szombat, június 27, 2009

Sziklák az autók elé



A mai napom elég tömött volt, nem is programokkal, inkább belső eseményekkel. Reggel Pollner Ferenc, a HVG-s médiablog és közösségi médiák gondolatdiktálója, aki a jobb oldali menümben pollner szűrőként szerepel, megijesztett a twitteren egy olyan linkkel, ami nagyjából a blog halálát, legjóindulatúbb feltételezés szerint is feleslegességét jövendöli. Pont most, amikor kezdek belejönni.
Ekkor megkaptam Jeremiah Owyang írását a szilikon völgyből, ami megnyugtatott némileg, de Pollnernek, akivel megosztottam az "újságot", is tetszhetett Jeremiah vélememénye. Az amerikai srácot már évek óta olvasom, még szimpla hírleveles kora óta osztja nekem is a webészt. Csak úgy megjegyzem, hol van már a hírlevél? És hol van a keresők könyvjelzője? Sehol, el lehet felejteni. Ezek a gondolatok foglalkoztattak, el is kezdtem írni valamit, de ezúttal megússzátok, olyan fontos, hogy nem lehet elintézni egy hírtelen felindulásból elkövetett poszttal. Közben beszólt Berci, a debreceni orvostanhallgató is, aki miatt elkezdtem magát a twitterezést nemrég. Szóval jön majd valami később ennek a napnak az online szekciójáról. Illetve említésre érdemes nagyon is, hogy képet váltottam Oláh Ottóval, akinek a Csendes óceán partjáról küldött twitteres real time fotójára, innen Budakesziről válaszoltam.
Nyolc óra után elvitt Rézi agár sétálni a hegyre, szépen besütött a nap, csináltam is erről a nyugtató hangulatról képet az ultrakompakt panával, percekkel ezelőtt Lightroom 2.1-el szépítettem rajtra. Pár napja feltűnt, hogy piros-fehér szalagok lógnak az egyik túristaút mentén faágakról. Meglepett a módszer, mert ma már le voltak szaggatva több helyen, sőt, ott is találtam, hol túrista nem szokott járni. Ez a szimpla módszer nem működik 2009-ben nálunk. Eszembe jutott, hogy 30 évvel ezelőtt, amikor Ruzsonyi Gábor fotóművész barátommal az ő navigálásával kicsit felpróbáltuk a raliversenyzést, mi is kitettünk magunknak ilyen madzagon lógó jeleket az erdőben, amivel a fékezési pontokat jelöltem meg. Mások is így voltak vele, a kanyarok előtt ott lebegtek a különféle dobozok, üvegek, színes szalagok, ki mit tett ki. Egy szűk földes erdei úton nagyon fontos, hogy minél később fékezz és minél gyorsabban adj gázt. Akkor napokig ott volt pontosan a jelzés, magunk vagy barátaink szedtük össze. Később, már újságíróként jártam a versenyekre, akkor már olajat öntöttek az aszfaltra, sziklát gurítottak az útra a nézők, kedvencük ellenfelének versenyvégzetét elintézve. Nem csodálom, hogy a kis, ismeretlen rendeltetésű szalagok nem működtek ma, bárkinek is akartak segíteni. Megmutatok egyet, hogy nézett ki, nem biztos, hogy erre a helyre szánták.
A naplemente az erdőben ért minket, nagyon szépen világította be a fákat a sárga fény, gyönyörű volt. Holnapra esőt jósolnak és a szalagok számának további csökkenése várható.

1 megjegyzés:

zorg3D írta...

Üdv,

keresem a bejegyzésben szereplő Ruzsonyi Gábort, tudomásom szerint fotózta Cseh Tamást a 80as években, és képe(ke)t vásárolnék tőle publikációs célokra.

zehetmayer@gmail.com