A skarlát és a rigók. Vagy fordítva

A családi képről a rigóapuka hiányzik, éppen ételt gyűjt

Hogy egy falat se vesszen kárba, bele a fióka torkába. A tojó éppen pihen

A gilisztákból elöször minden fióka kap, utána a szülő ismér végigjárja a fészket és lenyomja a torkukon

Valahol érkezik az étel, ők már tudják

Most a tojó a pincér

Anya és két fióka négyből

Nyolcadikos koromban kétszer voltam skarlátos. Az első esetben Katajev: Távolban egy fehér vitorla című könyvtári könyvet gyanúsítottam a kór házhoz szállításával, másodszorra nem volt ötletem. A László kórházból a sok rossz mellett a hajnali rigófütyülésre emlékszem, meg arra, hogy mint törzsvendégnek, ugyanazt az ágyat kaptam a  fehérköpenyesektől. Az ablak mellettem volt, hajnalban kihajtottam és élveztem a parkból tekergő zenét.  A korai órában, a madárdal kontra nélkül, elemi erővel, gyönyörűen hangzik, itt a hegy lábánál, még napközben is az, szerencsére a friss kórházi helyzetet nem ismerem.
A koncert érdekében mindent megteszünk a madarainkért, ásáskor, mint hűséges kutya, egy méterre követnek és viszik a gilisztát a fészkekbe, ha nem ásunk, akkor locsolok a rigókért is, a nedves földben  túrnak a kajáért. Eddig nem volt szerencsénk a rigók otthoni életét megfigyelni, általában a kerítés melletti tűlevelű sövénybe fészkeltek, de az idén a birsalma fánk macskabiztos ágára ügyeskedtek valami fészekfélét, gyanítom, hogy a szeles, esős idő miatt rapid és találékony megoldás kellett nyélbe ütni a világos tojónak és az éjfekete tollazatú hímnek. Szóval a rigófészek nem szép, össze-vissza dolgokból áll és az az étel sem szép, amit odahordanak felváltva a szülők. Pontosabban a tojó többet pihen a még szintén nem szép, jóformán csőrből és óriási  szemből álló, alig tollas fiókái mellett. Csak ők tudják a módját 3-4 giliszta egyidejú csőrben hozatalának és feltálalásának, nekem az pincér jut eszembe erről a jelentről, aki a második fogást egy nyolcfős asztaltársasághoz egyszerre szervírozza. A birsalmafészekben csend van, körülötte is, de hirtelen megnyúlnak az ég felé a kopasz rigónyakak , a csőrök tátva. Jönnek a giliszták. Én még más mozgást nem látok, valami rezonancia-kapcsolat lehet a fészek és a szülő között. Ilyenkor nyomom a szememhez a Canont. Minden manuálisra van állítva, az élességgel, blendével, idővel nem kell törödni. A telém leghosszabb zoomnál 5.6-ról indul, ez 800 ISO-nál is az ágak között 1/160-1/200-od jelent. Ezzel az amatőr cuccal szenvedés vagy kihívás fényképezni ilyen fények között, azért is élvezem, holott a végeredményre nem vagyok büszke.
Ma Budakeszin a rigók és társaik 3.20-kor kezdtek énekelni.