajánlatához hozzá tartozott, hogy a tornác fészkében minden évben fecskék gyarapítják a tranzit létszámot. Egy ház vásárlásánal az ember sok komoly dolgot vesz figyelembe, nálunk ez is nyomott a latba. Beköltöztünk, de fecskét nem láttunk. Nem baj, mert helyettük a házi rozsdafakú évente kétszer is költ. A módszer ugyanaz, anyuka és apuka felváltva hozzák a reptükben véglegesen akadályozott kis valamiket, viszont sokkal több időt töltenek a fészek megközelítésével és a veszélyesség felmérésével, mint a rigók. Ők huss, rárepülnek és máris etetnek, ráadásul mindegyik fiókának jut a szállítmányból. A rozsdafarú egyszerre csak egynek ad és egyből a gége mélyére nyomja, nehogy az étel elszálljon. Ez a rigócsemege gilisztával nem fordulhat elő, ott a kiosztás sorban megy, majd torokba nyomás, szintén úgy. 

Végül egy morális kérdés: mit csináljak a kertünkben vadászó macskákkal? s