kedd, augusztus 11, 2009

Farrah Fawcett legyőzi Marilyn Monroe-t






Ma kaptam meg az American Photo szeptember/októberi számát, benne a világ egyik leghíresebb poszterfotójának történetével. Bárcsak ne lett volna benne, ugyanis az aktualitást az adja, hogy a fotón a nemrég rákban meghalt Farrah Fawcett látható. A képet Bruce McBroom, 1976-ban éppen filmgyári standfotós készítette, az akkor még senkiből valakivé válni akaró texasi, de férjével Los Angelesben élő 29 éves lányról. Az ügynökség már két fotóst is küldött a Farrah-hoz, de a képek szemétkosárba kerültek. A kiadó hívta fel Bruce McBroomot azzal, hogy a színésznő őt akarja. Bruce ismert volt Zappa, Beatles, a The Doors és más együttesek fotózása miatt, ő ment harmadiknak. Meglepetésére Farrah egyáltalán nem tűnt a képeldobásból ítélhetően hisztérikának, ahogy Bruce emlékezik kedves, kislányos és ártatlan volt. Bikinis képet kért a kiadó, de a lánynak nem volt bikinije, pedig vehetett vagy elővehetett volna egyet, másoktól is tudhatta az igényt. Ragaszkodott az egyrészeshez, ami vörös volt és nem volt melltartó betétje. Ennek és a lány hibátlan alakjának, gyönyörű arcának, meg a frizurájának együtt volt szerepe, a kép ikonná válásában, az amerikai Vénust testesítette meg. A fotós ma megjegyzi, hogy ő csak egy takarót tett az ügyhöz, amit a kocsijából vett elő és rakta Farrah háta mögé. Egy 1973-as Nikon F-et használt az 50-es alap optikával, nem vitt vakut, a természetes világítást a kaliforniai nap és egy fehér derítőlap adta. A filmje Kodachrome 25-ös volt. Fawcett-nek nem volt sminkese, fodrásza, sztájlisztja, a haját maga fésülte az ismert sörényes változatra és a make upot is maga vitte fel csinos arcára. Több színű egyrészesben állt, futott, bringázott (ki volt támasztva) Farrah, de amikor felvette a pirosat és leült az ajtóba, pár kép után Bruce érezte, hogy meg van a kép. "Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy jól nézzek ki" -mondta a nap végén a fotósnak, aki éppen pakolt össze- és elkezdte magát egy vízsugárral felfrissíteni. Bruce szétdobálta a cuccait újból és mivel nem volt több színes filmje, fekete-fehére exponált számtalan képet, ezeknek a kontakt másolatát is hozza a lap, Bruce-nak ezek között az American Photóból kimásolt és beposztolt lett a kedvence. Nem úgy modelljének. A képekből Farrah választotta ki a poszterét, a fotós néhány 10 ezer forintnak megfelelő összeget kapott örök használatra a kiadótól, mint megjegyzi akkoriban a kezdő színészek képei keveset értek, ráadásul a fotósok a jogot sem tarthatták meg. A kép, mint Bruce véli, azért lett egy ismeretlen nőről is híres, mert olyan természetes volt, amilyen a Barbie korszak után, a szabad szerelem és szex világában az amerikai lányok és nők szerettek volna lenni.
A szexis fotó nyomán lett Fawcett Charley egyik angyala a tévé sorozatban. Az egész világon ismert lett, de a fotó is. A poszterből rövid idő alatt 12 milliót adtak el. Ahogy nőtt a kép ázsiója, az újságírók is kíváncsiak lettek a fotósra. A világ így ismerte meg Bruce nevét, a képre nem engedték kinyomtatni.

2 megjegyzés:

Várday Béla írta...

Jót tett nekem ma reggel egy kis történelem.
Üdv

Csikós Gábor írta...

Örülök neki, szép nővel a főszerepben és is szeretem, bárcsak ne lett volna dráma a vége.
Szia.