hétfő, február 16, 2009

Gyere, menjünk 1936-ba



Ma így kezdődött a napom, időutazással. Egykori katonatársam a költő-író-gondolkodó Tokai András (aki a mindennapi betevő miatt könyveket fordít angolból, elképesztően kizsákmányoló tarifáért) felhívta a figyelmemet egy svéd filmarchívum 10 és fél percére. A dolgok ezoteriája úgy alakította a reggelt, hogy éppen ezt a régi filmet néztem én is a szokásos napindító gugli olvasmányvadászat jóvoltából. Miközben töltöm le a laptopomba birtoklási vágyból a fles videót, hátam mögé áll Borka és mondja ő is hallott a retro filmről mostanában. Kell ez az érzés nekünk. Nem tudom, hogy a fiataloknak kell-e, de nekünk maga a hájjal kenegetés finom, elmerengő, ellazuló állapota. Merem mondani, mert nem könnyes szemmel gyüjtöm be vagy elevenítem fel szüleink fiatalságának korát, a webtechnikában már a közeljövöt csinálom, digitális vagyok agyilag totálisan, tudok fiatalokkal beszélni egyenrangúan gedzsitekről, van is belőle (Borka tűrte, hogy vegyem) egy halom, de mégis jó elmerengeni a film miatt. Most azonnal hatásromboló is leszek, ugyanezeket a műmájer táncokat mutatták a jó vidéki népek nekem is, amikor a 70-es években, mint MTI fotós lementem képezni a fényt. Kint a müvház udvarán vagy szinpadán ment a tánc a nézőknek, csak úgy dölt a por, de bent a folyosón, öltözőkben még igazi képeket lehetett csinálni az emberekről műmájerozás előtt. De hozzon titeket vissza az 1936-os film világába Tokai Bandi ma reggeli levele és a másik is, ami szintén azalatt jött, amíg írtam a posztot. Svéd turisztikai film 1936-ból. Jól indult a napom.

Érdekes!
Egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A *Bada i Buda*, azaz Fürdőzz Budán című, tíz és fél perces alkotás 1936-ban készült, és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában.A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi Böske-híd, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok régi szélben, stb. OH!
Megjegyzendő még, hogy tök üresek a dombok! Ahhoz képest ma már hogy teleépült.
Érdemes látni, továbbküldeni!


És ez jött írás közben:

Most írja a kerületi újság, hogy a kisfilemn még jól látható mátyásföldi hangárt most bontják, valami német bevásárlóközpont épül a helyére az Újszász utca akárhányban. Magát a repteret a NABI ( North-American Bus Industries vagy ilyesmi, aprócska Ikarus-utód) meg pár kisebb cég használja.

Nincsenek megjegyzések: