Korábban írtam, hogy volt egy Samu szálkás szőrű tacskónk, aki tavaly, 17 éves korában aludt el. Majdnem rekord hosszúságú kutyaság ez, pedig rekord számú és komolyságú betegséggel küzdött meg a harcos Samu. "Le kell lőni" szigorodott vadász ismerősöm, amikor megtudta, hogy a családban mindenkit és számtalan gyanútlan vendéget megharapott már. De akkor sosem találkoztam volna azzal a körorvossal itt a faluban, aki a rendelő hűtőjében vörösbort tartott (ezért komoly fenékbillentés járt volna, fehér bort kellet volna esetleg odadugni, a vörös hűtve gagyi) , átküldött tetanuszért a gyógyszertárba és a sebes ujjam helyett a mellette levőt kötözte (volna) be. Sosem találkoztam volna olyan állattal, aki a családunk és barátaink nevét tudta volna, aki puszival köszönte meg az új nyakörvet és kosarat és aki a hideg-langyos-forró játékkal bármikor megtalált minden eldugott dolgot. Nem is lehet sorolni, könyvet lehetne viszont írni róla. Szóval ő miatta költöztünk ki a főváros egyik legszebb panorámájú, de emeletes, előtte sokteraszos lakásából, mert Samu gerincműtétje miatt nem volt ajánlatos emeletre lépcsőznie. Megvettük ezt az majdnem 100 éves, maira modernizált parasztházat, amelynél a népi légkondicionálónak számító vályogot körbe építették falazóblokkal. 50-60 centis fal és a parasztházak szintén légkondicionáló eleme a tornác véd minket. És a tornác sarkában az eladók büszkén mutatták a fecskefészket, azt hiszem látszott rajtunk, hogy ez az opció is nyom a latba. Nyomott. Viszont fecskék csak kőröztek, nézegették a sarokba tapasztott lakosztályt évekig, de sosem vették igénybe. Szerencsére a házi rozsdafarkúak ízlésével éppen találkozott a lakás, minden évben ők költenek a villámmadarak helyett. Nem reklamáltunk a volt tulajdonosoknál. Figyelgettük a szép madarak életét, én a kamerával próbáltam behatolni a privát szférájukba. A felső szobákhoz vezető lépcső negyedik fokán ülve, nyitott ablak mögött 4-5 méterre vagyok tőlük és bármilyen óvatosak nem vesznek észre. Én viszont azt látom, hogy az anya és az apa madár, miután begyűjtött valami ennivalót, nem landol a fészek szélén azonnal, hanem a kapun vagy a kerítésen ellenőrzi, hogy tiszta-e a levegő? Az első napokban hulla fáradt voltam, a Sigma 70-300-sa obiját rátartva a már autófokuszált fészekre, de rájöttem, hogy csak akkor jön az etetés, amikor éppen felszáll a közeli helyről az ételhordó. Ez pedig onnan derül ki, hogy a kicsik igen élénk kéregetésbe kezdenek, még nem csivitelés ez, inkább speciális tónusú és hangmagasságú zúgás, amit az egész udvaron lehet hallani. Akkor kell felemelni a Canont és nyomni. Egyes expóra van állítva, nem akarom géppuska sorozattal elijeszteni az ételhordókat. Ez a kép is így készült.
A zoom a legnagyobb tele állasban volt, 800 ISO-s érzékenység mellett, teljes nyílásnál (az 5.6-os blende ártalmi látszanak is a fotón) 200-ad másodpercet tudtam exponálni. A kép szűkebbre van vágva és a végső állásban lágy képet rajzoló Sigma-kép egy ki Photoshop beavatkozást kapott. Ez mind rendben, de van függőben két kérdés, és csak az egyikre tudok válaszolni. Az anya vagy apa, a fészekre repülés másodperc töredéke alatt, honnan tudja, hogy éppen ki a soros, akinek a torkába nyomja a mozgó falatot? Mellesleg azért a torkába, mert az étel élve érkezik és könnyen visszaszökne a kertbe. A leghangosabb kapja, a legéhesebb kapja, a legsoványabb kapja vagy a legjobban helyezkedő? A másik kérdésre Borka találta meg évekkel ezelőtt a választ. Ami bemegy, annak ki is kell jönnie, de hova? A fészek oly parányi, hogy a fiókák előbb utóbb kiszorulnának belőle az emelkedő halom miatt. A megoldás egészen hihetetlen. Valamelyik felnőtt madár megfog egy fiókát kiemeli a fészek szélére, kifordítja és az aminek ki kell jönnie, oda hullik a kapunk mögé, belülre a fészek alá. Először arra gondoltam, hogy valami lapot rakok alájuk, de gyorsan elvetettem ezt az ötletet. Miközben ott járunk sem etetés, sem a folyamat másik vége nem zajlik, viszont a menniységből szinte órára lehet tudni, hogy mikor repülnek ki a házi rozsdafarkú utódok. Akkor megyek és slaggal lemosom a követ és bízom benne, hogy éppen nem volt macska a környéken fiókareptetés közben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése