kedd, október 26, 2010

"A világ majdnem minden pontján áztattam fotókat fürdőkádakban"

Ezt mondta Munkácsi Márton 1935-ben az amerikai magazin, a Harper's Bazaar emberének. A dumát majdnem teljesen egészében, ezen a titokban-kézből-kompakttal készült reprón (nem szóltam be a Ludwig sajtósnak) olvashatjátok.
Megnéztük az emberi meg fotótörténeti képeket és el voltam zsibbadva a gyönyörűségtől. Az első volt, aki mozgatta a modelleket divatfotón, az első volt aki autóversenyt versenyautóból fotózott és még sok elsőség írható Munkácsi nevéhez. A riport és divatfotó emberének képeit persze a korfaktorral kell osztani-szorozni és akkor áhítatos vigyázzban lehet szépen szemlélni  azokat.
A kolozsvári születésű fotós, 67 éves korában, templom egere szegénységben halt meg 1963-ban egy focipályán New Yorkban, ahol a kinti magyarok és ukránok meccsén fényképezett. Aki nem olvasta el a riportból kivett részletet, most menjen vissza nyugodtan nézzen oda, egy magyar riporter 75 évvel ezelőtti gondolataihoz nem lehet semmit hozzátenni.
1929, nyári gyerektábor Bad Kissingen mellett

1933, Hitler hatalomátvétele. Munkácsi exponált és New Yorkba költözött

A 2006-os berlini kiállításának plakátja Marlene Dietrich fotójával

1936, micsoda bringa. Nézzétek a szoknyavédő alatt a kitámasztót..

Elég merész divatfotó a Harper's Bazaar-ból. Richard Avedon,a divatfotózás legjobbja, őt nevezte meg tanítómesterének

Az Amazon most 100 dollárt kér híres könyvéért, aminek címlapfotójáról Henry Cartier Bresson azt mondta, hogy nem is tudta elképzelni, hogy lehet ilyen képet csinálni

Ha jól látom ez kép az MTK (Fradi ?)pályán készült. Ami biztos a hagyatéki adatok szerint, hogy  Graflex SLR géppel és Munkácsi a negán végzett élesítési
utómunkát


Nincsenek megjegyzések: