A Mikulás és a költő méretei

Ma sétáltam egy órát Andris unokával és induláskor azonnal adódott a levegőzés célja is. Az enyém már kialakult odamenet, Andrisé csak az ajtónál, ugyanis magához vette kis mérőszalagját, ami gyakorlatilag egy collstokféle darabja lehetett. Én úgy terveztem itthon, hogy szobrokat nézünk és közben fotózom a két év, négy hónapos dino kedvelőt. Amíg nem jutunk el a Természettudományi Múzemba, addig jó lesz Bem Apó is. A kapuval szemben egy Andris számára még szobornak látszó tárgy,  műanyag Mikulás nézelődött, mint  megállító installáció egy divatüzlet előtt. Andris körbejárta majd megmérte a szeme távolságát, de előtte megpróbálta a jobb oldalit arrébb helyezni. "Kettő", mondta, "nyolc", mondtam én, de beláttam itt nem centire, darabra megy a vizsgálat.

Majd jövünk nyuszit is mérni

Bem Apóhoz nem kerültünk, az elolvadt hóból földre értek és szönyeggé egyesültek a kutyaürülék foltok, ezért kihagytuk a "mutogatós bácsit", ahogy Andris szokta mondani. Lesz ebből még egyértelmű tisztelet is, azon vagyunk. Viszont egy darab egyenruhás, szigorú ember kellene oda, a büntetésből meg lenne az ő fizetése, meg még három-négy parkba való társáé és egy fél irodistáé. A Fő utcában letértünk az ukrán Petőfi, Sevcsenkó szobrához. A hasonlat azért megér annyi kiegészítést, hogy Sevcsenkót olyan jól ismerik az irodalmárok, mint Byront, Shelleyt, Heinét, Lermontovot. Mondjuk csak az ukrán és Petőfi mert egy nagy, lírai alkotás főhősévé tenni egy parasztot, de János vitéz és társa dicsőítése mellett egyformán szapulták az arisztokráciát és az egyházat is. Ennyit kitérő muszáj volt a tekintélyes mértű szobor kapcsán, ahol Andris újra kivonta mérőszalagját és hozzálátott az adatgyűjtéhez. Nem tudom, hogy kik gondoskodnak róla, de Sevcsenkó most is egy oltári nagy koszorú felett mélázott. Már korábban megfigyeltem, hogy állandóan van virág körülötte.

Jellegzetes pózok

Andris az élő Mikulástól sem fél, nemhogy egy romantikus forradalmár költőtől

Mentünk tovább a II. kerület tisztaság oázisába, az öntődei múzeumba. Ide már babakocsis koruktól eltoltuk Andris, nővérét Blankát is, mert csend és tisztaság van az eredetileg1858-ban, öntődének felhúzott szép épület körül. Nem akarom a szót szaporítani, de rövid ideig foglalkoztam, mint egyetemista öntészettel és megállapítottam, hogy akár a forma készítés, akár a vas gyártása, akár maga az öntés, igen nagy precizítást kíván. Nem volt nekem való. A szakállas, bajuszos öreg mesterek és professzorok nylonnal letakart szobrai előtt, a bejáratnál, abszrakt figura reklámozza a helyet, egy hulladékhasznosító cég autóalkatrészekből csinált emberszobrot. Andris kicsit kapirgált a hómaradványban collstokkal, majd a feltűnő alkotásra koncentrált és mérni kezdett. Nem közölt adatokat, nyílván lekötötte a munka. Néha oly sokáig fogta a fémembert, hogy elkérte a kesztyűt, amit a tavaszi idő miatt zároltam. 

Akit nem érdekel az öntészet, annak is érdemes megnézni, hogy 100 évvel ezelőtt mire voltak képesek a melósok és a mérnökök

Egy ügyes nepper innen még tudna alkatrészt eladni

Ekkor ért a mobil kérés anyukájától, hogy vegyünk majonézt és két liter tejet. Gyorsan elmondtam az unokámnak a feladatot, hogy valaki meg is jegyezze kettőnk közül és ő a kisközért felé menet többször is visszamondta rendelést. Jó tudni, hogy számíthatok rá a jövőben. A közértben nem tudtam fotózni, mert karácsonyi sor állt össze, de Andris mért rendületlenül, a pult kiálló része és a kirakott magazinok hossza pontosan kettő.