csütörtök, február 09, 2012

Napfény a paplan alá

Már nem emlékszem mit mondott egyik kedvenc egyetemi professzorom Gillemot László a fémszerkezettanról, de arra igen, hogy azért nem maradtam el előadásiról, mert nagyon szuggesztíven beszélt arról, amire már nem emlékszem. Ha a bruttó egy évnél, amit tervezőasztal mellett ültem, többet töltök a fehérköpenyesek kasztjában, több jönne fel az agysejtjeimből, mint ami a minap nagy nehezen kisajtolódott a hófényképezés közben. A zsillmó tanszék névadó vezetője a fémek kristályosodásánál szóba hozta a hópelyhek keletkezését is, ami ugye a elég komoly ív a kétféle halmazállapot között. Ezért kedveltem a professzort.
Ez a mostani havazás a nagy hidegben, különösen könnyű hópelyheket hozott, a meghatározhatatlan kristálykezdet -ami lehet akár egy molekulányi porszem vagy akár egy színtiszta vízmolekula is- után, a könnyűségük miatt pilinckéző hópelyhek nem tömören rakódtak le, hanem laza paplan formájában terítettek be mindent. Ez a fajta hó lapátolni és fotózni is tökéletes. Sorban. Könnyű a térfogatsúlya, ami azzal együtt, hogy katona korom óta a lehető legkisebb lapátot választom, bármiről is legyen szó, komoly előny. Fotózni meg szépen lehet, ha besegít egy kis napfény, lehetőleg szemből, magyarul, ha gégenlihtünk van, amely bevilágít a hópaplanba. Nem szándékoztam tudományos igényességgel leképezni a nagy hidegben a hópelyheket, ismerve a körülöttük kialakuló nagy hűhót (ez nagyon modoros volt), inkább a téma megcsúfolásként kimentem a kertbe a nemrég szerzett szovjet gyártmányú, majd 40 éves Jupiter lencsémmel, amit a fejlett jelen és  közeljövő kiemelkedően innovatív gépére raktam fel. A nem túlzottan nagy, de fémsége miatt a mai műanyagvilágban meglepően nehéznek számító objektív szerintem a  fotótechnikai eszközök Kalasnyikovja, a modern digit gép szenzorával és képalakító algoritmusával is éles képeket készít. Ennek duónak a műsorát némileg rontotta a Raynox makró előtét, de akkor a látható képhibák mellett nem látnánk a kristályokat magukat. A hó laza szerkezetét nem makró képekkel is mutatom. A szovjet mindent elviselő, lötyögős illesztésű géppisztoly és a Sony NEX-5N kamera közötti ív a hálás tanítvány üzenete Gillemot profnak oda, ahonnan a kristályok jönnek.






2 megjegyzés:

paradicsom írta...

Ismét egy nagyon jó írás, köszönöm!
Szabó István Szerelmesfilmje ugrott be egyből, amikor Jancsi kifejti Kata és a Tűzoltó utca közötti kapcsolatot! :)

A képek szépek. Gratulálok !

Jupiter:
Ajánlom szíves figyelmedbe a 85mm/f2 -es "kistesót" is. Ha megteheted mindenképpen vegyél egy ilyet. Német e-bayen jó áron lehet találni elég sokat. Egy kis kedvcsináló hozzá :)

http://web.t-online.hu/kilomq/jupiter9/DSC_3972.jpg
http://web.t-online.hu/kilomq/jupiter9/DSC_3996.jpg
http://web.t-online.hu/kilomq/jupiter9/DSC_4057.jpg


További szép napot és hasonló jó írásokat!

Csikós Gábor írta...

Köszi ismét, érdemes blogolni:) Kinéztem a kis portré obit, de most EVF-re kuporgatok szó szerint, adom el a már nem használt képrögzítőket. Az lcd a nex-szen nagyon a véletlenre bízza az expónálást, még szórt fényben is. Kell, sajnos 100 ezer felé megy az ára:( De lesz...