Aki nem akart modern galériáról-modern galériára csellengeni a városban, sőt, hogy fokozzam, art projektekre is vágyott, megkapott mindent egyszerre, egy helyen, a Millenáris hétvégi, kortársmágnesező kiállításán. A kortás művészetről nekem a határidős tőzsdézés szereplői, a spekulánsok jutnak eszembe: most veszek egy hosszában félbevágott papucsot, amiből konstans füst szivárog, az alkotót felkapja a sznobizmus és öt év múlva kaszálok. Vagy nem. És akkor ott vannak valóban a sznobok, akik nem kaszálásra spekulálnak, hanem a Cointreau-s poharukkal sétálgató vendégeiknek explicit fejezik ki gördülékeny modernségüket. Megbillennek a mélyérzésű konyakos poharak, egymáshoz hajolnak a párok, "Mucikám veszünk egy ilyesmit a jövő héten". És vesznek egy szabósági próbababát, mellkasa vastagon összefestékezve. 150 ezer. Konkrétan mondom. Volt ilyen is a Millenárison, de volt olyan grafika, festmény, hegesztett szobrok, amiket azonnal megvettem volna, nem spekulálva, hanem instant gyönyörködésre a forma és az ötlet miatt. Voltak gondolkodás elszabadító ötletek, maradiság bilincsleverő formaterápikus szobrok, betontoszlopot lágyító, vele egy síkba hozott, zenére formálódó emberi arcok, textil, bőr, csuhé anyagok és minden amit szeretünk nézni, simogatni. Vonalkavalkád, felület kavalkád, fekvő nő, álló nő, két dében, három dében és ugyanez férfiban. Csak élje túl ezt a pár éves pöcegödröt a jövőművészet. Tartsatok ki gyerekek, nehogy éhen haljatok.
Kint a Millenáris halastavában egy halászcsizmás ember sétált, vödörrel öblítette le a madárszart. Abszurd a jelenet, a kortárs művészet kiszabadult a forgó ajtón és jön utánam. Minden abszurd amerre nézek és minden kortárs, mi vagyunk a kor társai. Életművészek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése